A csődtől a párizsi sikerig

Egy felszámolás ritkán indít el sikertörténetet, a Cerbonánál mégis ez történt. A cég romjaiból kimentett márka termékei nemcsak megmenekültek, hanem azóta fejlődtek is, amit az idén már egy nemzetközi innovációs elismerés is bizonyított.

Ha valaki azt mondta volna 2010 végén Mészáros Tamásnak, hogy egy Cerbona-terméket 2016-ban beválasztanak a világ leginnovatívabb élelmiszerei közé, aligha tartja ezt valószínűnek. Az éppen akkor csődbe ment Cerbona Zrt. egyik vezetőjeként dolgozó szakember azóta kollégáival és új befektetőkkel el tudta kerülni, hogy a felszámolás maga alá temesse az értékes Cerbona-termékeket. A márka a túlélésért küzdött, az új céget nulláról kellett felépíteni, a munkatársak évekig az átmenet végrehajtásával és az új cég elindításával voltak elfoglalva, nem a termékfejlesztéssel, de az elmúlt két évben már erre is volt lehetőségük.

A sikeres új pályára állítás meggyőző bizonyítéka az az elismerés, amit októberben vehettek át a világ legnagyobb élelmiszeripari kiállításán, az idén Párizsban tartott SIAL-on. A Cerbona gluténmentes poharas müzlijét a világ leginnovatívabb élelmiszerei közé választották, így viselheti a SIAL InnovationSelection 2016 címet Mészáros Tamás, a Cerbona-termékeket 2011 óta forgalmazó Naponta Kft. ügyvezető igazgatója szerint az a legnagyobb érték ebben a történetben, hogy egy átlagfogyasztó, még ha hallott is valamit a Cerbona Zrt. nehézségeiről, ebből semmit nem tapasztalt, a Cerbona-készítményeket sikerült folyamatosan, ellátási gondok nélkül a polcokon, a piacon tartani.

 

Folytatás bérben

A történet úgy kezdődött, hogy 2010 végén csődöt jelentett a Cerbona Zrt., amely addig egy 400 embert foglalkoztató, több üzletágból álló, jó nevű élelmiszeripari cégnek számított. Érdekelt volt a malom- és tésztaiparban, de a fogyasztók a nevét igazából az extrudált termékeiről, pelyheiről, müzlijeiről és müzliszeleteiről ismerték. A társaság nem tudott ugyan csődegyezséget kötni hitelezőivel, de sikerült megoldani, hogy a termelést eközben is folytathatta bérgyártásban, amelynek keretében a termékeit pénzügyi befektetőknek adta át, akik finanszírozták az előállítást, az árut pedig már ők értékesítették a kereskedőknek. A Naponta Kft. lett a Cerbona legismertebb márkatermékeinek bérgyártatója.

A Naponta tulajdonosainak olyan koncepciójuk volt a folytatásra, amelyet el tudtak fogadtatni a munkatársakkal és a felszámolóval is, így indulhatott el 2011 februárjában a bérgyártási konstrukció. A Cerbona adta a termeléshez szükséges dolgozókat és berendezéseket, a Naponta pedig finanszírozta a termelést, és már ő állt kapcsolatban a kereskedőkkel, hozzá folyt be a bevétel, amiből bérgyártási díjat fizetett a Cerbonának. 2012. január elsejétől 84 addigi Cerbona-dolgozót átvett a Naponta, és innentől a bérgyártás helyébe már egy bérleti konsktrukció lépett, 2012 nyarán pedig a cég megvásárolta a termeléshez szükséges eszközöket és ingatlant, ezzel lezárult a leválás a Cerbonáról.

 

Nagyból kicsi

Mészáros Tamás 2000 óta dolgozott a Cerbonánál előbb logisztikai területen, majd 2004 végétől már termelési és beszerzési igazgatóként, 2012-től pedig ő lett a Naponta Kft. ügyvezető igazgatója. Szerinte a volt cerbonásoknak az egykori nagyvállalati gondolkodásból át kellett állniuk rugalmas, gyors döntéshozatalú kisvállalati működésre. Ami jól működött a Cerbonában, azt folytatták, ami pedig rosszul, azon megpróbáltak változtatni. A dolgozók változtatni akarása társult a Naponta tulajdonosainak új szemléletmódjával, a hatékony cégműködtetés ismeretével.

A Naponta fejlődését az is mutatja, hogy ma már 130-an dolgoznak a cégnél. 2011-ben, az első nem teljes üzleti évben a kft. 1,2 milliárd forint árbevételt ért el a bérgyártatás révén, tavaly viszont már 3,2 milliárd volt a forgalma, végig emelkedő profitot tudott termelni, miközben a korábban elmaradó beruházásokat kellett pótolnia.

A Naponta a megtermelt profitból akar fejleszteni, ennek keretén belül az igazgató szerint arra koncentrálnak, hogy minél nagyobb automatizáltságú berendezéseik legyenek, amelyeket nagyobb tudású, jobban fizetett munkatársak kezelnek. „Nem lehet mindent automatizálni az élelmiszeriparban, de amit lehet, azt kell is” – állítja Mészáros Tamás. Ez nem jelenti azt, hogy ne számolnának létszámemelkedéssel, de ennek mértéke kisebb lenne, mint a termelésnövekedés, a hangsúlyt inkább a dolgozók képzettségére helyezik.

 

Új pályán új arculattal

2012-13-ban alapoztak, azóta viszont már az a cél, hogy növekedési pályára állítsák a céget. El kell dönteni, hogy a széles termékskálából mire érdemes koncentrálni, és már felmerülhet akár az akvizíciók lehetősége is. A termékfejlesztések folytatódnak, most éppen olyan limitált szériás új müzliszeletekkel léptek piacra, amelyek már a Cerbona új arculatát viselik, és hamarosan az összes terméket átöltöztetik az új dizájnba.

Mészáros Tamás azt reméli, hogy öt év múlva a Naponta Kft. egy letisztult, korszerű, automatizált gyártási körülmények között előállított termékportfóliót működtető társaság lesz. Márkáit ismerni fogják már a környező országokban, valamint egy két nyugat-európai országban is.

 

Zabos fogyasztók

A magyar vásárlók egyre egészségtudatosabbak, a fiatal generáció költ arra, hogy egészségesebben éljen, táplálkozzon, és ez alapot ad ilyen termékek fejlesztésére. Ezt igazolja az is, hogy a Cerbona idén bevezetett új, zabos termékeinek a forgalma túlszárnyalta a cég várakozásait. „Önmagában az már kevés, hogy egy élelmiszer glutén-, laktózmentes vagy cukorcsökkentett – mondja az ügyvezető igazgató. – Egyre inkább elvárás például, hogy ne tartalmazzon mesterséges anyagokat. Mi most olyan müzliket és müzliszeleteket fejlesztünk, amelyeknél a cukorcsökkentéshez természetes anyagokat alkalmazunk. Az új termékekkel terveink szerint tavasszal már piacra is lépünk.”

Hirdetés átugrása →