Az otthonfelújítási program feltételeit tartalmazó jogszabálytervezet szerint a 3 milliós támogatás és 6 milliós kedvezményes hitel a korábbi lehetőséggel szemben már csak a leendő jogszabályban felsorolt 2887 kistelepüléseken lesz elérhető a gyerekesek számára, és a kölcsön kamatozása is eltér majd a korábbitól - írja a szabályokat ismertető Bank360.hu.
Közzétették a jövőre újra elinduló otthonfelújítási támogatás feltételeit tartalmazó jogszabálytervezetet. A 2021-2022-ben igényelhető első programból 370 ezer család 770 milliárd forint összegben kapott támogatást a lakáskorszerűsítéshez, a jogosulti kör jelentős szűkülése miatt azonban a januártól újraindítandó program bizonyosan kevesebb pénzébe kerül majd a költségvetésnek. Jelenleg egy másik, energiahatékonysági otthonfelújítási program igényelhető 2024 júliusától, ez azonban nem keverendő össze az előző és jövőre induló támogatással. Ezzel szemben a mostani csak meghatározott energiahatékonysági korszerűsítésékre vehető igénybe régi családi házak felújítására.
A közzétett tervezet értelmében 2025. január 1-jétől a Vidéki Otthonfelújítási Program nyújtotta lehetőséggel már csak a felsorolt 2887 kistelepüléseken élő gyermekes családok élhetnek. A támogatás utófinanszíroz, tehát a kiadások megelőlegezését a kérelmezőknek kell megoldaniuk a támogatás megérkezéséig. Ehhez azonban az első programhoz hasonlóan most is felvehetnek a bankoktól legfeljebb 6 millió forintos kedvezményes hitelt.
A jogszabálytervezet alapján a Bank360.hu szerint ezek az újrainduló otthonfelújítási program legfontosabb igénylési és felhasználási szabályai:
Ki igényelheti az otthonfelújítási támogatást?
A támogatást a legalább egy gyermeket váró vagy nevelő igénylő – azonos lakóhellyel rendelkező házastársak vagy élettársak közösen, együttes igénylőként - igényelheti a leendő jogszabály mellékletében felsorolt 2887 kistelepüléseken. A települések listája itt nézhető meg.
A támogatás olyan ingatlanra igényelhető, amely az igénylő, illetve gyermeke vagy szülője – együttes igénylés esetén az igénylők együtt, illetve gyermekeik vagy szüleik – együttesen legalább 50 százalékos, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonában van
Az igénylő – együttes igénylés esetén mindkét fél –, és a támogatásra való jogosultságnál figyelembe vett valamennyi gyermeke a támogatással érintett lakásban lakóhellyel rendelkezik.
Az igénylőnek – együttes igénylés esetén mindkét félnek – nem lehet az állami adóhatóságnál meghatározott összeget meghaladó köztartozása, és legalább 1 éves tb-jogviszonyt kell igazolni.
Az igénylőnek – együttes igénylés esetén mindkét igénylőnek – vállalnia kell, hogy ő és a támogatásra való jogosultságnál figyelembe vett valamennyi gyermeke a támogatás folyósításától számított 5 évig a támogatással érintett lakásban lakik életvitelszerűen.
Mekkora lehet az otthonfelújítási támogatás összege?
A támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek 50 százaléka, de legfeljebb 3 millió forint. Ha az igénylő már felvette a korábbi otthonfelújítási támogatást, akkor a mostani támogatás maximális összegét csökkenteni kell annak az összegével.
Milyen felújításokra lehet felhasználni a támogatást?
A támogatás a következő építési tevékenységekhez igényelhető:
1. víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső, illetve külső hálózatának kiépítése vagy cseréje;
2. fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel;
3. fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is;
4. az épület külső festése, színezése, valamint szigetelése, utóbbinál ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat;
5. a külső nyílászáró beépítése, cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkány, küszöb létesítése, cseréje vagy felújítása;
6. tető cseréje, felújítása, szigetelése;
7. égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése;
8. klímaberendezés beépítése, cseréje;
9. napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje;
10. belső tér felújítása, ideértve
a) a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat készítését, cseréjét, felújítását, festését, tapétázását,
b) a galériaépítést,
c) a belső lépcső kialakítását és cseréjét,
d) a szaniterek beépítését vagy cseréjét,
e) a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét,
f) a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását,
g) a lámpák vagy világítótestek beépítését vagy cseréjét;
11. a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása;
12. kerítés építése, felújítása;
13. gépjárműtároló építése, felújítása vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása;
14. terasz, loggia, erkély, előtető építése, felújítása;
15. térburkolat, illetve külső lépcső készítése, cseréje;
16. télikert kialakítása;
17. akadálymentesítési munka;
18. alapozási szerkezet megerősítése;
19. beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje;
20. használati melegvíz-rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is;
21. szabályozott szellőzési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje; valamint
22. szennyvíz tisztítására és elhelyezésére szolgáló egyedi szennyvízkezelő berendezés vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárgy telepítése vagy cseréje.
Milyen költségek és számlák számolhatók el?
Az építési tevékenységek teljesítését igazoló számlaként az igénylő – együttes igénylés esetén az igénylők egyike – saját nevére szóló, az áfa-törvény hatálya alá tartozó termékértékesítésről, illetve szolgáltatásnyújtásról kiállított, a felújítással kapcsolatos tervezési, építési, szerelési munkálatok tekintetében egy vagy több, a vállalkozási szerződés vagy szerződések szerinti vállalkozó által kiállított számla fogadható el.
A támogatás összegében az anyagköltség és a vállalkozói díj (munkadíj) 50-50 százalékos arányban szerepelhet.
Mikor és hogyan igényelhető a támogatás?
A támogatás a lakáson végzett építési tevékenységek befejezését és a számlák kifizetését követően 60 napon belül, de legkésőbb 2026. június 30-ig igényelhető. Több számla esetén az igénylési határidő számításánál a legutolsó kifizetési időpontot kell alapul venni.
A támogatás kérelem a Kincstár formanyomtatványán a Kincstár online felületén, postai úton vagy személyesen a Kincstár területi irodáiban nyújtható be.
A támogatás a 2025. január 1. után megkötött vállalkozási szerződés alapján megkezdett, a lakáson végzett felújítás befejezését és a számlák kifizetését követően igényelhető.
Mekkora otthonfelújítási kölcsön vehető fel?
Az otthonfelújítási kölcsön maximális összege 6 millió forint forint.
Mekkora kamatot kell fizetni az otthonfelújítási kölcsönre?
Az otthonfelújítási kölcsön kamatainak megfizetéséhez a kamattámogatást az állam a kölcsön teljes futamidejére, de legfeljebb 10 évre nyújtja. A kamattámogatás mértéke 3 százalékpont a bank által felszámított ügyleti kamatból. A hitel ügyleti kamata nem lehet magasabb az 5 éves névleges futamidejű államkötvények utolsó 3 hónapi átlaghozama 110 százalékának 1 százalékponttal növelt mértékénél. Ezt a kamatmértéket a kölcsön kamatainak szerződésben rögzített kamatperiódus fordulónapján kell alkalmazni.