Indul a napelem bumm korszaka - jön a 100 százalékos támogatás intenzítás

Elképesztő mértékű ugrás volt tapasztalható a háztartási méretű napelemes kiserőművek (HMKE) kapacitásában 2021 második negyedévében, hiszen 167 MW-tal bővült a az eddigi összesített teljesítmény. Ezzel az első félévben már közel annyi napelemes rendszer került a hálózatra kapcsolásra, mint a teljes 2020-as évben! A növekedés egyértelműen pozitív hír, ugyanakkor aggodalomra is okot ad a villamosenergia-hálózat fejlesztési hiányosságai miatt.

Magyarországon egyértelműen kijelenthető, hogy a napelem-telepítések fénykorát éljük. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által közzétett adatok szerint a HMKE-k száma megközelíti már a 120.000-t, és beépített teljesítménye is az 1 GW-ot súrolja (945 MW). Idén az első két negyedévben kiugró, 226 MW-os növekedés volt tapasztalható. A nagyarányú bővítés zöme a második negyedévhez köthető, amikor is 167 MW-nyi kapacitást kapcsoltak a hálózatra.

A NÖVEKEDÉS A LAKOSSÁGI SZEGMENSNEK KÖSZÖNHETŐ LEGINKÁBB

Mint tudjuk a HMKE rendszerek telepítését két fő szegmens hajtja végre: a lakosság és a nem természetes személynek számító szervezetek. Az idei évre és adatokra vonatkozóan kijelenthető, hogy 2021-ben az eddigi gyarapodás főként a lakosságnak volt köszönhető. Az első félévben összesen 26.000 új napelemes rendszer került telepítésre, melyek összesített teljesítménye nagyjából 186 MW. A másik szegmens hasonló növekedést mutatott, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a 2.190 darab új erőművel és 40 MW-os kapacitással.

JÓL ÁLLUNK A CÉLOK TELJESÍTÉSÉBEN

A Nemzeti Energiastratégiában rögzített egyik fő cél, hogy 2030-ra minimum 200.000 háztartás rendelkezzen átlagosan 4 kW-os tetőre szerelt napelemes rendszerrel. Figyelembe véve a mostani növekedési tendenciát kijelenthető, hogy a kitűzött darabszám fele már megvan és közel 10 év áll még rendelkezésre a maradék 100.000 db teljesítésére. Amennyiben a növekedési ütem megmarad, akkor ezt a célértéket jóval túl is szárnyalják majd az eredmények.

Szakértők is úgy vélik, hogy ez a trend nem fog megtörni, sőt további gyorsulás várható a növekedés tekintetében. A cél pedig az, hogy a hazai energiaellátást két fő forrás biztosítsa: az atomerőmű és a megújuló energiát hasznosító erőművek (többnyire napelemes rendszerek). További célkitűzésként említhető még, hogy a karbonsemleges villamosenergia-termelés részaránya Magyarországon 2030-ra 90%-ra emelkedjen.

A KEDVEZŐ FELTÉTELEK SEGÍTIK A NÖVEKEDÉST

A háztartási méretű napelemes rendszerek növekedése elsősorban a támogatási rendszereknek és a szaldó elszámolás megtartásának volt köszönhető. Ez a két tényező együttesen olyan motivációt jelentett a lakosság számára, hogy robbanásszerűen megszaporodhattak a tetőre szerelt napelemek.

Korábban senki sem gondolta, de az egyik legnépszerűbb felújítási munkálattá vált a napelemes rendszer telepítése az Otthonfelújítási Támogatás keretében. Valahol nem is csoda, hiszen 50%-os visszatérítést biztosít a megvalósított projekteknél. Ennél pedig várhatóan még népszerűbb lesz a tervezetten novemberben induló lakossági napelemes pályázat, ami 100%-os támogatási intenzitást nyújt. Ez pedig biztosítani fogja azt is, hogy a napelem-telepítések az elkövetkezendő negyedévekben is kiugró értékekkel záruljanak.

Ingyen napelem, 100% vissza nem térítendő támogatással!

 

Érkezik idén az új lakossági napelemes pályázat, amellyel Ingyen napelemes rendszerhez juthat. Kérjen ajánlatot, és pályázzon az elsők között!

 

Az EU-Solar napelem kalkulátor segítségével percek alatt kiszámolhatja, mekkora napelemes rendszerre van szüksége:

 

Kattintson ide és számolja ki 1 perc alatt, hogy mekkora napelemes rendszerre van szüksége!

Hirdetés átugrása →