Aukciók bűvös világa

Ha még sosem járt műtárgyaukción, épp ideje elkezdeni. Tanácsok azoknak, akik csak ismerkedni akarnak a sajátos izgalmakat tartogató világgal, és azoknak is, akiknek határozott vásárlási szándékuk van.

Mindenkinek van fogalma arról, milyen egy műtárgyaukció, ha máshonnan nem, hát a filmekből. A kép többé-kevésbé fedi is a valóságot, legalábbis a világszinten vezető két nagy nemzetközi árverezőház, a Christie’s vagy a Sotheby’s tekintetében, majd minden top kvalitású műtárgy náluk kerül árverésre, festménytől az ékszerig, órától a bútorig. Egy-egy alkalommal, különösen Londonban vagy New Yorkban, több száz elegáns úr és hölgy gyűlik össze termeikben, sokuk arca a médiából ismert, mások viszont valamelyik inkognitóját felfedni nem kivánó befektető vagy gyűjtő megbízott árverési ügynökei.

 

 

Indul a licit

 

A hagyományos műtárgyárveréseken az árverés vezetője az árakat általában lépcsőzetesen fölfelé viszi, a teremben jelen lévő vagy telefonon és legújabban online felületeken is licitáló vevők jelzései alapján. Ott ér véget egy-egy tárgy árverése ahol már csak egyetlen licitáló marad, és az árverező kalapácsával jelzi: a tétel elkelt. Ezt hívják leütésnek. Az így kialakult ár a leütési ár, a vevő azonban ennél mindig többet fizet, mert ezen felül van még az árverezőház 10-20 százalékos jutaléka is. Az eladó (a tárgy beadója) pedig a leütési árnál kevesebbet kap, általában 5-15 százalékkal. A teljes árrés tehát az árverésen gyakorta eléri a 30 százalékot, amit a potenciális vásárlónak mindenképpen figyelembe kell vennie, különösen abban az esetben, ha a megvásárolt tárgyat viszonylag rövid időn belül újra értékesíteni kívánja (a műtárgypiacon 3-5 év még rövid időnek számít).

 

Az aukciós árrés egyébként a műkereskedelmi szakmában egyáltalán nem számít soknak, a galériás értékesítés általános árrése ennek kétszerese is lehet, ékszerek esetében pedig jellemzően még ennél is jóval magasabb. Hagyományosan így alakult, ez jórészt az üzlet magas fenntartási költségeiből és az árukészlet alacsony forgási sebességéből következik, valamint abból a tényből, hogy a műtárgypiaci szereplőknek a szokásosnál magasabb rizikófaktorokkal kell számolniuk. (Magas védelmi és biztosítási költségek, gyakori hamisítványok.)

 

 

Hazai pályán

 

A magyarországi árverések sok tekintetben követik a külföldi mintát, de különböznek is attól. Az elegencia mérsékeltebb, részben azért, mert a kereskedők, viszonteladók, akiknek ez munka és nem szórakozás vagy társasági esemény, a gyűjtők és befektetők számával összevethető nagyságrendben képviseltetik magukat. Aki először megy árverésre, az legjobban teszi, ha első alkalommal még nem akar vásárolni. Időben kell érkezni, az árverés közvetlen közelében nehéz parkolóhelyet találni, és a teremben is hamar elfogynak a jó helyek, ahonnan mindent látni.

 

Az árverés előtt, közvetlenül a belépéskor be kell szerezni egy árverezőtárcsát, amelyhez akár személyi igazolványra is szükség lehet. Katalógust is lehet itt vásárolni, bár általában ezt majdnem mindenki magával hozza, hiszen a többség már az árverést megelőzően megtekintette a műtárgyakat a galéria kiállításán. A vásárló számára nagyon fontos alapszabály, hogy ne vegyen olyat, amit személyesen nem látott, mert a katalógus fényképei nagyon gyakran félrevezetők, szebbet mutatnak. Példának okáért alapvetően meghatározza a festmények értékét a színviláguk, hogy mennyire sötét vagy világos tónusú, ez pedig nagymértékben javítható a mai fotótechnika segítségével.

 

Ha először járunk árverésen, érdemes a hátsó sorok valamelyikében helyet foglalni, ha van erkély vagy galéria, akkor pedig ott. Az egyes tételek leütési árát hasznos lejegyezni a katalógusba, vigyünk tollat, hogy ne tűnjünk outsidernek. Ne lepődjünk meg, hogy látszólag mindenki ismer mindenkit, még az is előfordulhat, hogy valaki felénk biccent – bátran köszönjünk vissza. Első alkalommal az érdekesség kedvéért vihetünk színházi látcsövet, de a közönség felé csak óvatosan
 

használjuk, videózni, telefonnal fényképezni viszont szigorúan tilos. Kezdőként ne is annyira az árverezőre vagy a felkínált tárgyra koncentráljunk, hanem figyeljük a közönség reakcióit, ezért jó hátra ülni. Hamar követni tudjuk majd, hogy mikor van a licit egy telefonos vásárlónál, mikor a teremben, és kinél. Egy-egy hosszú licitharc végén kialakuló kiugró árnál pedig tapsolni is szokott a közönség, főleg nagyvonalú vételnél. Ez egyébként magyar szokás.

 

 

Senki többet?

 

Ha kedvünk szottyant vásárolni, fogadjuk meg a következő tanácsokat. Az első és legfontosabb, amit már említettünk: csak saját szemünkkel, valóságban látott tárgyat vegyünk. Licitálási szándékunkat senkinek ne áruljuk el, mert az árat számunkra hátrányosan befolyásolhatná. Előre döntsük el hideg fejjel, hogy az adott tételre maximálisan mennyit vagyunk hajlandók áldozni. Ezt az összeget ne lépjük át, ne hagyjuk, hogy elragadjon a szenvedély, és a végén irreálisan magas árat fizessünk, mert mindenképp nyerni akartunk egy licitharcban. Tudnunk kell a kiszemelt tárgy reális értékét, ha kell, előzetesen egyeztessünk szakértővel.

 

Potenciális vevőként már ne hátra üljünk, hanem középtájt vagy előre, az árverésvezető látóterébe. Ha a licitünk – amit mindig tárcsánk felmutatásával jelzünk – mégis elkerülné az aukcionáló figyelmét, bátran szóljunk hangosan, vagy az összeget megnevezve, vagy „licit” kiáltással. A filmekben oly sokszor látott „titkos jelzésekkel” való licit amiben a mandzsetta megigazítása 10 ezer font, a köhintés 100 ezer, a legendák világába tartozik, sem külföldön, sem Magyarországon nem szokás.

 

Érdemes olyan tárgyat favorizálnunk, amire legalább kezdetben többen licitálnak, és nem kell hosszú licitharcba belebonyolódnunk egyetlen ellenféllel. Ennak különösen egy későbbi újra aukcionáláskor lehet jelentősége. Árverezői „karrierünket” kezdhetjük karácsony előtt, néhány tízezer forintért a boltokban kapható tucatárunál nem drágább, de sokkal különlegesebb dísztárgyakat szerezhetünk meg ajándéknak. Például kisebb ezüsttárgyakat, fűszertartót vagy különleges egyedi üveg dísztárgyakat.

 

A sikeres licitet követően még a teremben foglalót kérnek. Ez a végösszeg 10-20 százaléka, készpénzzel vagy bankkártyával is kiegyenlíthetjük. A maradék kifizetésére az árverezőházak legtöbbször 8-15 napot adnak. A festményekhez nemcsak számlát állítanak ki, hanem egy „attest”-et is, ez az eredetiséget hivatott igazolni. Előfordulhat azonban, hogy később ennek ellenére is kétségek merülnek fel. Öt éven belül ebben az esetben az árverezőházak visszafizetik a vételárat.

Hirdetés átugrása →