Folytatódott a BUX index hónapok óta tartó emelkedése, 2017. szeptember 18-án ismét történelmi csúcsot döntött 38 387 ponttal. Az index szeptember közepétől tartósan 38 ezer pont felett járt, végül 37 290 ponton zárta a kereskedést. A blue chipek közül egyedül a MOL árfolyama emelkedett. A részvénypiaci forgalmi rangsor élére ismét a WOOD állt, melyet kicsivel elmaradva a Concorde, majd az Equilor követ.
Az ősz első hónapjában 190,4 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonnali részvénypiacán, ami ugyan elmarad az előző hónap (212,3 milliárd forint) értékétől, de a tavalyi év hasonló időszakában mért forgalomhoz (165,8 milliárd forint) képest jelentős erősödést mutat. A napi átlagforgalom a szeptemberi 21 kereskedési napon 9,1 milliárd forint volt, amely igaz alulmarad az előző havi 9,2 milliárd forint értékéhez képest, de jelentősen meghaladja a tavaly szeptemberi értéket (7,5 milliárd forint).
A BUX hónapok óta tartó, már-már menetrendszerű emelkedése szeptemberben is folytatódott. Az index a hónap közepétől tartósan 38 ezer felett maradt, de végül attól kicsit elmaradva, 2017. szeptember 29-án 37 290 ponton zárta az első őszi hónapot.
A vezető részvények közül május óta töretlenül most is az OTP részvényei forogtak leginkább a hazai parketten, ugyanakkor a bankpapír árfolyama 5,3 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest. Forgalom tekintetében második helyen a MOL papírja végzett, 0,8 százalékos emelkedéssel. A blue chipek közül a Richter 2 százalékos, míg a Magyar Telekom 1,6 százalékos eséssel zárta a hónapot.
A kisebb részvények között a Prémium kategóriában szeptemberben sem változott a rangsor. A hónap nyertese ismét az Appeninn volt, 23,1 százalékos emelkedéssel, melyet a PannErgy (13 százalék), majd ettől jelentősen elmaradva ugyan, de az FHB (3,9 százalék) követett. A Standard kategóriás papírok közül pedig ismét jelentősen nőtt a Nordtelekom, amelynek árfolyama a szeptemberi hónapban 42,9 százalékot emelkedett, de a kategóriában a hónap nyertese az Altera volt, ami 74,1 százalékos növekedést produkált a hónap során.
Az azonnali részvénypiac duplikált forgalma 380,9 milliárd forint volt. A szolgáltatók rangsorának élére ezúttal a Wood & Company Financial Services a.s lépett 90,9 milliárdos forgalommal, míg a második helyen a Concorde Értékpapír Zrt. végzett 81,1 milliárd forintos forgalommal. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát szoros versenyben végül az Equilor Befektetési Zrt. foglalta el, 50,5 milliárd forintos forgalommal, ezzel 2017. januárja óta első alkalommal megelőzve az Erste Befektetési Zrt.-t.
A hónap jelentős eseménye a MOL részvényeinek felaprózását elfogadó közgyűlési határozat hatályba lépése, amely eredményeként 2017. szeptember 26-ától már az új, 125 forint névértékű „A” sorozatú MOL törzsrészvényekkel lehet kereskedni a hazai piacon. A következő hónapra kitekintve, szeptember 29-én az OPUS Global Nyrt. Prémium kategóriába való átsorolási kérelmet nyújtott be.