Ferling: Kommunikációból jeles

Rengeteg szakmai díjat söpört már be a Ferling Kft., határozottan nyomot hagyott a PR-szakmában a kis családi vállalkozásból kinőtt kommunikációs ügynökség. Bár túl vannak a generációváltáson, az irányítás újra a korábbi vezető kezébe került.

Elsőgenerációs, tipikus kényszervállalkozásként indultak 28 évvel ezelőtt – emlékezik vissza a kezdetekre Ferling József, a Ferling Kft. stratégiai igazgatója. „Az induláshoz szükséges első milliót egy távoli családi barát tolta a fenekünk alá – mondja. – Sem üzleti tervünk, sem jövőképünk, sem semmi egyebünk nem volt. Csak két gyermekünk. Életben kellett maradni, ezért aztán bármibe is kezdtünk, tudtuk, teljes erőből kell csinálni, és négy-öt évig csináltuk is nagyon. Ketten a feleségemmel, és néha egy, néha két, néha három kollégával a hátunk mögött.”

 

Bővülő vállalkozás

A vállalat a kilencvenes évek végén ért el az első nagyobb mérföldkőhöz, a tulajdonos szerint ekkor váltotta fel a kreatív manufaktúra időszakát az eszmélés kora. Ekkortól kapott egyértelmű irányt az addig szerteágazó tevékenység, és ezzel együtt a vállalkozás szervezete, jövőképe és küldetése is kikerekedett. A család is egy újabb taggal gyarapodott, ez a vállalkozás belső munkarendjére is komoly hatással volt. Már nem lehetett a régi módon, éjjel-nappal, a vacsoraasztaltól is felugrálva intézni az addigra magát már pr-ügynökségként azonosító kis vidéki kiadványszerkesztőség ügyeit. Szélesedett az ügyfélkörük, több lett a munkatárs, kialakultak a munkakörök. Ez már többé-kevésbé tudatos építkezés volt. Szerepet vállaltak az országos szakmai szövetség testületeiben, később a pr-szakma egyetemi képzéseiben is. Innentől nem volt megállás, még ha három-négy évenként le kellett is küzdeni
az aktuális hullámvölgyeket.

„Közel harminc éve kezdtük, ennyi idő alatt szakmai és üzleti eredményeink is voltak szép számmal. Tizenhét szakmai díjat nyertünk, köztük kétszer is a Magyar PR Szövetség legrangosabb elismerését. Hosszú ideje ott vagyunk az ügynökségi rangsor felsőházában, miközben egy fővárosközpontú gazdaságban megőriztük vállalkozásunk pécsi bázisát. Jelenleg mi vagyunk Magyarországon a legnagyobb vidéki központtal működő pr-cég. Három üzletágban, húsznál több állandó munkatársunk van. Nyilván ennek is szerepe van abban, hogy Pécs az elmúlt évtizedekben a pr-szakma egyik hazai fellegvára lett.”

Generációváltás 1.0

Ferling József arra a legbüszkébb, hogy miközben a semmiből felnőtt egy jó nevű vállalkozás, mindvégig normális, boldog, harmonikus családi életet éltek. „2012 végén azt éreztem, hogy elfogyott az erőm, és hogy jó lenne, ha úgy, mint a kerékpáros csapatoknál, valaki más fogná elöl a szelet, diktálná a tempót, hogy ne veszítsünk a lendületünkből. Kézenfekvő kérdés volt, amit Dávidnak feltettünk akkor, hogy vállalná-e a vezetést. Egyrészt, még ha ezt nem is erőltettük a gyermekeinknél, mindig is volt bennem valamilyen dinasztiaalapító szándék, másrészt ő maga is vállalkozónak, menedzsernek készült. Középiskolás kora óta részt vállalt a családi cég működtetéséből, majd ilyen iskolát végzett, abban az évben pedig már éppen 4 éves volt a saját webes vállalkozása is. Korábban mindig azt mondogattuk, hogy ezen a hídon egyszer majd átmegyünk, ha odaérünk, de akkor hirtelen ott volt előttünk a híd, rá kellett lépnünk. Karácsonykor tettük fel a kérdést, és ő igent mondott rá.”

Nem kértek szakértői segítséget, úgy gondolták, hogy önerőből is meg tudják oldani a generációváltást. Karácsonykor született meg az elhatározás, és egy évet szántak a megvalósításra. Mivel az első pillanattól egyértelmű volt, hogy bizonyos dolgokat Dávid más módon, más eszközökkel kíván menedzselni, elkezdték úgy átalakítani a napi működést, hogy mire átveszi a vezetést, kézre álljanak neki a folyamatok, és hogy meghatározó partnereik addigra őt is ismerhessék.

2013 novemberében a Zsolnay-gyár egyik reprezentatív termében tartott összejövetelen jelentették be a generációváltást. Újra lendületben voltak. Dávid vezetésével egyesítették a cég érdekeltségébe tartozó vállalkozásokat, a cég irányítását támogató online rendszert fejlesztettek, és vezettek be, felújították az ügynökség pécsi központját, megújították a FERLING vizuális arculatát, és a szakmai elismerések sem apadtak el. „A 2018-as évet a vállalkozás történetének legjobb üzleti eredményeivel zártuk, és minden esélyünk megvan, hogy az idén még ezt is felülmúljuk.”

Cikkünk teljes terjedelmében a K&K Magazin júniusi számában jelenik meg. Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy fizessen elő! Ha kérdése van, írjon nekünk!

Hirdetés átugrása →