Nyilvános szakmai fórumot rendezett a Budapesti Értéktőzsde, amelynek középpontjában az ESG befektetések és a fenntartható pénzügyek álltak. Az online formában megrendezett, nyilvánosan elérhető BÉT előadássorozata a fenntarthatósági célok mentén igyekezett a hazai tőkepiaci ökoszisztéma fejlődésének katalizálni.
Július 16-án nyilvános digitális konferenciát rendezett a Budapesti Értéktőzsde, amelynek keretében a résztvevők a hazai tőkepiac számos aspektusából ismerkedhettek meg a világszerte egyre népszerűbb témakörrel, a fenntartható befektetésekhez kapcsolódó trendekkel és szempontokkal. A szakmai fórumon az intézményi és a kibocsátói oldal mellett a tanácsadók, adatszolgáltatók, kutatók és humán erőforrás szakértők mutatták be a fenntarthatóság pénzügyi vonatkozásait.
Az online rendezvény résztvevőit Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója köszöntötte. „A fenntarthatóság tekintetében a Budapesti Értéktőzsdének is van tennivalója, érdemi eredményeket azonban csakis közös összefogás révén tudunk elérni” – mondta. Hozzátéve: „A Budapesti Értéktőzsde a továbbiakban is hozzájárul a Sustainable Stock Exchanges (SSE) nemzetközi fenntarthatósági kezdeményezés munkásságához, valamint aktívan vesz részt az Európai Tőzsdeszövetség (FESE) zöld befektetésekkel kapcsolatos szakértői munkájában.”
Nyitóelőadásában dr. Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke hangsúlyozta: a jegybank 2020-2025-ös évekre vonatkozó felügyeleti stratégiájában jelentős szerepet tölt be a fenntarthatóság kérdésköre, a piaci célokat és a szervezeti célokat tekintve egyaránt. A Felügyelet vezetője bemutatta az MNB által 2019-ben indított Zöld Programot is.
„Ugyan a hazai befektetési alapok piacán egyelőre marginális az ESG alapok által kezelt vagyon, az MNB 2020. augusztusában több nemzetközi szervezettel együttműködésben megkezdi a „Fenntartható Tőkepiaci Stratégia és Akcióterv” kidolgozását, amelynek fő célja a környezeti eredetű pénzügyi kockázatok csökkentése és a zöld beruházások finanszírozási környezetének támogatása lesz” – mondta el a fórumon dr. Kandrács Csaba, az MNB alelnöke.
A kibocsátói oldalt Jancsár Gergely, a MOL Nyrt. Fenntarthatósági Testületének vezetője képviselte, aki prezentációja során kitért a megfelelő ESG fókuszterületek, így a klímaváltozás és környezetvédelem, az emberek és közösségek, az integritás és átláthatóság, illetve a biztonság és egészségvédelem kiválasztásának fontosságára. Vízkeleti Sándor, a BAMOSZ (Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége) elnöke és az Amundi Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója az ESG, mint befektetési kritérium megítélésének változására hívta fel előadásában a figyelmet. Strohmayer János, a vezetői képességek felmérésével, fejlesztésével és tehetséggondozással foglalkozó Egon Zehnder International Kft. irodavezetője a fenntartható pénzügyek témáját elsősorban a vezetői szintek felől szükséges képzettségek és elkötelezettség felől közelítette meg. Ács Barnabás, a Refinitiv EMEA régiójának értékesítési, befektetési és tanácsadási igazgatója az adatelemzések világába nyújtott betekintést, az ESG elemzések különböző generációitól kezdve az értékelések összetételéig. A tanácsadócégek képviseletében Szabó István, a KPMG Internal Audit, Risk & Compliance Services ágának szenior menedzsere osztotta meg tapasztalatait. A szakértő elmondta, a hazai piacon általában limitált a vállalatok ESG tevékenységhez rendelhető kapacitása, ezért azok legtöbbször külső tanácsadókhoz fordulnak.
Az online konferencia záró előadását Nagy Zoltán, az MSCI Részvénypiaci alapkutatások csoport tudományos főmunkatársa tartotta meg. Kiemelte, a befektetők egyre kevésbé elnézőek egy-egy látható veszteséget okozó, fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati botlással szemben, valamint az intézményi befektetők részéről is észrevehető a növekvő igény az ESG szempontok figyelembevétele iránt.