Ha egyedül nem megy

Inspiráló környezet, frissen gőzölgő kávé, sokszínű közösség, teljeskörű irodai szolgáltatások, networking, kényelem, kötetlen időbeosztás – ezt kínálják a közösségi irodák, vagyis éppen azt, ami a hatékony munkavégzés alfája és ómegája.

A coworking vagyis a közösségi munkavégzés jelensége a 2000-es évek elején az USA-ban jelent meg először, de hamar teret hódított Európában is, a startup szcéna kialakulásával közel párhuzamosan pedig hazánkban is egyre népszerűbbé váltak a közösségi irodák. Ezek átmenetet jelenthetnek az otthoni körülmények és a hagyományos irodai világ között. A coworking iroda nemcsak egy hely, ahol kényelmesen lehet dolgozni, hanem egy új munkamodell is, amelynek maga a közösség adja a legnagyobb értékét. Egy irodai munkaállomás napi bérlése jellemzően 3000-5000 forint, a havidíj pedig nagyjából 30-40 ezer forint körül alakul, s ebben a helyhasználat mellett számos szolgáltatás is benne van.

 

KAPTÁR

A legjobb ötleteket gyakran a szükség szüli – erre tökéletes példa a KAPTÁR esete. Alapítói négy éve ugyanúgy jutottak el létrehozásának ötletéhez, ahogy manapság a közösségük tagjai jutnak el a gyakorlati megvalósulásához. „Irodát kerestünk, ami nem úgy néz ki, mint egy iroda, nem olyan lustaságra ösztönző, mint a saját nappalink, és nem olyan zaklatott, mint egy Starbucks” – mesélt a kezdetekről Levendel Áron, a közösségi iroda egyik társalapítója. Nem találtak ilyet, úgyhogy megcsinálták, mégpedig a lehető legjobb érzékkel, amit mi sem igazol jobban, mint hogy a barátságos, mégis produktivitásra ösztönző környezetet kínáló KAPTÁR-t nemrég a világ 5. legjobb közösségi irodájává választották egy a Coworker és az amerikai Forbes magazin által közösen készített tekintélyes nemzetközi felmérésben.

„Együtt, szabadon” – hirdeti a KAPTÁR pajzsfelirata, ez sok mindent elmond a szellemiségéről. Nemcsak az alapelvárást teljesíti, nemcsak minőségi, produktív munkatér, hanem olyan hely is, ahol az egymás mellett ülő emberek sosem maradnak idegenek egymás számára, ahol mind emberileg, mind szakmailag értékes kapcsolatok szövődhetnek – és szövődnek is nap mint nap. Ez nem a véletlen műve, ahogy Gyurkovics Tamás, a KAPTÁR társtulajdonosa elárulta: „Nálunk a közösségiség a mindennapjainkat szervező filozófia, nagyon komolyan vesszük. Ösztönözzük és intézményesítjük is, hogy a tagjaink kivétel nélkül adjanak egymásnak, és kapjanak egymástól.”

 

LOFFICE

A Loffice-t Klementz Kata és testvére, Panni alapították 2009-ben. „Eltökélt célunk volt, hogy valami újdonsággal gyarapítsuk Budapest üzleti életét. Külföldön találkoztunk az ott már bevált koncepcióval és ezzel a sajátos munkafilozófiával, el is határoztuk, hogy adaptáljuk a mi otthoni viszonyainkra” – emlékezik vissza Kata. Budapest pezsgő üzleti világa befogadónak bizonyult, olyannyira, hogy mára öt irodát működtetnek, négyet Budapesten és egyet Bécsben.

A Loffice egyedisége több aspektusból is megfogható. Mind designfilozófiájában, mind társadalmi szerepvállalásában különleges, egyedi attribútumokat mutat. Tereit belsőépítészetileg indusztriális design jellemzi, kortárs képzőművészek munkáit integrálva. A designelvűség mellett azonban a hatékony és tudatos üzemeltetés is szerepet kap, hiszen a Loffice központja egy zöldház, amely túlnyomórészt megújuló energiaforrásokkal operál. A Loffice a vállalkozói szférában vállalt aktív szerepvállalásával is kiemelkedik, ahogy Kata fogalmazott: „a mi mindennapjaink arról is szólnak, hogy mások érvényesülésén, sikerén dolgozunk”. A vállalkozók elindulását, hazai és külföldi bemutatkozását, növekedését, piaci integrációját szakmai csapata és partnerei révén, valamint különféle szolgáltatásokkal igyekszik segíteni, különösen nagy figyelmet fordít a cégek növekedési igényének házon belüli megoldására, a közösségben fellelhető szinergiák kiaknázására.

 

COWO

Oláh László ügyvezető tapasztalt vállalkozóként vágott bele a CoWo történetébe, így jól tudta min múlik a siker: „szükséges az üzleti megérzés – jó szimat, a tőke, a kockázatvállalási hajlandóság, az elszántság, az újra való nyitottság és a mások tapasztalatainak tisztelete”. Nem kétséges, hogy a közösségi iroda nyitásakor mindez összeállt.

A CoWo azoknak szól, akiknek középhosszú távon van szükségük irodai környezetre, számukra abszolút meg is teremti az ideális feltételeket. Jellegzetes és egyedi vonása például, hogy mindenkinek saját munkahelye van, amit valaki az asztalán hagy, az ott várja másnap vagy egy hét múlva is. Ehhez persze szükséges egy bizalmas, családias légkör is. „Nem vagyunk nagyok – huszonöten dolgoznak nálunk: még lehet tudni mindenkinek a keresztnevét, azt is, hogy mivel foglalkozik. Az elkerülhetetlen cserélődés nem kelti az átjáróház érzetét, viszont elég gyakori ahhoz, hogy új embereket ismerjünk meg” – fogalmazta meg Oláh László azt, amitől a CoWo több. A közös rendezvényekre, sörözésekre, hétvégi programokra elhívnak minden volt kollégát is (László következetesen a kolléga szót használja a bérlőkre), ez önmagában sokat elárul a közösségcentrikus hozzáállásról.

 

KUBIK

Rövid Levente, a KUBIK egyik társalapítója ügyvédként, ügyfeleknél járva ismerkedett meg a közösségi irodák világával. „A hagyományos irodákkal és az otthoni munkavégzéssel szemben a közösségi irodákban rögtön magával ragadott az inspiratív, kreatív hangulat és az okos, megosztásalapú üzleti koncepció. Ezt a lelkesedést sikerült másra is átragasztanom, és 2014 tavaszán két barátommal együtt létrehoztuk a KUBIK-ot.” Az újlipótvárosi közösségi iroda napi üzemeltetésében most hatan vesznek részt, nagy előnye újlipótvárosi fekvése és az ablakokból kínálkozó kilátás (az asztaloktól látható a Duna és a Margit híd/, valamint a külön kávézó is. Természetesen nemcsak ennyiben áll az iroda varázsa: „A KUBIK-ban barátságos, kellemes, szinte családias a légkör, de mégis üzleties. Szeretnénk mindent biztosítani a hatékony és jó hangulatú munkavégzéshez, anélkül hogy túl sok minden elvonná az ember figyelmét a munkától. Ezt próbáltuk meg támogatni a belső tér letisztult kialakításával is” – foglalja össze Rövid Levente, hogy miért is ideális a környezet. A legnagyobb értéket pedig a diverz, együttműködő és rugalmas közösségben látja.

Hirdetés átugrása →