koronavírus brutális számok Európában - nálunk is jöhet a szigor

A helyzet fokozódik, egész Európában brutálisan terjed a koronavírus és a halálozási számok is megugrottak. Az országok újra keményen szigorítanak, igaz a legtöbb helyen most igyekeznek a gazdaság működését minél inkább biztosítani. Az iskolák a legtöbb helyen nyitva maradnak, és a nem távmunkában működtethető munkahelyek is. Európai körképünk talán jól mutatja mennyiben más a védekezés, mint az első hullám esetében és mire számíthatunk nálunk.

Az első hullámban kimagaslóan jól védekezett Németország, és a legtöbb európai országhoz képest most is jól áll, ennek ellenére a mai bejelenté szerint szigorú korlátozásokat vezetnek be hétfőtől. Bezárják a vendéglőket, kocsmákat, bárokat és a szórakozóhelyeket, többek között a színházakat, mozikat, operát, szünetel az amatőr sport is, és bulikat is szigorúan tilos tartani akár nyilvános helyen, akár privát helyeken. A kiskereskedelmi üzletekben vevőként 10 négyzetméter kell biztosítani, a profi sporteseményeken, beleértve a Bundesliga foci meccseit is nem lehetnek nézők. Ma egyébként mintegy 16 ezer új fertőzést regisztráltak és közel 100-an hunytak el, ami figyelembe véve, hogy Németország lakossága több mint 80 millió fő, bőven jobb, mint az európai átlag.

Franciaország már közel sem áll ilyen jól, 36 ezer új esetet és 244 halálozást jelentettek legutóbb. Péntektől ismét általános karantén lép életbe a koronavírus-járvány erősödő terjedésének megfékezésére: lakhelyelhagyási tilalom vonatkozik mindenkire, bezárnak a nem létszükségletet kielégítő üzletek és szolgáltató egységek, az egyetemi oktatás online folytatódik, de a bölcsődék, az óvodák, az iskolák és a gimnáziumok nyitva maradnak

Olaszországban egy nap alatt elérte a 25 ezret az új esetek száma, több mint 200-an hunytak el. A leginkább érintett továbbra is Lombardia, ahol a tesztelések 18 százaléka lett pozitív. De az első hullámmal szemben erősen érintett az ország déli része is, Róma és Nápoly környéke. Hamarosan itt is komoly korlátozások várhatóak.

Mindeközben lakosságarányosan továbbra is Belgium áll a legrosszabbul, mind az eddigi összesített adatokat tekintve, mind pedig a friss számok alapján. Szerdán például 13500 új fertőzöttet és 139 halálozást jelentettek. A második hullámot Közép-Európa ugyan megúszta, de most annál inkább érintett. Lengyelország egy nap alatt 18 ezer új esetet és 236 elhunytat jelentett, míg a régióban a leginkább érintett Csehország 8 ezer feletti esetszámot és 83 elhunytat.

Hogy mis is egyre rosszabbul állunk, azt mutatja, hogy 5,7 főre ugrott Magyarországon az utóbbi két hétben koronavírusban elhunytak száma 100 ezer főre vetítve, ami a csehek extrém, 13,5 fős, majd a belgák 6,8 fős értéke után a harmadik legmagasabb az európai kontinens 31 országa között – derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Kontroll Központ (ECDC) adataiból.

Hirdetés átugrása →