Az első generációra halál vár, a másodikra ínség, a harmadikra kenyér – ez a régi sváb mondás sokat elárul az 1700-as évek első felében a Magyar Királyságba érkezett német telepesek életfelfogásáról. Szorgosak voltak, és megállás nélkül dolgoztak, újjáépítették a török uralom és a Rákóczi-szabadságharc idején feldúlt vidéket, visszatelepítették a szőlőt, és majd 230 évre meghatározták három mai megye, Somogy, Tolna és Baranya, vagyis a Schwäbische Türkei arculatát. Talán bele sem gondolunk, hogy mennyire egyértelmű mindannyiunk számára, ha egy egykori német településen járunk! Pedig az utcafront felé csupán két ablakot mutató, magasabb tetőszerkezetű, hátrafelé elnyúló házak (gyakran tornáccal és a tornácot lezáró vakkapuval), a kevés díszítés vagy akár a tégla gyakori használata mind azt jelzik, hogy a svábok, habár az ország, amit magukénak éreztek, elárulta őket (gondoljunk csak a kollektív bűnösség elvére és a kitelepítésre), máig hatnak a tájképre és talán egyes települések mindennapjaira is.

 

 

Cabernet Franc à la Villány

 

Hogyan is jutott el Villány odáig, hogy az ország első számú borvidéke legyen, legalábbis ami a vörösbort illeti? Az egész a törökök kiűzése utáni első betelepülőkkel, a szerbekkel kezdődött, akik a balkánról magukkal hozták a ma is használt vörösbor-készítési technológiát, vagyis a nyílt kádakban történő erjesztést és a csömöszölést. Ők csak néhány évtizedig voltak meghatározók a borvidék életében, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy az utánuk érkező (és őket szép lassan kiszorító) németek a legfontosabb újításokat, vagyis a technológiát és a kadarka szőlőfajtát megtartsák, és hozzáadják a magukét, vagyis a szigorú munkamorált, a tisztaságot és precizitást, valamint a kékoportót és a kékfrankost. Így jött létre az a Villány, ami egészen a második világháború végéig változatlan maradt. Nyilván sokat lendített rajta a főhercegi birtok, ami szintén Villányban feküdt, részben ennek köszönhetően vált Villány a borvidék névadójává és legfontosabb településévé.

 

A szocialista tömegtermelés persze nem kímélte ezt a vidéket sem, sajnos a németeket is kitelepítették (legalábbis egy jelentős részüket), ennek ellenére a rendszerváltozás idején a még megmaradt svábok reagáltak a leggyorsabban a kínálkozó lehetőségekre, és azt is ők ismerték fel elsőként (talán ösztönösen), hogy együtt könnyebb, mint egyedül, így Villány vált az összefogás példájává az ország boros közbeszédében. Közben viszont jelentősen megváltozott a fajtaszerkezet, és a termésbiztonság is fontosabbá vált, így újjá kellett alkotni a villányi vörösbor megtépázott fogalmát. Így született meg a testes, hosszan érlelhető villányi bor képe! Eleinte a legfontosabb bordeaux-i francia fajtákra alapozva (cabernet sauvignon, merlot), később egyre inkább előtérbe tolva a cabernet franc fajtát, amit a nemzetközi borsajtó is felkapott, így nem véletlen, hogy már évek óta rendszeresen nemzetközi cabernet franc-konferenciát tartanak a borvidéken Franc&Franc néven.

 

 

Quo vadis Oportó?

 

Mi lesz így a hagyományos oportóval? Szerencsére a kötelező névváltoztatás (csak a bor esetében) nem volt túl nagy érvágás, jól mutatja ezt a Pécsen rendszeresen megrendezett Portugieser du Monde nemzetközi borverseny, ami a szőlőfajta egyetlen nemzetközi versenye. Idén még Japánból, Dél-Afrikából, Kanadából és Kínából is érkeztek a zsűribe a bírálók! Ha pedig már itt voltak, vitte is őket a Győrffy Zoltán által gardírozott szervezőbizottság a villányi borászatokhoz, ahol a kötelező portugieserek mellett bizony az egyre nevesebb villányi franc-ok is a poharakba kerültek.

 

Kevés olyan borvidéke van ma hazánknak, ahová egyrészt nyugodt szívvel lehet elvinni a nemzetközi szakírókat anélkül, hogy szörnyülködnének az infrastruktúra hiányán, a szállások minőségén vagy a gasztronómiai választékon, másrészt Villány éppen ezeknek a meglététől az, ami, az egyetlen borvidékünk, amit borturizmus szakon tanítani lehetne, mi több, tanítanak is mint pozitív példát. A villányi főutca önmagában kuriózum, hiszen napokig lehet rajta bolyongani anélkül, hogy kétszer ugyanott kóstolnánk, de szerencsére több nívós hotel és étterem is képviselve van, aki pedig a csöndesebb dolgokat kedveli, annak ott van a megújult Vylyan terasz, a Jackfall csöndes udvara, az ország egyik legismertebb borászának, Bock Józsefnek az étterme, vagy éppen Gere Attiláék hoteljének, a Crocusnak a wellnes-részlege. Villány mindenestül a borról szól, minden a bornak, pontosabban a borturistáknak van alárendelve, méghozzá a lehető legprofibb módon.

 

 

Jekl Flóra – Il Primo 2009

Egy igazi nagyágyú, klasszikus bordeauxi fajtákból. Mély és telt bor, mindenből sok van benne, éppen ezért az egyensúlya is tökéletes és minden bizonnyal még nagyon sokáig érlelhető marad. Egy gyönyörű bor egy nem kevésbé gyönyörű hölgytől.

 

Bock – Magnifico 2008

Az egyik legismertebb magyar merlot. Ezzel talán el is mondtam mindent. A Bock borok általában olyanok, mint maga a borász, Bock József. Nem ismernek megalkuvást, hosszan érlelhetők, és robusztusak. Szerintem a humoruk sem utolsó, de ehhez lehet, hogy több palackkal is el kell fogyasztani…

 

Vylyan – Duennium 2011

A pincészet zászlós bora, csak a legjobb évjáratokban készülő hordóválogatás. Maga a megtestesült elegancia, miközben semmit sem veszít a mélységéből és komplexitásából. Hamvast idézve, ez a bor „az ateizmus halálugrása”.

Jackfall – Pillangó 2007

Dzsekfóll, ahogy a „jól értesült” anglomán vendégek tudni vélik. Persze Jackfall nem más, mint a borászat központjának helyet adó Kisjakabfalva sváb neve, a birtokközpont pedig a ház, ahol Bock József született! Ez a bor az elmúlt évtized legjobb tiszta cabernet sauvignonja a borvidékről!

 

VinArt – Cabernet Sauvignon Prémium 2012

Ha az előző bor a legjobb cabernet sauvignon, akkor ez a tétel a kihívója! Ilyen az, amikor egy nagyon jó szakember, aki nem mellesleg Koch Csaba, a Hajós-Bajai borvidéken tevékenykedik, és szintén sváb származású, gondol egyet, és Villányban is elkezd bort készíteni.