Szilícium-völgy, Finnország, Japán – Magyarországon kívül már ezeken a helyeken van irodája az önvezető autók technológiájával foglalkozó AImotive Kft.-nek. A Kishonti László vezette cég már 140 fős, meggyőzően növekszik, mégis rengeteg a buktató az önvezető autók területén. Lehet Magyarországról konkurenciát állítani a Google-nek?
Korábban, amikor befektetésekkel foglalkoztam, túl sokáig tartott mindent kiszámolni Excelben, így inkább megtanultam programozni – idézi fel az indulást, a 2000-es évek elejét Kishonti László, az AImotive Kft. alapítója. Akkor kezdte érdekelni a még gyerekcipőben járó mesterséges intelligencia is, majd az első programozható mobiltelefonokhoz készített analizáló programot, amit úgy csinált meg, hogy a bárki által letölthető program által elvégzett elemzések egyből felkerültek az erre fenntartott weboldal adatbázisába. A weboldal és Kishonti cége, amely grafikus chipek optimalizálásában tudott segítséget nyújtani, ezzel gyorsan felkeltette az Intel és más nagyobb cégek érdeklődését, kezdtek is érkezni a megrendelések.
A Kishonti Kft. pár évvel később megbízást kapott az Nvidiától: egy autógyártónak kellett bemutatniuk, hogy az okostelefonos technológiákkal hogyan lehetne egy autót is okosabbá tenni. A projekt jól sikerült, így elindultak a cégen belül az ezzel foglalkozó kutatások. Ma már az AImotive-ban összpontosul a tudás, három éve el is kezdték fejleszteni az első önvezető autójukat, amiket már az utakon is tesztelnek – igaz, sofőrrel.
Milliós eszköz helyett
Az AImotive teljesen más irányból közelíti meg az önvezető autózást, mint a nagy techcégek, például a Google: a sokmilliós, autó tetejére szerelt LIDAR szenzor helyett pár ezer forintos kamerákat rögzítenek az autókra, a képeket pedig egy központi chipen, mesterséges intelligencia segítségével dolgozzák fel. Két és fél éve mutatták be a prototípust, utána többen is befektettek a cégbe: pénzügyi befektetőkön kívül az Nvidia és a Robert Bosch Venture Capital is beszállt.
A cég most Priusokat használ, de a technológia elviekben minden autónál működhet. Az AImotive elsődleges terméke ugyanis az általuk fejlesztett szoftvercsomag és chip; a kisméretű kamerák pedig már tényleg olyan olcsók, hogy bárkitől meg tudják venni. A szoftvercsomag fontos része a szimulátor, ezzel az önvezető autók algoritmusát tudják előtesztelni. „Nagyon sok helyzet van, ami nehezen megismételhető, drága vagy veszélyes. Egy különleges balesetre nem lehet éveket várni, egy szimulátorban pedig százezerszer is le lehet tesztelni” – mondja Kishonti László.
Lecserélni az embert
„A célunk, hogy mi legyünk az a vezető cég, amelyik egyetlen dologra fókuszál: hogyan lehet mesterséges intelligenciával, alapvetően vizuális hatásokra támaszkodva lecserélni az embert mint sofőrt” – mondja Kishonti, amikor a konkrét célokról kérdezem. És itt a vizuális hatás a nagyon fontos, az AImotive-nál mottóként is hivatkoznak arra, hogy „a szemünkkel és az agyunkkal vezetjük az autót”.
Ez nem magától értetődő, és ezt pont egy Tesla tavalyi, tragikus balesete mutatta meg: az önvezető üzemmódban lévő autó egy bekanyarodó tréler alá száguldott be teljes sebességgel, a sofőr életét vesztette. Hiába volt az autóban egy radar és egy Mobileye kamerarendszer: előbbi, mivel a tréleren lyukak voltak, egy út tetején lévő tájékoztató táblának érzékelte, míg a szoftver nem arra volt programozva, hogy egy oldalról kanyarodó járművet egyből felismerjen. Röviden: a vizuális ingereket feldolgozó, még nem eléggé fejlett MI-ra és a radarra támaszkodott az autó, ebből lett a baj. Az eset után több autóipari nagyvállalat el is kezdte átszervezni a tevékenységét, és egyre nagyobb teret adnak a mesterségesintelligencia-kutatásoknak – vagy olyan cégekkel kezdenek együtt dolgozni, mint az AImotive.
Egészen más lesz
Többen arról beszélnek, hogy az önvezető autók elterjedésével radikálisan csökkenni fog az összesített kereslet, ma ugyanis az autók a nap 5 százalékában vannak hasznosítva, a maradék időben parkolnak valahol. Kishonti szerint azonban több okból sem fog keresletcsökkenést okozni az új technológia elterjedése. Egyrészt ha a fenntartási költségük csökken, egyre több, például taxis cégnek éri majd meg önvezetőket üzemeltetni, ezzel pedig nő a kereslet. A másik ok prózaibb: hiába csak a nap kis részében használják az autóikat az autótulajdonosok, mindenki ugyanakkor megy munkába, és ugyanakkor viszi a gyerekeit óvodába vagy iskolába.
Az Aimotive három titka
Az első a szabályozás: jelenleg a jogszabályok alapján még tesztelni sem igazán lehet az önvezető autókat, nemhogy értékesíteni – az AImotive többekkel együtt éppen ezért folyamatos tárgyalásban áll a területért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal. A második a hatalmas mennyiségű tapasztalat megszerzése: hiába lesz kész egy működő rendszer, onnan még egy-két év, mire sok ezer autóval mindent le lehet tesztelni.
A harmadik pedig a technológia: a prototípusokban lévő, négy – más célra tervezett – Nvidia grafikuskártyával működő hardver fogyasztása több mint ezer watt, ráadásul nagyon sok hőt termel, így ilyen formában nem is kerülhetne piacon megvásárolható önvezető autóba.
A cég ezért a saját gyorsító chipjén dolgozik, amely hússzor gyorsabb, ugyanakkora energiafelvétel mellett. A prototípus már kész is, év végére pár száz is lehet belőle. Az AImotive közben bővül, a technológia javul, az autók egyre többet tanulnak – nem olyan sokára már tényleg a mellettünk lévő sávban láthatjuk viszont Kishonti László és csapata évtizedes munkájának eredményét.