Díjazták a marketingeseket

A Marketing Store Kft. lett „Az Év Ügynöksége 2018-ban”, a Billingo pedig „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2018” címet nyerte el a Marketing Diamond Awards idei pályázatán. Az egyedülálló díj küldetése, hogy teret adjon a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára.

2018. november 14-én átadták a Marketing Diamond Awards pályázat díjait, a Magyar Marketing Szövetség Marketing Summit Hungary konferenciáján.

 

A Magyar Marketing Szövetség 2015-ben partnereivel együtt alapította meg a Marketinggyémánt díjat, amely az idei évtől új márkanéven – Marketing Diamond Awards – várta pályázóit. A marketingkommunikációs szakmában a legtöbb szakmai díj a nagy ügynökségek és a multinacionális vállalatok kiváltsága, akiknek nagyobb marketing büdzsé áll a rendelkezésükre. A Marketing Diamond Awards küldetése, hogy teret adjon a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára. Továbbá a sikeres, hatékony marketing-megoldások elismerésével és azok széleskörű népszerűsítésével hozzájáruljon az igényes, szakmailag helyes gyakorlat elterjedéséhez, valamint segítse a marketingszakma kisebb szereplőit a minél színvonalasabb marketingtevékenység végzésében.

 

Az MMSZ kibővítette a Marketing Diamond Awards zsűrijét: az ügynökségi szakemberek mellé felkérték a megbízói oldal meghatározó marketing- és kommunikációs vezetőit is. A pályázatok értékelésekor az ügynökségi szakemberek a megbízói oldalról benyújtott pályázatokat, míg az ügynökségek által benyújtottakat a megbízói oldalt képviselő zsűritagok értékelték.

 

Tizenegy kategóriában lehetett pályázni, a 2017. január és 2018. október között megvalósított aktivitásokkal. Az idén a márkaépítés kategória, ezt követően a tartalommarketing és az esemény alapú aktivációk kategóriák voltak a legnépszerűbbek. Az ismert szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte.

 

Az idei év fődíjasait a Marketing Summit Hungary szakmai grémiuma előtt ismerték el. Szolgáltatói oldalon a Marketing Store Kft. lett az egyik fődíjas, aki ezentúl viselheti „Az Év Ügynöksége 2018” kitüntető címet, megbízói/ügyféloldalon pedig a Billingo lett a fődíjas, aki ezentúl viselheti „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2018” kitüntető címet.

 

Kiosztották az „Az Év Marketing Nagykövete” különdíjat is, amiben azon szervezet részesült, amely a legtöbb pályázatot nyújtotta be, ezzel is bizonyítva, hogy az elmúlt egy évben, komplex és aktív marketingtevékenységet végzett. Az idén a Kreatív Vonalak Kft. kapta meg az „Év Marketing Nagykövete” elismerést.

 

A (fő)díjazottak értékes nyereményekben részesültek, a Magyar Marketing Szövetség kiemelt partnerének, a T-Systems jóvoltából.

 

Hirdetés átugrása →