Hogyan készüljünk a járvány utáni időszakra

2021 első két hetében még a karácsonyihoz hasonló forgalom zajlott, sokan az ajándékba kapott pénzből ekkor szerezték be az új tévét  vagy okostelefont. E közben azonban már a járvány utáni korszakra is készülnek a vásárlók, amit a szobabiciklik, futópadok és elliptikus trénerek kiugró forgalma jelez.

A pandémia hatására 2020-ban a korábbinál egészségtudatosabbá váltak a magyar emberek. Ez a hatás az eMAG Magyarország forgalmában is érzékelhető: 2021 január első két hetében még a szájmaszkok eladását nem számítva is tizenkétszeresére nőtt az egészségügyi, gyógyászati termékek száma 2020 januárjához képest (a maszkokkal együtt pedig tizenkilencszeres az eladott darabszám). Idén januárban mintegy 24-szer annyi táplálékkiegészítőt és orvosi eszközt rendeltek az eMAG.hu-ról tavaly januárhoz képest, míg a kézfertőtlenítők és szájmaszkok forgalma több mint 500 százalékkal emelkedett.

Bár januárban szezonális okokból is a szokásosnál népszerűbbek a fitnesz-, és sporteszközök, idén ezek forgalma is jelentősen emelkedett, mivel 233 százalékkal múlta felül a 2020 első két hetében tapasztaltat. Mindez azt sugallja, hogy az ajándékba kapott pénzt vagy utalványt a vásárlók nagyobb hányada költi el valamilyen, az egészség védelmét szolgáló termékre.

Idén január elején a szobabicikli, a futópad és az elliptikus tréner volt a három legnagyobb számban fogyó beltéri fitneszeszköz az eMAG-nál, de a top 10-es listában egyebek mellett a súlyzók, jógaszőnyegek, fitneszlabdák és az edzéshez használható gumiszalagok is helyet kaptak.

A beltéri fitneszeszközök év eleji kimagasló forgalma több tényezőnek is köszönhető. Egyrészt sokan már a kijárási korlátozások megszüntetése előtt is megpróbálnak formába lendülni, ezért vásárolnak sporteszközöket, másrészt a járvány miatt a hazai vásárlók online vásárlásba vetett bizalma is nőtt - nagyobb arányban mernek akár »látatlanban« is nagyobb értékű sporteszközöket rendelni az eMAG-ról” - mondta Szták András, az eMAG Magyarország kereskedelmi stratégiai igazgatója.

 

Hirdetés átugrása →