Külföldiek és fiatalok vásárlásai is pörgethetik jövőre a lakáspiacot

Idén kezd magára találni az ingatlanpiac, a használt lakásoknál több mint 30, az újaknál pedig 50 százalékot meghaladó mértékben nőtt az adásvételek száma, elsősorban Budapest van az élen.Tavaly majdnem minden negyedik ingatlanvásárló volt 35 év alatti fiatal, és megfelelő támogatásokkal jövőre emelkedhet arányuk. A külföldi vevők száma tavaly megcsappant, de Balatonon és a budapesti belvárosban még így is komoly részesedést tudnak felmutatni. Főként a németalföldi, orosz, kínai, vietnámi és izraeli vevők súlya számottevő ezekben a régiókban.

"Az idei év első hat hónapjában a használt lakásokból harmadával, az újakból pedig több mint 50 százalékkal több kelt el, mint egy évvel korábban. A legnagyobb visszapattanást a főváros mutatta, ahol az idei első és második negyedévben 55 és 38 százalékkal nőtt az eladott lakások száma." - mondta Balogh László az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a KSH friss adatait értékelve.

A KSH legfrissebb forgalmi statisztikái összhangban vannak az ingatlan.com korábbi megállapításaival, és az idén bekövetkezett budapesti 6 százalékos árnövekedés is megegyezik az ingatlan.com lakásárindexének második negyedéves drágulási ütemével a fővárosban. "A lakáspiac dinamikája alapján idén és 2025-ben is további jelentős forgalomnövekedésre és drágulása lehet számítani a jelenlegi kilátások szerint, mivel a hivatalos statisztikák rendre megerősítik a kereslet-kínálatból kimutatható változásokat." - tette hozzá Balogh László

Erősítést kaphatnak jövőre a fiatal lakásvásárlók

Az összesített 2023-as adatokból az is kiderült, hogy a 35 évnél fiatalok egyelőre mellékszereplők a lakáspiacon. "Tavaly az összes eladott lakás közel háromnegyede 34 évnél idősebb vásárlók tulajdonába került, a népességnek viszont csak 63 százalékát teszi ki ez a korosztály. A 35 év alattiak vásárlásai az összes tranzakció 27 százalékát adták." - emelte ki az ingatlan.com szakértője. Hozzátette: "A fiatalok tavalyi részesedése a budapesti adásvételekben elmaradt az országos átlagtól, de a községekben minden harmadik vevő 35 évnél fiatalabb volt. Ez részben a kistelepülések alacsonyabb ingatlanárainak, részben pedig a magasabb összegű falusi csokos támogatásoknak köszönhető." Balogh László szerint a jövőben a fiatalok részesedése a lakáspiaci tranzakciókból a nagyobb városokban is erősödhet, mivel a 21 pontos gazdasági akciótervben külön pontban dolgoznák ki a fiatalok lakhatási megoldásait, akár új támogatási formákon keresztül.

Jövőre több külföldi vevő jöhet

A külföldiek ingatlanvásárlásai tavaly több mint 20 százalékkal csökkentek 2022-es szinthez képest, ami együtt mozgott a lakáspiac megtorpanásával. Ennek fényében elmondható, hogy a külföldről érkező vevők túlnyomó többsége befektetési céllal keres ingatlant Magyarországon. Összesen 6,3 ezer külföldi vásárolt tavaly ingatlant, a legtöbbet - közel 1500-at - német állampolgárok vették. Szinte minden nemzet vevőszáma csökkent a hazai ingatlanpiacon kivéve a vietnámiakat és az oroszokat. A külföldi vevők területi eloszlása is különleges képet mutat. Budapest belső kerületeiben minden harmadik-negyedik vásárló (28%) jött másik országból, arányaiban pedig a vietnámiak, kínaiak oroszok és izraeliek kedvence volt Budapest. Ezeknek az állampolgároknak több mint 85 százaléka vásárolt budapesti lakást.

Balatonnál időszerű lehet a német nyelvtanulás

A fővároson kívüli másik külföldi vevőmágnes a balatoni régió volt. Somogy és Zala megyében minden hatodik-hetedik vásárló jött külföldről, főként Németországból, Ausztriából, Belgiumból, Hollandiából és Svájcból. "Érdekesség, hogy ezek a vevők az átlagosnál olcsóbb ingatlanokat kerestek, ami arra utalhat, hogy befektetési célok helyett inkább második otthonként vagy nyaralóként hasznosítanák ezeket az ingatlanokat." - tette hozzá az ingatlan.com szakértője. A lakáspiac élénkülésével és a befektetők visszatérésével, valamint a harmadik országból érkezett lakásvásárlóknak kínált aranyvízum programmal a külföldi vevők száma is növekedhet a következő időszakban. "Ennek az előszelét már érezzük az ingatlan.com forgalmi statisztikáiban is." - tette hozzá Balogh László.

Hirdetés átugrása →