Újabb állomásához érkezett a BÉT Xtend piac

Újabb cég lép a BÉT Xtend piacra, ahol a mai nappal kezdődött meg a kereskedés a
DM-KER Nyrt. részvényeivel. Az építőipari és mezőgazdasági gépek forgalmazásával foglalkozó, több mint 10 éves múltra visszatekintő, dinamikus növekedést mutató és napjainkban már közel 10 milliárd forintos árbevételt produkáló társaság 2018-ban tette le új stratégiája alapjait, amelynek központi eleme volt az Xtend piaci megjelenés.

A tőzsdei bevezetés nemcsak célja, de fontos eszköze is a társaság stratégiai céljainak megvalósításában, úgy mint, nemzetközi terjeszkedés és további dinamikus növekedés a hazai agrár piacon. A tőzsdei bevezetést megelőzően a DM-KER sikeres zártkörű tőkeemelést hajtott végre. A túljegyzéssel záruló tranzakció keretében végül 3 800 forintos áron,
996,77 millió forint értékben, 262 310 darab részvény került értékesítésre.

A tranzakcióban a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap 14,55 százalékos részesedést szerzett a Társaságban.

A tőzsdei bevezetés és a tranzakció bonyolításában Kijelölt Tanácsadóként a Random Capital és partnere, a Navigator Investments, valamint az EY vettek részt.

„A Budapesti Értéktőzsde ötéves stratégiájának megalkotásakor kulcsfontosságú feladatként jelöltük meg a tőzsdeérett kkv-k nyilvános megjelenésének támogatását. A BÉT Xtend platform létrehozásával elértük célunkat, hiszen mostanra egyre több cégtulajdonos és vállalatvezető gondolkozik tőzsdei forrásbevonásban növekedési terveik megvalósításához.
A DM-KER a BÉT több, középvállalatokat felkaroló programjában vett részt az elmúlt évek során, nem véletlenül: mivel a cég egyedi vállalati sztorival rendelkezik, joggal bízunk mi is abban, hogy a tőkebevonás segítségével további dinamikus növekedést érhetnek el a jövőben is.” – nyilatkozta Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.

Bátor Ferenc a DM-KER Igazgatóságának elnöke hangsúlyozta, hogy az Xtend piaci megjelenéssel és a sikeres tőkebevonással megalapozottnak érzik a DM-KER stratégájának megvalósítását és megteremtették a további dinamikus növekedés alapjait. „Terveink között szerepel, hogy a részvények likvid kereskedésének megteremtése és stratégiánk megvalósításához szükséges további finanszírozáshoz 2020 első félévében egy nyilvános, elsősorban a lakossági befektetőket célzó kibocsátással jelenjünk meg a piacon. A tőzsdei bevezetés és a korábbi zártkörű tőkeemelés lehetőséget adott a stratégiánk megvalósítására, mától pedig a piac fogja minden nap visszaigazolni a működésünk sikerességét. Ez hatalmas kihívás egy vállalat életében, de tudom, hogy a DM-KER csapata felnőtt ehhez a feladathoz.”

 

 

Virág Ferenc, a Random képviseletében kifejtette, hogy a Random továbbra is elkötelezett támogatója a BÉT-nek, amit nem csak a kereskedésben elfoglalt pozíciója (TOP 5 forgalmazó) hanem a BÉT új piaci szegmensében kifejtett aktivitása is tükröz. Bízunk benne, hogy a DM-KER sikeres bevezetése után, hamarosan újabb cégeket segíthetünk az Xtend piacra.

Jutasi Zoltán, a NAVIGATOR Investments részéről kiemelte, hogy mind a DM-KER vezetőivel, mind pedig a Random és az EY munkatársaival nagyon jó együttműködés alakult ki a projekt során. A projekt szoros határideje ellenére mindenki jól teljesített, ennek is volt köszönhető, hogy kevesebb, mint fél év alatt megvalósulhatott a tranzakció. Véleménye szerint a BÉT Xtend piacra igyekvő vállalatoknak jó példa lehet a DM-KER sikere és bíztatta a piaci szereplőket a BÉT támogatási modelljének, a Széchenyi Tőkealap finanszírozási lehetőségeinek és a BÉT Xtend piac egyszerűsített rendszerének mélyebb megismerésére, amely a hagyományos forráslehetőségeken túl is kínál megoldást a hazai kkv szektor vállalkozásai számára.

(forrás: K&K Magazin)

Hirdetés átugrása →