Borkősav, kalciumtartarát, generikus gyógyszerek, szabadalmak – záporoznak a gyógyszeripari szakkifejezések, amint Nemes József vezérigazgató mesélni kezd az életéről. Neki valóban a munka az élete, ma is 10-12 órát dolgozik naponta, és esze ágában sincs visszavenni a tempóból.
Cikkünk a Legsikeresebb magyar vállalkozások című könyvben jelent meg. Ha kíváncsi a több közel félszáz történetre rendelje meg most a könyvet.
Az ExtractumPharma korszerű és hatékony generikus készítmények fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. Már készülnek a cég fennállásának harmincadik évfordulójára. A vezérigazgató, Nemes József csaknem ugyanennyi évet dolgozott a Chinoin Gyógyszergyárban is, ott tanulta meg a szakmát, azóta társtulajdonosa lett közel harminc szabadalomnak és újításnak. „Gimnazistakorom óta a kémia, a vegyészet, a gyógyszerfejlesztés érdekelt. Az egyetem elvégzése alatt az időm nagy részében a műszaki könyvtárban ültem, gyógyszerkémiai és szerves kémiai könyveket bújtam. A diplomavédésemen Csűrös professzor megkérdezte, hallottam-e már a vesekőről, és hogyan kezelném. Azt feleltem, nincs tudomásom erről, hiszen nem is tanultunk róla, ő meg csak annyit mondott, nincs is rá szer, de maga mit csinálna? Ez a kérdés megpecsételte az életemet, ezzel kezdtem el foglalkozni, és az első gyógyszer, a dr. Szebeni Rudolf barátommal közös saját szabadalmunk is ezzel lett kapcsolatos. Kikísérleteztünk egy vesekőoldó készítményt, ennek köszönhetően bizonyos összetételű vesekövek műtéteinek a száma 70 százalékkal csökkent!”
A gyógyszergyártás nagyon drága iparág, és egy gyógyszermolekula kifejlesztése 12-15 évig is eltart. Magyarországon a Chinoin volt a gyógyszergyártás fellegvára, József itt járta végig a szamárlétrát, rengeteg területet megismert a termeléstől, a fejlesztéstől a kereskedelemig, a gépészeti, műszaki beszerzéstől a vegyi anyagok importjáig. Annak idején a cégnél valamennyi gyógyszerhatóanyag kémiai előállításának technológiát fejből tudta. „Perspektivikusan éltem az életemet, hamar elértem a felelős vezetői szinteket.” A sikeres vegyészmérnök nagyvállalati karrierjének a rendszerváltás vetett véget. A hazai ipar jelentős részét letaroló privatizáció a nagy múltú Chinoint sem kímélte, felvásárolta egy franciaországi székhelyű nemzetközi gyógyszeripari vállalat. „Új szelek fújtak, ezt megérezve a barátommal és munkatársammal, dr. Antal Balázzsal 1993-ban úgy döntöttünk, hogy 50-50 százalékos részesedéssel vállalatot alapítunk.
A cégvezetést tekintve tulajdonostársával megegyeztek, hogy József gyógyszer-technológiában kiváló társa vezeti a termelést, rá pedig a gyógyszer-kereskedelmi és marketingmenedzseri, majd vezérigazgatói kinevezésével a vállalatvezetői feladatok hárulnak.
„Tizenhárom emberrel indultunk el, saját tőkénk mellett banki hiteleket vettünk fel, és eleinte használt gépek vásárlásával kezdtünk hozzá a beruházáshoz. Bérmunkákat is vállaltunk, itthon a Sanofinak, a Richternek, az Egisnek, később nemzetközi cégeknek is dolgoztunk. Piackutatást végeztünk, hogy milyen gyógyszertörzskönyveket vegyünk meg, mi hiányzik, illetve mi szükséges a belföldi gyógyszerellátáshoz. Elkezdtük újra gyártani a vesekőoldó gyógyszert is, évente úgy 40 tonna ment az orosz piacra. De mindez nem volt elég a növekedéshez, mert a belföldi gyógyszerpiacon a mi konkurenciáink nem csupán a hasonló kkv-szektorból kerültek ki, hanem a multik közül. Egy idő múlva rájöttünk, hogy a növekedéshez az export irányába kell ellépnünk. Üzleti modellt váltottunk, egyrészt elkezdtünk saját fejlesztésű új készítményeket gyártani és forgalmazni, másrészt folyamatosan korszerűsítettük a meglévő termékeinket. Közben figyeltük, milyen rések vannak a hazai piacon, mi történik, amikor egy multi kivonul, és egyes gyógyszerek megszűnnek. Ebben van igazán nagy szerepe a kkv-szektornak.”
A modellváltás után egyre több külföldi partnerük lett, ma körülbelül 25-28 országban vannak jelen. Az utóbbi 8-10 évben megfordult a magyarországi kkv-kra jellemző trend, a nettó árbevétel 30 százalékát adja a belföldi, 70 százalékát az exportforgalom. Ehhez nagy szakmai felkészültség kell, és megfelelő személyi, tárgyi, valamint infrastrukturális feltételek. A kunfehértói telephelyen létrehozott gyógyszergyár idővel új raktárakkal, új gyártási és csomagolási gépsorokkal, valamint több korszerű eszközzel, műszerrel ellátott fejlesztő és analitikai laborral, illetve egy kétszintes üvegcsarnokkal bővült, amit saját erőforrásaik mellett pályázatok, támogatások tettek lehetővé, na, meg az, hogy Józsefék minden pénzt visszaforgattak a cégbe. „Mindez igazi csapatjáték, persze minden az, még a sakk is, hiszen ott is vannak szekundánsok, akik a nagymesterek mögött azokat segítve dolgoznak. Mára a mi gyerekeink is bekerültek a vállalkozásba. Balázsnak és nekem is egy-egy fiunk és lányunk van. Az én fiam a beszerzési, logisztikai és részben az üzletfejlesztési igazgató, Balázs fia vezeti a gazdasági igazgatóságot, és ő üzletfejlesztési igazgató is. A társam lánya a HR-főosztályt vezeti, illetve ő tervezi a vállalati arculatot, az enyéma belföldi és exportkereskedelmet, valamint a marketing- és orvoslátogató főosztályt irányítja.
A generációk közötti zökkenőmentes összhang megteremtése különösen nagy figyelmet és diplomáciai érzéket igényel. Persze mi, a vállalat alapító tulajdonosai tudjuk, hogy fokozatosan egyre több mindent át lehet és át kell adni, de úgy látjuk, hogy még egy ideig van néhány dolog, amihez kell az elmúlt több mint 50 év szakmai tapasztalata.”
Büszkék arra, hogy az ExtractumPharma Zrt. az elmúlt 30 év alatt a hazai gyógyszeripar egyik meghatározó szereplője lett, a kkv-szektor kiemelkedő vállalatai közé tartozik, amely hazai gyártóhelyén 141 gyógyszerterméket gyárt és 242 munkavállalót foglalkoztat.
De ugyanígy büszkék arra is, hogy a cég generikusgyógyszer-portfóliója jelentősen fejlődött, a termékpalettája bővült, a K+F-tevékenysége felgyorsult, a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatai jelentősen megerősödtek, a vállalat forgalma és bruttó fedezete évről évre emelkedett.
Az ExtractumPharma alapítása óta dinamikusan fejlődik és nyereségesen működik. Az árbevételük 2023-ban várhatóan eléri a 10,2 milliárd forintot. A több évtizedes sikerekhez a saját megtermelt erőforrások visszaforgatásán kívül – különösen az elmúlt 12-14 év alatt – nagymértében hozzájárultak a kormány által kiírt és megnyert pályázatok. Ennek köszönhető, hogy a termelőüzemeikben korszerű gépeket, gépsorokat tudtak üzembe állítani, modern eszközök, analitikai műszerek alkalmazásával a vállalat versenyképessége nemzetközi összehasonlításban is javult. Bízunk benne, hogy a bevezetett üzleti stratégia, illetve üzleti modell, a létrehozott korszerű infrastruktúrával, a meglévő képzett személyi és tárgyi feltételekkel a következő 5-6 évben mind belföldön, mind külföldön továbbra is versenyképessé teszi a vállalatunkat – mondja Nemes József vezérigazgató.
Cikkünk a Legsikeresebb magyar vállalkozások című könyvben jelent meg. Ha kíváncsi a több közel félszáz történetre rendelje meg most a könyvet.