Automatizált örökség

A harminc éve alapított Controlsoft Automatika Kft. vízközművekkel, vízgazdálkodással kapcsolatos munkákkal indult, de nevéhez fűződik az országos jégkármérséklő rendszer is. A kft. irányítását édesapjától vette át dr. Berzsenyi Miklós.

Ipar 4.0-nak nevezik a 2010-es évek egyik új technológiáját, amikor az egyes eszközök önállóan, az interneten kommunikálnak egymással. A veszprémi Controlsoft Kft.-nél azzal szoktak viccelődni, hogy ők ezt már harminc évvel ezelőtt is alkalmazták, csak internet és mobilhálózatok nélkül. A cég megoldásainak köszönhetően az egymástól távol lévő ivóvízkutak, víztornyok, szennyvíztelepek már akkor automatikusan egymáshoz igazították a működésüket. Internet ugyan nem volt, viszont saját URH rádióállomások, átjátszóadók kiépítésével ezt is megoldották, megyényi területeken tették lehetővé a vízközművek közti kommunikációt.

Programozói kezdetek

A Controlsoft Kft. 1991-es indulását a kényszer szülte. A Veszprém Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat részeként működött egy automatizálási főmérnökség, ahol a szakemberek olyan berendezéseket gyártottak, amelyek Magyarországon a COCOM-lista miatt nem voltak elérhetők. A rendszerváltás után a főmérnökséget felszámolták, de dr. Berzsenyi Miklós édesapja összefogta a munka nélkül maradt kollégákat, hogy hozzanak létre egy kft.-t. „Az induló évek nagyon nehezek voltak” – emlékszik vissza az édesapja által irányított cég első éveire dr. Berzsenyi Miklós, aki akkor még diákként, kívülről szemlélte a társaság indulását. Vadkapitalista világban, új piaci környezetben, új berendezésekkel kellett talpon maradni. A dolgozók bérének a kitermelése sem volt mindig egyszerű feladat.

Annak idején a Controlsoft Kft. egyik első nagyobb volumenű munkája volt a Kis-Balaton monitoring rendszerének a kiépítése. Ez passzolt a vízügyes tapasztaltaikhoz, a vízmennyiséget és -minőséget mérő hálózatot építettek ki. 2012 és 2015 között pedig szintén a Controlsoft végezte el a rendszer fejlesztését.

A 90-es évekre visszatérve, a fiatalabb Berzsenyi Miklós akkortájt a Budapesti Műszaki Egyetemen mérnök-informatikusnak tanult, majd tett egy kitérőt az Egyesült Államokba, ahol a Carnegie Mellon University hallgatójaként PhD fokozatot szerzett. A szíve hazahúzta, így 1998-ban, 26 évesen az édesapja által vezetett Controlsoft Kft.-nél állt munkába. Alulról kezdte a ranglétrát, az első években programozó volt, később átvehette a programozócsapat vezetését, 2007-ben társügyvezetővé lépett elő, hét éve pedig már a társaság egyedüli ügyvezető igazgatója.

Jégesőtől Paksig

Már csak a végzettsége miatt is kulcsszerepe volt abban, hogy webSCADA néven saját folyamatirányító szoftvert fejlesztettek ki, majd vezettek be a piacra. Ezenfelül mindig is fontosnak tartotta, hogy több lábon álljon a cég. Ez egyrészt azt jelentette, hogy a vízgazdálkodás felől új területek felé nyitottak, másrészt igyekeztek egyre több külföldi megbízást is szerezni. „Egyes években az árbevételünknek már több mint a felét ezek az új területek adták, és már három kontinens tizenhárom országában vannak referenciáink” –  mondja az ügyvezető. A cél az, hogy az árbevételüknek legalább a harmadát a külföldi megrendelések hozzák.

Egyik nagy hazai projektjük volt az országos jégkármérséklő rendszer kiépítése. A feladatot egy tenderen nyerték el, de ezen csak a technológiai elvek voltak lefektetve, a konkrét megvalósítás teljes mértékben a Controlsoftra várt. Ennek során tízszer tíz kilométeres négyzetekre osztották az országot....

Cikkünk teljes terjedelemben a K&K Magazin nyári számában jelent meg.

Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy fizessen elő.

Hirdetés átugrása →