Mintegy 30.000 négyzetméteres, egész évben termelő hidrokultúrás precíziós üvegházat épített Veresegyházán a Veresi Paradicsom Kft. A félmilliárd forintos támogatással másfél milliárd forintból létrehozott, számítógéppel vezérelt objektumban állandó a HPS-es megvilágítási lehetőség, így a téli fényszegény időszakban is képes a kitűnő minőségű paradicsomtermelésre.
Isten hozta önöket a XXI. században, a megújuló magyar mezőgazdaságban, amely ilyen lesz – Nagy István agrárminiszter e szavakkal mutatta be decemberben Veresegyházán a Veresi Paradicsom Kft. másfél milliárd forintból megépített vadonatúj üvegházát, amit példának állított. „Mindaz amit beszéltünk a versenyképességről, az innováció szükségességéről, az automatizálásról a digitalizációról, a robottechnikáról, az itt mind meg tudott valósulni” – mondta a tárcavezető. Nagy lépés a megcélzott minőségi mezőgazdaság irányába, amely felveszi a harcot a klímaváltozással. A hidrokultúrás üvegház pedig versenyképesebb, környezetkímélőbb is, mint a hagyományos termesztés, csökkenti a széndioxid-kibocsátást és az energiaimport-függőséget is.
Bár túlzónak tűnhet a miniszteri ünnepi pátosz, nem az. A mintegy 30.000 négyzetméteres hidrokultúrás termőfelületet termálvíz fűti, és a speciális HPS-es megvilágítással folyamatos a termelés. A zord, sötét téli időszak alatt is egész éven át szüretelik a paradicsomi paradicsomot. Ez is szó szerint értendő, mert a veresegyházi precíziós technológia lényege, hogy az import spanyolnál sokkal ízesebb a termés. Erről az üvegházavató vendégei személyesen is meggyőződhettek.
Termálvízzel
Márkus Zsolt, a Veresi Paradicsom Kft. ügyvezető-tulajdonosa személyesen mutatta be büszkeségét. A társaság a másfél milliárd forintos beruházással jelentősen növelte az üvegházi termőterületét. A meglévő 1,7 hektáros felületen évente csaknem félezer tonna paradicsomot állítottak elő. Az új beruházással azonban három hektárral nőtt az intenzív termőfelület, amelyet ráadásul „zéró emissziós” energiafelhasználással: termálvízzel fűtenek. A talaj nélküli, kókuszpaplanon, hidrokultúrás technológiával történő termesztést harmadik generációs Philips HPS lámpák támogatják. Az innováció nem állhat meg, a Veresi Paradicsom Kft. közös kutatás-fejlesztési programot indított a Tungsram Operations Kft.-vel és a Szent István Egyetemmel a spektrumoptmializáló LED-lámpa-fejlesztésre. Erről éppen a decemberi üvegházavatón írták alá a felek az együttműködési nyilatkozatot a paradicsomcég már gyakorlatban működő kapacitására és üzemeltetési tapasztalatára alapozva.
Szükség van rá, mert téli időszakban a magyarországi fényviszonyok nem teszik lehetővé a mesterséges pótmegvilágítás nélküli termesztést. A hatékony technológia lelke az az intelligens, számítógéppel vezérelt automatikus rendszer, amely a fény mellett figyeli még a hőmérsékletet, a páratartalmat, a tápanyag-ellátottságot. A mért adatok alapján vezérli a szellőzést, a fűtést, a megvilágítást, valamint minden egyes növény víz- és tápanyagellátását is irányítja. Ha a rendszer a telepen valamilyen rendellenességet észlel, azonnali értesítéseket küld a szükséges beavatkozásokról a munkát koordináló holland szakembereknek, valamit a kertészeti
vezetőnek, kertészmérnököknek. A gyors reakció nem egyszerűen a költségtakarékosságot szolgálja. Veresegyházon ugyanis nemcsak precizós és biológiai nővényvédelemmel kezelt tiszta termesztés folyik, hanem olyan folytonérő, fürtös paradicsomfajtákat termesztenek (kizárólag koktél típusokat), ahol a zöldmunka minősége kritikus. Ehhez elhivatott munkaerő, a tiszta termesztéshez pedig speciális higiéniás védőintézkedések szükségesek, hogy megóvják a növényállományt a fertőzésektől. Az avatóünnepség idején is szigorúan csak védőruhában léphettek be az illusztris vendégek az üvegházba.
Cikkünk teljes terjedelmében a K&K Magazin áprilisi számában olvasható. Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy fizessen elő! Ha kérdése van, írjon nekünk!