Ez várható a részvénypiacokon

A globális vállalati nyereségek hajtották 2017-ben a részvénypiacokat, és ez – talán lassabb ütemben – 2018-ban is folytatódhat. Japán fellendülése még nem zárult le, és szerezhet még meglepetéseket a befektetőknek.

Jeremy Podger, a Fidelity International munkatársa szerint a geopolitikai kockázatokra továbbra is oda kell figyelni, csakúgy, mint a növekvő inflációra.

 

Globális részvénypiacok 2018-ban

 

2017-ben a dollárban mért vállalati nyereségek éveken át tartó stagnálása után a globális részvényeknek jót tett a globális nyereségnövekedés. 2018-ban a részvények akkor fognak tudni jól teljesíteni, ha a profitok tovább nőnek, és a piac jelenleg arra számít, hogy ez be is fog következni. Podger szerint is jó esély van erre, bár növekedés üteme lassabb lesz, mint 2017-ben.

 

2018 – a meglepetés éve?

 

2017-ben az egyik legmeglepőbb jelenség a piacok higgadtsága és fokozatos felfelé ívelése volt.

2018-ban újabb, és a piacokra az előző évinél nagyobb hatást gyakoroló geopolitikai bizonytalanságokra számíthatunk, de ezek természetét és részleteit nagyon nehéz megjósolni.A piacot az emelkedő infláció is meglepheti. Úgy tűnik, hogy az inflációs nyomás jelenleg kellő kontroll alatt áll, de ez megváltozhat, ha a gazdaságok túlságosan felpörögnek.

Ami a régiókat illeti, a japán részvények még mindig jóval az 1990-es évek végére jellemző szintek alatt állnak, de 2017-ben 25 éves rekordot döntöttek. A jövedelemnövekedés mértékét 2017-ben 20%-ra várjuk, de a konszenzusos előrejelzések szerint az ütem 2018-ban hirtelen csökkenni fog, bár továbbra is a pozitív tartományban marad. Podger szerint megvan az esély arra, hogy a japán nyereségek 2018-ban kellemes meglepetést okozzanak a befektetőknek, ami újabb lendületet adhat a japán piacnak.

 

A Fidelity szakembere 2018-ban három dologra fog összpontosítani:

 

  • A cégek szervezeti változásaira – A vállalkozások életét érintő események, például átszervezések, összeolvadások, felvásárlások, kiválások tartoznak ebbe a körbe. Podgers úgy véli, hogy az átszervezések és összeolvadások száma 2018-ban is magas lesz.

  • A kivételes értéklehetőségekre – Egy-egy cég képessége arra, hogy a piaci várakozásokat meghaladó profitnövekedés révén a részvényeinek újraértékelését idézze elő. Az utóbbi időben a feltörekvő piacokon és Japánban tapasztaltunk különösen érdekes ilyen jellegű lehetőségeket.

  • A franchise- és növekedési vállalatokra – A domináns pozícióval, erős növekedéssel, cash-flow-val és ármeghatározó erővel rendelkező vállalatokra gondol Podger. A közelmúltban a technológiai szektorban kínálkoztak ilyen lehetőségek, ezért ezt az ágazatot továbbra is előnyben részesíti, de 2018-ban valószínűleg inkább a másodvonalbeli tech-részvények között lesznek hasonlók, és nem a szalagcímeket uraló nagy nevek között, melyeknél a kockázat valószínűleg nőni fog.

 

 

Hirdetés átugrása →