A csornai tejüzemben dolgozott a 80-as évek végén Cserpes István fiatal, élelmiszeripari mérnökként, amikor látszott, hogy valami változik az országban. Míg korábban csak kis fodrászok, autószerelők voltak magánvállalkozásként a környéken, na meg az akkori kor jellegzetességei, a gmk-k, egyre másra kezdtek komolyabb vállalkozások is elindulni. „Gyerekkoromtól bennem van, hogy nem akartam megelégedni azzal, amit akkor magam körül láttam. Valami többre, másra vágytam” – mondja Cserpes. Így indult 1992-ben egyéni vállalkozóként a tejfeldolgozó üzeme.

A kezdeti időszak inkább munkás és küzdelmes volt, semmint elsöprően sikeres.

„Senkit sem bíztatnék, hogy azért legyen vállalkozó, mert akkor könnyebben él. Sokkal több gondja lesz és egyáltalán nem biztos, hogy ez pénzben megtérül”

– mondja. Ugyanaz motiválta akkor is, mint most, de így utólag azt gondolja, a piac nem érett még akkor meg arra, amit csinálni akartak. Akkoriban indult a multik térnyerése, megjelentek a szebb, jobb, olcsóbb termékek. De ezzel párhuzamosan, ahogy fogalmaz, megkezdődött a minőség romlása is. A korábbi jó magyar termékek vagy eltűntek, vagy leromlott a minőségük. A pályán kellett maradnunk és kivárni, amíg eljön a mi időnk – fogalmaz Cserpes.

De a piac fejlődött egy idő után, egy része igényesebb lett.

„A mi termékportfóliónk drágább és hamarabb megromló termékekből állt. Nem tudtunk volna semmit eladni, ha nem építünk új, saját kereskedelmi csatornákat”

– mondja Cserpes. Saját budapesti és győri boltokat nyitottak, és elindultak a kínáló autók is, ahol csak Cserpes-termékek voltak kaphatók. A siker egyik kulcstényezője az volt, hogy a vevők azt mondták: végre vállalja valaki a saját arcát.

Az emberek elkezdték venni a Cserpes-termékeket, anélkül, hogy klasszikus csatornákon reklámozták volna. Sosem volt klasszikus reklámjuk, inkább olyan ügyeket, eseményeket támogatnak, amelyek szerintük jó cél szolgálnak, és van kapcsolódási pont a termékeikkel. Többek között sport- és gyereknapokat. „Szeretem Szulák Andit, most láttam egy darabban. De jó, ha az ő gyomrában tekeredik a bifidus? Szerintem nem jó. Nekünk friss, új eszközöket, módszereket kell használni a marketing területén is” – mondja Cserpes.

Budán a MOM Parkkal szembeni Cserpes tejivóban beszélgetünk, esik az eső, és éppen arról kérdezem, hogy honnan jött a tejivó ötlete, amikor egy belépő vendég megcsúszik a kövön. Hoppá, csúszik, szólok a kollégáknak, hogy tegyenek ki egy táblát vagy szőnyeget – pattan fel. Peti, gyere csak ide, hívja az egyik fiatal alkalmazottat, hogy orvosolják a problémát. Ismer mindenkit? – kérdezem. Persze, gyakran megfordulok mindegyik tejivóban, ez még nem az cégméret, ahol a vezérigazgató elbújik – válaszolja.

Vissza a kérdéshez: húsz évvel ezelőtt volt egy kis boltjuk az üzem előtt, lehetett enni friss péksüteményt, meg tejet inni. Ez volt a Cserpes tejivók előképe. Aztán abbahagyták, mert túl nagy lett az üzem, nem volt erre ott helyben kapacitás. „Négy évvel ezelőtt azt mondtam: megcsinálom újra. Drágák a budapesti bérleti díjak, és azt sem tudtam, mennyien fognak a teraszon kakaós csigát enni és tejet inni. De úgy voltam vele, ha másra nem jó, legfeljebb zászlóshajónk lesz, és még többen megismerik a termékeinket. Aztán úgy bedurrant, hogy gyorsan kellett csinálnunk még hármat” – mondja.

A piackutatás is sajátosan a Cserpesre jellemző volt. „Nézegettem a neten, és láttam, hogy milyen nosztalgia van a tejivók után” – idézi fel. Biztos volt benne hogy az embereket nem lehet 50-100 összetevőből összerakott, műanyag ételekkel etetni. Kell, hogy legyenek egyenes tiszta ízek: náluk a kakakós csiga csak jó kelt tésztából és kakaóból van, a túrós bugyorba pedig belereszelik a citrom héját, ahogy kell. Persze egy ilyen helyen nemcsak a termék a fontos. Nem akartak egy-az egyben retró feelinget, mindig alkalmazkodnak a hely adottságaihoz. Nincsenek is az eladók, üzletvezetők között a szó klasszikus értelmében vendéglátósok, sokat kísérleteztek, amíg megtalálták mindenhova a csapatot.

„Nem az a vállalkozó – mondja –, aki BMW-vel jár, sok fuxszal, csöcsös barátnővel, hanem egy rendkívül szenzitív ember, akinek rá kell éreznie a piac rezdüléseire, a kínálkozó lehetőségekre. Meg az sem jó, ha valaki túl sokat gondol magáról. Egy vállalkozó sosem mondhatja, hogy én vagyok a jani.”