Célzott séták Budapesten

Titkos kertek, gasztrotúrák, történelmi emlékek – többek között ezeket fedezhetik fel a tematikus városi séták résztvevői. A cégek körében is egyre népszerűbbek ezek a programok, a speciális igényeknek is megfelelő séták remek csapatépítő élményeket kínálnak.

Paintballozás, vitorlázás, wellness hétvége, közös lakoma – szinte kifogyhatatlan az olyan programok sora, amelyek lehetőséget biztosítanak a céges csapatépítésre. Nem feltétlenül kell azonban elhagyni a várost egy igazán ütős programért. Budapest rejtett arcát fedezhetik fel a résztvevők a tematikus városi sétákat kínáló szolgáltatók segítségével, s az ilyen események egyre népszerűbbek a cégek körében is, hiszen a séták közösségépítő hatása vitathatatlan: a résztvevők együtt csodálkozhatnak rá az ismertnek hitt város apró titkaira, különleges helyeire, történelmi emlékeire.

„Az a mottónk, hogy elhagyjuk a járt utat a járatlanért – mondja Merker Dávid, a Hosszúlépés.Járunk? társalapítója és ügyvezetője. – Egy paintballozásnál tudjuk, hogy mi lesz a feladat, a felállás és a program. A Hosszúlépés.Járunk? sétáján a csapat nem tudja előre, hogy milyen meglepetésekkel találkozhat a program során. A résztvevő azt hiheti, hogy csak a jól ismert Budapesten járunk, miközben pedig rejtett utcákat, épületeket és titkokat fedezünk fel. A közös felfedezés élménye közösséget épít, amire jó visszaemlékezni egy szürke hétköznapon is.” A cég a séták mellett városi játékokat is szervez, ilyenkor különböző feladatokkal, rejtvényekkel és kincskereséssel egészítik ki a programot. „Gyerekként játszótereken kalandoztunk, most felnőttként a Hosszúlépéssel a város újból a játszóterünk lehet” – teszi hozzá az ügyvezető.

Speciális programok

„A közös tudásszerzés és az érzékenyítő programok mélyebb szinten hatnak az emberekre, mint egy szórakozással járó élményszerzés. A közösen gondolkodás, közös problémamegoldás a csapatmunkát is segíti” – mutat rá Unger Máté, a Sétaműhely sétamenedzsere. Céges megbízások esetén gondos, többlépcsős egyeztetés és beszélgetés előzi meg a programválasztást. A megrendelőnek szimpatikus tematikájú sétát a Sétaműhely szakemberei átalakítják, személyre szabják, és csapatépítő elemekkel egészítik ki, például interaktív feladatokkal, ha a cél az innovativitás és az együttműködési képesség fejlesztése, vagy közös játékokkal, ha az együttlét örömet szeretné átélni a csapat. Tapasztalatai alapján azonban legtöbbször a kikapcsolódás, a lazulás a cél, ilyenkor a választás a gasztrotúrákra esik.

(Cikkünk teljes terjedelmében a K&K Magazin júniusi számában jelent meg. Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy fizessen elő! Ha kérdése van, írjon nekünk!)

Hirdetés átugrása →