A világon először a betéti kártyáknál is elérhetővé válik a Mastercard Részletfizetés Magyarországon. Az Erste Bank hazai ügyfelei használhatják az új szolgáltatást, amelynek köszönhetően bármely 20 ezer forint feletti, Mastercard kártyás vásárlásukra néhány gombnyomással kérhetnek kedvező részletfizetést. A Mastercard Részletfizetés eddig csak hitelkártya birtokosok számára volt elérhető, de mostantól a betéti kártyák folyószámlahitel keretének terhére is igényelhető lesz.
A világon elsőként új alapokra helyezi a Mastercard Részletfizetést az Erste Bank Magyarországon. A szolgáltatás egyszerűen és gyorsan kínál kedvező részletfizetési lehetőséget bármely nagyobb értékű vásárlásra. A bolti vásárlásnál a bankkártya elfogadó terminálon, az online fizetésnél egy felugró ablakban választhatják ki a kártyabirtokosok, hogy a szokásos módon egyben, vagy fix részletekben szeretnék kiegyenlíteni a vételárat.
A Mastercard Részletfizetést négy éve vezették be több országban, Magyarországon három éve érhető el. A megoldás az ügyfelek számára nagy rugalmasságot jelent, hiszen bármely, 20 ezer forint feletti kártyás vásárlásnál dönthetnek úgy, hogy igénybe veszik a szolgáltatást. Ennek köszönhetően nem egy összegben terheli pénztárcájukat az adott kiadás, hanem részletekben, hosszabb idő alatt fizethetik vissza a felhasznált összeget – a hitelkártya, vagy éppen a folyószámlahitel kamatoknál kedvezőbb kondíciókkal. Ráadásul így nem csupán egyetlen nagyobb értékű termék megvásárlásakor kaphatnak digitális áruhitelt, hanem bármikor, ha költésük értéke meghaladja a 20 ezer forintot. A Mastercard Részletfizetés így automatikus, kényelmes és kedvező részletfizetési lehetőséget jelent nagyobb értékű áruk, de akár szolgáltatások (például orvosi, fogorvosi ellátások vagy szakszervizek) igénybevételekor, sőt, olyan online webáruházakban is, ahol áruhitelt nem kínáltak eddig az ügyfeleknek.
A tapasztalatok szerint a részletfizetést leginkább 50-100 ezer forint közötti összegsávban választják az ügyfelek, és jellemzően olyan esetekben, amikor a vásárláshoz kapcsolódó egyéb kölcsönre nincs lehetőség, vagy az túl sok ügyintézéssel járna. Tipikusan ilyen ügyletet jelentenek az online vásárlások, ezeken belül is leginkább az elektronikai- és számítástechnikai áruházak tranzakciói. Az érintett hitelkártyáknál a 20 ezer forint feletti fizetési tranzakciók több mint 12 százalékánál a „részletet” választották a vásárlók az elektronikai szakboltokban. A tipikus felhasználási területek között sokszor olyan üzleteket találunk, ahol az áruhitel korábban megszokott volt (ilyenek például a bútorkereskedők), ám a kártyabirtokosok új területeken is gyakorta használják a szolgáltatást. A kerékpár- vagy a motoros boltok és szervizek esetében például a hitelkártyás tranzakciók 6 százaléka zárul részletfizetéssel. Emellett volt ilyen tranzakcióra példa utazási irodában, egészségügyi vizsgálatok esetén, tandíj fizetéskor vagy egészségpénztári befizetéskor, sőt még rendőrkapitányság felé bírság kategóriában, de akár NAV illetékfizetésnél is. A részletfizetésre rá is lehet szokni: volt ügyfél, aki 12 hónap alatt hetven alkalommal vásárolt így. A legnagyobb összegű Mastercard Részletfizetés másfél millió forint volt, egy budapesti fogászatban, de van példa jelentősebb összegű tranzakcióra tüzép telepen, autókereskedőnél is.
„Magyarországon az Ersténél volt először elérhető minden típusú kártyára platform-függetlenül a mobiltelefonos fizetés, de például a fizetési kérelem bevezetésében is élen járt a bank. A pénzintézet innovációs erejét az is mutatja, hogy a világon először az Erste Banknál vehetik igénybe betéti kártyák birtokosai is a Mastercard Részletfizetést a hitelkártya tulajdonosokhoz hasonlóan” – hangsúlyozta Harmati László, az Erste Bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.
„Mindig hatalmas dolog az, ha Magyarországról indul útjára egy olyan innováció, mint ez a mostani, és úgy látjuk, a világ minden tájáról nagy kíváncsiság övezi a kezdeményezést. A Mastercard Részletfizetés eddig csak a hitelkártya birtokosok számára volt elérhető, de nagy örömünkre az Erste Bank rengeteg időt és energiát fektetett a fejlesztésbe azért, hogy a világon elsőként egy sokkal nagyobb fogyasztói réteg, a betéti kártyával rendelkezők számára is utat nyisson a szolgáltatás használata felé. Az úttörőknek mindig nagy kockázatot kell vállalni, újszerű problémákat megoldani, áttörni a technológia és az emberi viselkedés korlátait. Ezen a rögös úton jutott el az Erste Bank egy fontos mérföldkőhöz, melyhez szívből gratulálunk" – emelte ki Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.
Jelenleg már több mint százezer bankkártya elfogadó terminál alkalmas arra Magyarországon, hogy a részletfizetési opciót megjelenítse vásárlás közben, ez a hazai kereskedői terminálok közel háromnegyede. A jövőben a lefedettség további emelését tervezik a piaci szereplők.