Feller Adrienne családi tradícióként kapta a gyógyítás mellett a szépség szolgálatát, és bár külkereskedőnek tanult végül mégis szépségszalont nyitott, az elsőt Stockholmban. A honvágy később hazahozta a családot, itthon folytatták a férjével, majd saját termék gyártásába fogtak.
Ez a cikk a Legsikeresebb magyar vállalkozás című könyvünkben jelent meg. Ha kíváncsi mind a 45 cég történetére vásárolja meg a könyvet.
Feller Adrienne fantasztikus gyógyító kultúrában nőtt fel: az üknagyapja egy vakcina feltalálásáért császári és királyi kitüntetésként kapta az orvos előnevet, a dédnagymama híres füvesasszony volt, akiről a családi legendárium úgy mesélte, hogy a gyógyítás mellett a szépség ápolásával is foglalkozott. Adrienne végül ez utóbbi irányba indult.
„Nagyapám, őrizve felmenői örökségét, növényi olajok préselésével foglalkozott, volt egy olajütő malma, amit államosítottak, de a szappangyárának is készen voltak a tervei, amit sajnos nem valósíthatott meg. Ha visszagondolok a működésemre, mindez bennem is megvolt zsigerileg, már kislányként különböző füvekből keverékeket és teákat főztem, készítettem tinktúrákkal töltött csokoládékat, kencéket. Felnőttként döbbentem rá, mennyire ismerős számomra, hogy milyen alapanyagot mivel párosítsak. Olyan könnyen ment, mint a járás, mint a lélegzés. Az édesanyámtól pedig az emberekhez való kapcsolódás képességét kaptam – mesél Feller Adrienne. – Bár a dédnagyanyám füveskönyve nagyrészt megsemmisült, azért őrzök néhány receptet. Ilyen a Pannonessence formula, ami több termékünk kihagyhatatlan összetevője.”
Az érettségi után külkereskedőnek tanult, majd férjhez ment, a házasság miatt pedig Svédországban kezdett új életet. Az angol nemzetközi intézetbe járt, ahol a végső vizsgán ő lett a legjobb. Ezt követően szalont nyitott Stockholmban és megszületett a lánya. „Még a vizsgára készültem, amikor bementem egy könyvesboltba, és a keresgélés közben a vállamra esett egy könyv és kinyílt. Az oldal tetején ez állt: aromatherapy. Ez volt a nagy kaland kezdete. Aromaterapeuta akartam lenni, ez hívott, és elképzelhetetlen volt számomra, hogy ne ebbe az irányba menjek. Az intuícióm alapján bele is vágtam a tanulásba.”
Adrienne honvágya miatt aztán hazaköltözött a család, és itthon is megnyitotta kozmetikai szalonját. Teljesen más rendszert és kultúrát hozott, mint ami akkoriban megszokott volt. A kozmetikai szolgáltatás nem volt olcsó nála, mégis egy évre előre kellett időpontot foglalni hozzá. Mindeközben Franciaországban tanulta az aromatológiát, itthon pedig a természetgyógyászatot, majd lassan megfogalmazódott a gondolat: saját termék gyártásába kell fognia, mert azt a szemléletet, amit a szépségápolásban képviselt, nem szolgálták ki a hazai piacon kapható termékek.
„Érdekelt az ember, és a maga komplexitásában akartam látni a szépséget. Természetgyógyász és fitoterapeuta lettem, belevetettem magam a kineziológiába, pszichodrámát tanultam. Mindig az foglalkoztatott, hogy lehet az életet jobbá tenni mások számára. A mestervizsga után kozmetikus szaktanár és mentálhigiénés szakember végzettséget szereztem. Ösztönösen éreztem, hogy komoly kapcsolatnak kell lenni a lélek és a bőr között. Az érdekelt, hogy mit tükröz a bőr, milyen folyamatok vannak az átalakulása mögött. Épp a közelmúltban, 2023 októberében debütált egy problémás bőrre szánt termékcsaládunk, ami számomra külön boldogság, mert ez a termék az elmúlt 30 év munkájának eredménye.”
Adrienne a férjével 1999-ben alapította meg a Panarom Aromaterapeuta Intézetet, majd az Adrienne Feller Szépségterapeuta Akadémiát. A kizárólag növényi alapanyagokból, olajokból és termálvízből készülő szépségápolási termékeikkel 2004-ben rukkoltak elő. Ezt megelőzően csak a saját szalonja számára gyártott kozmetikumokat.
„Szép és emberileg is tartalmas évek voltak, miközben én külföldön is tanultam. Egyre több kozmetikus kért tőlem krémet, így belevágtunk az első nagyobb üzemünkbe. A férjemmel – aki nagyon hitt bennem és mindig támogatott – megalapítottuk a cégünket Panarom néven, ami a Pannon Aroma rövidítéséből jön. A kozmetikusok azonban differenciálódni szerettek volna, így született meg az Adrenne Feller luxuskozmetikum, amelyet csak professzionális felhasználásra gyártottunk akkoriban. Nagy lépés volt ez számunkra, hiszen ettől kezdve a nevem alatt jelentek meg a termékeink, a döntés egyúttal korszakváltást is hozott. Az első luxustermékünk a Rose de Luxe hidratálókrém volt, és azóta is ez az egyik legkeresettebb termékünk. Az ismertségünk növekedett, még a gazdasági válság sem ártott a cégnek, sőt. A férjemmel és egy kollégával indultunk, nem igazán tudtuk még, hogyan kell brandet építeni, számunkra a minőség, az emberség és az a kultúra volt az alap, amit Svédországból hoztunk. Egyre több befektetésre volt szükség, és mindent visszaforgattunk a vállalkozásba. Folyamatosan fejlesztettünk, így készült el 2015-re Jászfényszarun a termelőüzem, ezt követően központi raktár létesült önálló webshoprendeléseket csomagoló részleggel és megtörtént a szervezeti átalakítás is. Ma már több mint 45 munkatárssal dolgozunk, a portfóliónkban több száz termék szerepel. A portfolió szélesedése a saját életutamat is tükrözi: a fiam születésekor a kisbabás időszakhoz szükséges olajokat és babaápolási szereket készítettük, amikor jógázni kezdtem, jógaolajokkal bővítettem a palettát.”
Nem fogy ki az ötletekből, a legfontosabbnak az edukációt látja. „A szélesebb közönség számára érthetőbbé kell tenni, hogy a bőrápolás az egészséget szolgálja, és a rossz termékekkel az egészséget károsítjuk. Magas bekerülési költséggel dolgozunk, mivel az egészség mellett tettük le a voksunkat, ehhez pedig szóba sem jöhet más, mint a természetes alapanyagok, amiknek komoly ára van. Rendben van ez így, hiszen a filozófiánknak, ami a termékek mögött áll, igaznak kell lennie.”
Fontosnak tartja, hogy eljusson az üzenet az emberekhez: az egészséges életmódhoz a tudatos kozmetikumválasztás legalább annyira hozzátartozik, mint a helyes táplálkozás. Célkitűzéseiben a férje mellett a gyerekeiben is társakra talált: a lánya marketingoldalról van jelen a cég életében, a fia pedig az illatok irányába mutat kifinomult érzékenységet.
A közeljövőben tizenkilenc új termékkel terveznek megjelenni, a luxuskategória mellett a Panarom márka elérhető árú termékeivel is. Ma már jó néhány helyen kaphatók a termékeik, és az Adrienne Feller-kezeléseket két referenciaszalonban, illetve egy ötcsillagos szállodában lehet kipróbálni. Ezekben az általa kidolgozott koncepció mentén, egyedi kezelési technikákkal dolgoznak. „A szépségápolás, az önmagamról való gondolkodás és gondoskodás is a kultúra része. Aki használni kezdi a termékeinket, az hűséges lesz hozzánk. Egyre erősebbek vagyunk a hazai piacon, és elégedett vagyok, mert nagy utat tettünk meg és igazi szakmai megbecsültséget értünk el” – mondja.
Ez a cikk a Legsikeresebb magyar vállalkozás című könyvünkben jelent meg. Ha kíváncsi mind a 45 cég történetére vásárolja meg a könyvet.
Most 17 százalékos kiadói kedvezménnyel.