Csodás hely lehetett ez egykoron: Nyugatról végig a Tisza határolja, északon a Maros, délen a Duna, keleten pedig hegyek. A XIX. században vegyesen éltek itt románok, szerbek, németek, magyarok, horvátok, szlovákok, bolgárok, olaszok, görögök és zsidók. Ebből a multikulturális közegből nem sok maradt a vérzivataros XX. század után.
Egyszer volt, hol nem volt, a középkori magyar királyságnak volt egy Bánság nevű déli területe, amit elfoglaltak a törökök, és létrehozták a helyén a vidék legnagyobb városáról elnevezett vilajetet. Később aztán, a törökök kiűzése után a terület a Habsburgokhoz került, majd vissza a magyar közigazgatásba, végül az első világháború után Románia és Jugoszlávia osztoztak meg rajta. Ma Szerbia és Románia területén található ez a Bánát nevű vidék, néhány falva azonban most is Magyarországhoz tartozik.
Nagyobbik fele Romániában van, a központja Temesvár, Románia harmadik legnagyobb városa, ahol 1989-ben kitört a forradalom. A Béga és a Temes folyók mellett fekvő város a középkorban jól védhető volt, mert kiterjedt mocsarak vették körül, az igazi fejlődése azonban (ami miatt sokáig kis Bécsnek nevezték) csak a mocsarak lecsapolása és a folyók szabályozása után indulhatott meg. Csodás épületei közül sok ma is látható a történelmi belvárosban, ahová 1884-ben az Osztrák-Magyar Monarchiában elsőként bevezették a villamos közvilágítást! A közelben több borvidék is található, most a kevésbé ismertet látogatjuk meg.
Bor, méz, gyógyvíz
Ha Temesvárról autóval elindulunk keletre, mondjuk, Lugos irányába, két választási lehetőségünk van. Vagy a nemzetközi főutat (esetleg az új autópályát) követjük, és Temesrékas érintésével jutunk el az úticélunkhoz, vagy a sokkal kisebb forgalmú és az előbbitől délre fekvő mellékúthálózatot követve Buziásfürdőnek tartunk. Az utóbbi, a főúttól távolabb lévén, szinte teljesen ismeretlen, szemben az előbbivel, ahonnan a Recas pincészet borait a világ minden pontján lehet kapni. Vajon hogyan jutott oda Buziásfürdő, hogy a XIX. század egyik legismertebb magyar politikusának és gondolkodójának, Deák Ferencnek a kedvelt pihenőhelyén ma szinte ismeretlen fogalom legyen a turizmus?
Buziás a nyelvészek szerint ősi magyar vagy szláv szó, és bodzával benőtt helyet jelent, már Károly Róbert magyar király idején említik. Akkoriban főleg szlávok és magyarok lakták. A lakosság az 1552-től egészen 1718-ig tartó török időkben cserélődhetett ki, mivel 1717-ben már szinte százszázalékosan román településről írnak a források. A Bánság a pozsareváci béke után sem került vissza a magyar koronához, a Habsburgok tartós maradásra rendezkedtek be, így a népesség összetétele is csak az után kezdett újra megváltozni, hogy az 1805-ben felfedezett ásványvizei miatt 1819-ben Buziást gyógyfürdővé nyilvánították. 1840-től már palackozták is az ásványvizet, 1860-ra pedig teljesen kiépült a fürdő a hatalmas parkkal, a sétapavilonokkal, medencékkel és szállásokkal, kezelőhelyiségekkel. Deák Ferenc 1868-69-ben, Ferencz József császár 1898-ban látogatta meg a fürdőt. A település, az akkor még hozzá tartozó Nagyszilassal együtt élen járt a borkészítésben és a méhészetben is. Itt alakult meg 1873-ban a Délmagyarországi Méhészegylet.
Békeévek
A fürdő fellendülése magával hozta a németek (és csehek valamint szlovákok) betelepülését, ez pedig tovább javította a borok minőségét. Buziáson a mai napig emlékeznek rá, hogy a szőlőhegyen a bakóvári svábok birtokoltak szinte mindent, ők állították a kápolnát is a Buziástól Nagyszilas felé, déli irányban elhúzódó szőlőhegyre. Nagyszilason amúgy már 1825-ben kiterjedt szőlőbirtoka volt a vármegye későbbi főispánjának, a kiváló műveltségű polihisztornak, Ormós Zsigmondnak, de az igazi fellendülés a már említett 1840-es német betelepüléskor indult meg. Így írnak Buziásról 1908-ban: „A száz holdas, díszkertből és számos épületből álló fürdőtelep a helység legforgalmasabb része. A telepet a Király-utcza két részre osztja. Az alsó fürdőtelepen van a nagyszálló, az igazgatósági épület, a szénsavgyár és az ásványvíztöltő. A díszkert közepén a nagykioszk, melynek nagy gyógyterme tánczhelyül is szolgál, s ugyanitt van az olvasóterem és a társalgó; odább a bazárszálló s az ivókúrára használt Szent-Antal, Mihály és József források ivócsarnokai, melyeket egymással és a többi fürdőépülettel fél kilométer hosszúságban fedett sétányok kötnek össze. A gyógyterem mellett van a csolnakázó tó, melynek közepén 103 méter mélységből, karvastagságban buzog fel a Szent-Antal-gejzir.”
Temesváron már kapni
Napjainkban sem Nagyszilas, sem Buziásfürdő nem tartozik a felkapott úticélok közé. A két települést elméletben a szőlőhegyen át is be lehet járni, a gyakorlatban azonban az út minősége ezt lehetetlenné teszi. Ma négy modern román borászat próbálja újjáéleszteni a régi hagyományokat, több-kevesebb sikerrel: a Domeniile Sera, a Crama Dealul Dorolui, a Crama Aramic és a Crama Thesaurus. Siker, hogy a fő piacuknak számító Temesváron már lehet kapni a boraikat, az ennél többhöz a buziási fürdőkultúrának is magához kellene térnie. Ottjártamkor a sétapavilonok csendesen rohadtak, a park elvadult, a városnak egyetlen bisztrója üzemel Belvedere néven (az viszont igen jó), szállás szinte nincs, ami van, azt román nyugdíjascsoportok veszik igénybe. A közfürdő megszűnt, a gyógyvizet két szálloda használja.
Ha esetleg arra járnak, álljanak meg egy pohár borra a szőlőhegyen, és elmélkedjenek el a világ múlandósága fölött. Az elfogyasztott borral pedig rakjanak le egy újabb követ a jövendőnek.
Crama Aramic - Sauvignon Blanc Piatra Soarelui 2016
A szőlőfajtára olyannyira jellemző frissen vágott fű, csalán és déligyümölcsök az illatban. A savak élénkek, az egész bor frissnek hat, nyilván friss fogyasztásra is készítették.
Crama Aramic - Cabernet Sauvignon 2016
Friss, szinte szőlőlére emlékeztető dzsúszos illat rengeteg gyümölccsel. Kóstolva telt, mégis fiatalos, friss savakkal, fiatalos ízvilággal. A fajta gyümölcsös arca, de az éretlen paprikás jegyek nélkül.
Crama Thesaurus - Reserve 2015
Intenzív fűszeres illat fekete borssal, csillagánizzsal, kevés szegfűszeggel. Kóstolva közepes test, szép tanninszerkezet, itt is rengeteg fűszer bukkan fel és fekete cseresznye.