Használtautó-behozatallal indította a vállalkozást a rendszerváltoztatáskor Barta József, aztán márkakereskedők lettek. Nevük összeforrt a Suzukival, megvették az Avis autókölcsönző magyarországi licencét, és ma már egy 10 milliárdos bevételű cégcsoportot irányítanak. A generációváltás óta zömmel az alapító lánya, dr. Barta Anita irányítja a társaságot.
Cikkünk a Legsikeresebb magyar vállakozások című könyben jelent meg. Ha kíváncsi a könyvben szereplő közel 50 történetre, vege meg, idén még extra kedvezménnyel.
„Mint sokan mások, mi is kimentünk 1989 februárjában a szüleimmel Németországba autót venni. Az év elejétől lehetett ugyanis behozni magánszemélyként gépkocsit. Az öcsém Lada Samarájával indultunk, és a mama, aki a »pénzügyminiszter« volt, mondta, hogy 10 ezer márka a plafon. Ha ennyiért tudunk venni, rendben, különben megyünk haza üres kézzel” – meséli a kezdetekről Barta József. Az utolsó napon egy kis faluban találtak egy autót, ami megtetszett nekik, igaz, 500 márkával többe került, mint amennyi a keretük volt. Nem nagyon akartak engedni az árból, mígnem kiderült, hogy az autókereskedő sógora, akit Magyarországról telepítettek ki a második világháború után, pont abból a Paks melletti kis faluból, Németkérről származott, ahol József apja is felnőtt, sőt, egy osztályba jártak. A közös múltra tekintettel engedtek is az árból.
„Amikor végeztünk a papírmunkával, mondtuk, hogy adjon reklámanyagot, majd küldünk ügyfeleket hálából. Kérdezte, hogy mivel foglalkozunk. Mondtam, hogy én az atomerőműnél vagyok műszaki ellenőr, az öcsém a téeszben. Miért nem foglalkozunk autókkal? – kérdezte. Ad jutalékot, autóként 500 márkát. Bár jól kerestem az atomerőműben, a havi fizetésem volt ennyi.”
Hazamentek, József feladott egy hirdetést, hogy a Ford Gablernél autó kapható. Mivel még telefonjuk sem volt, egy barátja számát adta meg, aztán el is feledkezett a dologról. Két hét múlva mondja a barát felesége, hogy csináljatok már valamit, nem tudok takarítani sem, állandóan szól a telefon. Kiderült, hogy hatalmas az érdeklődés. Amikor összejött az első három vevő, kivitte őket, mindenki megvette álmai autóját, ő meg keresett 1500 márkát.
Szépen elindult az üzlet, bekapcsolódott József öccse is, egyre több lett az ügyfél. 1990 tavaszán volt, hogy egyszerre 40 ügyféllel mentek ki autót venni, konvojban. „Egy komplett rendszert üzemeltettünk, részben autókereskedők voltunk, részben utazási iroda, hiszen meg kellett szervezni a szállást, az étkezést is az embereknek” – emlékszik. Lepésről lépésre fejlődtek, vettek saját kisbuszt, felvették az első két alkalmazottat, lett telephely, és heti váltásban indultak a turnusok ki Németországba. Az Április 4. műveknél fel is mondott, stílszerűen 1990. április 4-én.
A nagy fordulat 1993-ban jött el, amikor egy ismerőse, aki akkor már Opel-márkakereskedő volt, azt mondta: amit ti csináltok, az a múlt, amit mi, az a jövő. Akkoriban indult Szentgotthárdon az Opel-gyártás, 999 ezer forint volt az alaptípus, és vitték a vevők az autókat, mint a cukrot. Barta József belátta, hogy ez a jövő útja, új autókkal kell foglalkozni. Írtak a Suzukinak, azok nem is válaszoltak, ám a Porsche szóba állt velük, így lettek először Škoda-márkakereskedők. Aztán Sárbogárdon, ahol az öccse vitte az üzletet, másodszor is próbálkoztak, újra bejelentkeztek a Suzukinál. Fogadták őket, kérdezték, milyen az üzleti terv. A škodás tapasztalatokból kiindulva (azon jó volt az árrés) azt mondta, eladunk havi 20 autót meg a szerviz. Hát ebből nem fognak megélni, mondták, és kiderült, hogy a Suzukinál teljesen más a modell, autóként mindössze 30 ezer forintot kap a kereskedő.
„Nem sikerült a »legjobban« az üzleti tárgyalás, mondtam az öcsémnek, Gyuri, ez nem jött össze. Biztosak voltunk abban, hogy nem kapjuk meg a márkakereskedői státuszt. Aztán nagy meglepetésre mégis Suzuki-márkakereskedők lettünk, ami az vezérigazgató-helyettesnek, Lepsényi Istvánnak volt köszönhető, aki szintén sárbogárdi volt. Szerintem ő mondta, hogy vannak már 100-an az országban, hadd legyenek ők a 101.-ek” – emlékszik vissza. Abban az időben még az a világ volt, hogy sorba kellett állni az autókért. Egy taxis állt Pesten a sorban, ami csak nem haladt, és meglátta a hirdetésüket, amit az öccse adott fel. Lejött Sárbogárdra, és este már egy fehér Suzuki Sedannal indult vissza. Bemondta a CB-be, hogy gyertek ide, itt egyből kaptok autót. „Rögtön bejelentkezett egy taxitársaság vezetője 100 autóra, és meg is kötöttük a szerződést. Na így bizonyítottuk be, hogy rosszul számoltak velünk, még ha naivnak néztünk is ki. Két hét alatt mi lettünk a sztárok a Suzuki-kereskedők között” – mondta. Rámentek a flottakiszolgálásra, és egymás után nyitották a kereskedéseket Pakson, Szekszárdon, Székesfehérváron és Budapesten. A 2000-es évek közepén évente kétezer Suzukit adtak el, ezzel bőven dobogósok voltak abban az időben.
2010-ben aztán bővült a portfolió, megszerezték az Avis nevű, a világ egyik legnagyobb autókölcsönzőjének magyarországi egységét. Sokáig gondolkoztak, osztottak, szoroztak, majd belevágtak az üzletbe, ami azóta is fényesen működik. Sőt, a mostani gazdasági nehézségek közepette sok cég úgy gondolkozik, hogy egyelőre nem vesz autót, inkább bérel, ami a gépjárműkölcsönzőknek jó lehetőséget jelent.
Fiatalabb lánya, Anita 2010. februárban csatlakozott a céghez, akkor fejezte be tanulmányait. „Nagy reményekkel jöttem a családi vállalkozásba, hogy végre kezdhetek, de a legrosszabb időszakban csatlakoztam. Annyira nem ment az üzlet, hogy alig volt lehetőség bármire” – emlékezik vissza. 2012-re kezdett rendeződni minden, Anita akkor lett az anyacég ügyvezetője, idetartozott a könyvelés és az ingatlanhasznosítás, ami új terület volt a számára.
Aztán kapóra jött egy lehetőség, József a fejébe vette, hogy elindít egy autókereskedést Ausztriában. A Schwehatban vett telephelyet már nagy részben Anita vitte, és itt tanult bele az üzletbe. A magyar piac annyira kicsi és olyan nagy a verseny a kereskedők között, hogy nem igazán lehet pénzt keresni. Ők az Avisszal egyébként meglehetősen sok márkát vesznek, az autókat később eladják, ebből a szempontból kifejezetten jól jön, hogy van egy kereskedésük Ausztriában.
A vállalatcsoport különböző cégeit ma már a családtól független ügyvezetők viszik, Anita mint tulajdonos ellenőrzi és támogatja őket. A 2022-es volt talán a legjobb éve a Barta cégcsoportnak, a gyenge forint annyiban jót tett az üzletnek, hogy tudtak autókat jó áron exportálni, de az idei már más tészta – mondják. „A Barta csoportban ma már nem csak autókkal foglalkozunk, most indul egy nonprofit képzésünk, és van egy saját szervezetünk, az Ételintoleranciás és Ételallergiás Gyermekekért és Családokért Alapítvány” – tette hozzá Anita. Emellett fontos lépések történtek a paksi kötődésű cég digitális átalakításának területén, és a gépjárműflotta zöldítésében is úttörő szerepe volt Anitának, így ma már a flotta 95 százalékban hibrid autókból áll. Nővére, Melinda szintén a vállalkozásban dolgozik, bár most gyesen van.
Cikkünk a Legsikeresebb magyar vállakozások című könyben jelent meg. Ha kíváncsi a könyvben szereplő közel 50 történetre, vege meg, idén még extra kedvezménnyel.