Közel 46 órás autóút után érkezett vissza Lipótra Oslóból első kemencéjével Tóth Péter. 1992-t írtunk, a kocsi egy öreg Zsiguli volt, utánfutóval, a sofőr pedig a húsbolti eladó Tóth, aki a fejébe vette, hogy csinál egy pékséget. Az élet nyújtogatja a lehetőségeket az embernek, mi meg próbálunk élni vele – avat be filozófiájába. Akkoriban már évek óta üzemeltetett három húsboltot, amit bérelt, de akart egy kisebb saját ABC-t. Mivel tudnék egy kicsit többet adni, mint a konkurencia?  – ez járt a fejében, és akart egy kis látványkemencét venni. Kezébe akadt egy prospektus, és a Lipóton nyaraló svéd nagybácsik tanácsára elindult Göteborgba, majd kalandos úton Oslóig jutott.

„Úgy voltam vele, ott lehet a legolcsóbban beszerezni a gépet, meg világot is akartam látni, nem jártam még sehol előtte külföldön, Ausztrián és Szlovákián kívül” – mondja. Összeismerkedett egy 56-os magyarral, aki sütőberendezésekkel kereskedett. Csináljon inkább egy kis pékséget, és szállítson a környékbeli boltoknak – tanácsolta neki, s ő megfogadta a tanácsot. Ahogy azt is, hogy „hozd el a környék legjobb pékjét, és tanuld meg a szakmát”.

Így kezdte a pékséget kicsiben Lipóton, évről évre több embernek tudott munkát adni, és egyre több helyre szállított. De még mindig saját maga vitte az árut, a világot látott Zsigulival. A 90-es évek második felében már 50 emberrel dolgozott, kizárólag a környékre szállított. Akkor azonban már látszott, hogy meg fog változni a világ, a multik átírják a szabályokat.

Én is szállítottam be nekik – mondja Tóth Péter – minden évben leültünk „tárgyalni”, ez azonban leginkább csak arról szólt, hogy milyen újabb ötleteik vannak. Egyre inkább látszott, hogy ez nem lesz jó modell.

Ekkor váltott: három mintabolttal saját hálózatot nyitott Győrben. Ha nem jöttek volna a multik, lehet, hogy ma is csak egy kis pékség vagyok – tűnődik. A verseny egy kicsit olyan, mint a sakk, mindig előre kell gondolkozni, hogy tudsz jobb lenni, nyerni – teszi hozzá. Ezer vásárló volt boltonként naponta, háromszor-négyszer vitt árut mindennap, mert az nem lehet, hogy ne lehessen kenyeret kapni a boltban. Kiírta, hogy zárás előtt fél órával 50 százalék engedmény, és a zebráig állt a sor. Egyszer, mint Mátyás király, állruhában beállt a saját boltja előtt a sorba. Meddig fogja ezt csinálni? – beszélték a sorban az emberek. Na, azt meglátjuk, mosolygott magában Tóth.

Látta, hogy ez a jó út, így első lépésben elhatározta, hogy elfoglalja egész Győrt. Nyolc boltot nyitott gyors egymásutánban. Az egyiket, amit kinézett magának, nem akarta eladni a tulajdonosa. Csináljuk együtt, mondta – így kezdődött a Lipóti franchise. Ennek gyorsan híre ment, és jöttek egyre-másra az érdeklődök, hogy tudnának együtt dolgozni, árulni a lipóti termékeket. Nem kell mindent magamnak csinálni, van sok élelmes, ügyes vállalkozó, jobbak leszünk, többre jutunk együtt – gondolta.

Egy év alatt 25 mintaboltot nyitottak a megyében, az első három saját üzemeltetésű bolt után, a többit mind franchise-ban. Kiszámolta, hogy egy 60 kilométeres kört lehet ellátni, s hogy ehhez mennyi bolt kell, és úgy gondolta, eljutottak addig, ameddig lehet. Sokan keresték távolabbról is, de ő nem akart olyan messze szállítani. Az élelmes alvállalkozók mégsem hagyták békén, adott nekik parasztkenyeret (a legismertebb terméküket), amit piacokon árultak. „Ez lett az én elő marketingem” – mondja.

Aztán az élet úgy hozta, hogy a tatabányai kenyérgyár eladó lett, nem is kínálták drágán, ő meg rögtön meglátta benne a lehetőséget, hiszen kiszámolta, hogy egy 80 kilométeres körzetben ez 3 milliós potenciális piacot jelent. Évente 25-30 boltot nyitottak, és megvetették a lábukat Budapesten. A piaci igény azonban nem csökkent, Budapest távolabbi részeiről is keresték alvállalkozók, de oda akkor még nem tudott szállítani.

Problémák nincsenek, csak megoldandó feladatok; a filozófiájához hűen kereste a megoldást. Megegyezett előbb a gyermelyi üzem tulajdonosával, hogy együtt fognak dolgozni, majd az Univer kecskeméti kenyérgyára is csatlakozott hozzájuk alvállalkozóként, így ma már négy üzemmel Soprontól Békéscsabáig 220 boltból áll a hálózat. Mindegyik gyárban ugyanazokat a termékeket gyártják, ugyanazzal a technológiával. Jelen pillanatban több mint 350 embernek adnak munkát közvetlen formában, és több mint ezer ember dolgozik alattuk alvállalkozókhoz kötődően.

Az utóbbi három évben már nem a mennyiségi terjeszkedés a cél. Sokkal inkább az, hogy miként tudják a vásárlóikat még elégedettebbé tenni. Fejlesztik, új, jobb helyeken lévő boltokat nyitnak régebbiek helyett, és pár éven belül teljesen egységes lesz mind a termékkínálat, mind az arculat. Nem akarnak szatócsbolt lenni, a kenyéren kívül csak tejterméket, kávét, üdítőt árulnak.

„Az én generációmnak eddig három rostán kellett átjutnia – mondja. 90 környékén mindegyikünk kezdő vállalkozó volt. Akkor, a 20-as éveimben jókor, jó időben vágtam bele, rengeteg lehetőség volt. De azért már az első akadályon sem ment át mindenki, csak az ügyesebbek tudtak fennmaradni. Aztán jöttek a multik, velük is fel kellett venni a versenyt. A harmadik szűrő a 2008-as pénzügyi válság volt, azon is sokan elbuktak. Ma már eljutottunk abba a korba, hogy jön a negyedik rosta, a mi generációnknak menedzselnie kell a cég vezetésének átadását.”

Tíz éve kitűzte azt a cél, hogy amikor 50 éves lesz, már nem akar részt venni a napi munkában. Már elérte ezt is, 7-8 megbízható embere viszi az operatív ügyeket. A névjegyén az áll, hogy tulajdonos. Sokan irigylik, amiért mindhárom fia a vállalkozásban dolgozik. Fontos a szerencse, mondja, de mindjárt hozzáteszi, sokat kell tenni azért, hogy a szerencse úgy is alakuljon. 2008-ban, amikor jött a válság, azt mondta a fiainak: azt csináltok majd az életben, amit akartok, de most, hogy nincs már katonaság, egy évet mindegyikőtök velem dolgozik. A reggeli kávétól az esti bizottsági ülésig mentek vele mindenhova, hogy gyakorlati tudást szerezzenek. És az egy év letelte után mindegyik maradt a cégben. „Megszerettettem velük a dolgot” – mondja büszkén.