Iparűzési adó - már az előleg is felezhető

A fizetendő iparűzési adóelőleg is felezhető, ehhez mindössze egy egyszerű nyilatkozatot kell benyújtani február 25-ig az adóhivatalhoz. Szerdáig az érintett kkv-k jelentős többsége, mintegy 340 ezer vállalkozás, el is küldte az erről szóló nyilatkozatát - tájékoztatta az MTI-t pénteken Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. 

A gazdaság újraindításának egyik lényeges eleme az, hogy idén a koronavírus-járvány miatt a kis- és középvállalkozások (kkv) helyi iparűzési adójának (hipa) maximális mértéke a felére csökken, azaz egy százaléknál nem lehet magasabb. 2021-ben a változtatás nyomán százötvenmilliárd forint maradhat a kisebb vállalkozásoknál - emlékeztetett az államtitkár.

A felére csökkentett adómérték már a 2021-ben fizetendő iparűzési adóelőleg fizetésénél is alkalmazható, ám ennek az adókönnyítésnek az igénybevételéhez a vállalkozónak 2021. február 25-ig be kell jelentenie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) az összes helyi adótörvény szerinti telephelyét, és nyilatkoznia kell a jogosultság fennállásáról, így többek között arról is, hogy kkv-nak minősül. Az államtitkár megjegyezte azt is, hogy az elektronikus nyilatkozattételi kötelezettség nem terheli azokat a kkv-kat, amelyeknek a törvény alapján nem kell adóelőleget fizetni, így például a hipában egyszerűsített adómegállapítást választó katásokat (kisadózó vállalkozások tételes adója), akik két részletben fizetnek adót, és a jogelőd nélkül kezdő vállalkozókat.

A 2021. február 25-ig esedékes elektronikus nyilatkozattétel csak az adóelőleg kedvezményes fizetéséhez szükséges; az egy százalékos iparűzési adó mérték alkalmazásához nem - hangsúlyozta Izer Norbert. Mint mondta: az alacsonyabb adómérték automatikusan jár a kkv-éknak, így 2021-re vonatkozóan minden érintett a felére csökkentett, legfeljebb egy százalékos mértékű adót fogja majd megfizetni 2022. május 31-én. Forrás: MTI)

 

Hirdetés átugrása →