Bár az ötlet pofonegyszerűnek tűnik – egy online piactér, amely licit segítségével összehozza a fuvarozókat azokkal, akik szállítatni akarnak –, az öt éve indult szolgáltatásra komoly a piaci igény. Az idén várhatóan már 150 ezer küldeményt juttatnak célba és több mint 380 webshop az ügyfelük.
Cikkünk a Legsikeresebb magyar vállalkozások című könyvben jelent meg. Ha kíváncsi a több közel félszáz történetre rendelje meg most a könyvet.
Már az egyetem első évében vállalkozni kezdett Szucsányi- Borza Sebestyén, faanyagokat importált Kanadából, és ezt nagykereskedőként az Ócsai úton egy raktárból árulta ki a fatelepeknek. Jól is ment a dolog, egészen addig, amíg az egyik fatelep hitelre elvitt egy nagyobb mennyiséget. „Soha többet nem láttam őket. Végül a céget felszámolták, én pedig képtelen voltam a veszteséget finanszírozni, így abbahagytam. Húszévesen ez volt a tanulópénz.” Elindítottak egy nyomdaipari klasztert, ofszetnyomdákat fogtak össze, ezzel pályáztak EU-s forrásra is, és ebből épült egy ernyőszervezet, amely a külpiacon képviselte és értékesítette a nyomdák kapacitásait. Sok próbálkozásuk és útkeresésük volt ezenkívül, többek között elindították a Taxi magazint. Az ötlet az volt, hogy egy rendhagyó nyomtatott lapot indítsanak, és a repülőgépeken lévő fedélzeti magazinhoz hasonlóan ők a taxikat használták terjesztési csatornaként. Láncvállalkozó volt az elmúlt 10 évben. „Én mindig kitalálni, összefogni és képviselni szerettem valamit, talán hibám, hogy nem voltam elég ragaszkodó és kitartó az egyes vállalkozások kapcsán. De tanultam ezekből, és ma már az építkezés, valamint a megtartás is motiváló része lett a munkámnak.”
Sok olyan munkájuk volt a nyomdaipari klaszterben, amikor az elkészült termékeket ki kellett szállítani Németországba, Ausztriába vagy Svájcba. A Goggle-ön keresztül kerestek fuvarozókat, és azt vették észre, hogy nagyon nagy eltérés van az árakban. Szembetűnő volt az is, hogy nem mindig ugyanazok a cégek adtak jó árat. „Rájöttünk, hogy az adja a legjobb árat, akinek útba esik a lerakóhelyünk, és van még helye a rakterében. Elkezdtük hát ezt a raktérkeresési folyamatot automatizálni egy felületen, ahol csak megadom, hogy milyen paraméterekkel kérem a szállítást, erről kiértesítjük a fuvarozókat, az áraikat pedig automatikusan fel tudjuk dolgozni.” Persze aztán elkezdték tanulmányozni a nyugati cégeket is, hogy azok milyen megoldást kínálnak erre a problémára az USA-ban vagy éppen Németországban, és a fuvar.hu indításánál már felhasználták ezeket a tapasztalatokat. Egyértelműen látszott, hogy Magyarországon és a régióban is digitális megoldást kell találni a fuvarozásra, különösen a 3,5 tonna alatti furgonos méretben, hiszen ezt a technikai fejlődés kikényszeríti – mondja.
Üzlettársa és jó barátja, Haraszty Gábor a felhasználók öröméért és a supportfeladatokért felel, én pedig a termék-, illetve az üzletfejlesztési területet viszem – mondja. „2016 elején ez gyakorlatilag még egy side projekt volt, mindegyikünknek volt más munkája, egy évig maszatoltuk, majd az év végére lett prezentálható állapotban. Nekem volt több ismerősöm, aki kockázati tőkét vont be a vállalkozásukba. Ők javasolták, hogy az akkor induló Hiventures alaphoz forduljunk.” 2017 februárjában prezentálták a projektet, és abban az évben nyáron írták alá a szerződést, illetve jutottak tőkéhez. Mi voltunk az első gyerek, a Hiventurestől inkubációs befektetési konstrukcióban mi kaptunk először tőkét – büszkélkedik. Rövidesen el is indultak élesben. Persze ez a tyúk vagy tojás problémája volt, mit szerezzenek először kapacitást vagy vásárlót, melyik tudja odavonzani a másikat. Először fuvarozókat kezdtek hívogatni, lett is gyorsan 15 ügyfelük, akiknek az elején ismerősi körből szereztek munkákat. Utána kezdtek ügyfeleket keresni, és hirdetni a szolgáltatást a Goggle Adwordsön, majd lépésről lépésre nőttek. 2018-ben jött a második befektetési kör, újabb 30 millió forinthoz jutottak, ekkor kezdték felvenni az embereket és komolyabban fejleszteni. Látták, hogy a fuvarozók komolyan érdeklődnek, az ügyfelek pedig szeretik, hogy mindig el lehet őket érni, rugalmas a kiszolgálás. Sok visszatérő megbízójuk lett, bár még ekkor is csak néhány ezer ügyfelük volt. Ekkor még nem vált szét, hogy üzleti vagy lakossági ügyfeleket szolgálnak ki.
A korábbi modell, amikor felkerültek a megbízások, és erre érkeztek folyamatosan ajánlatok, ők pedig pusholták a megrendelőt, valamint a szállítót is folyamatosan, nem volt optimális. Nagyon sok figyelmet és energiát vett el a felhasználóktól. Módosítottak, különvették az üzleti ügyfeleket, ők kerültek a fókuszba, majd elindultak a webshopok irányába.
Azt látták, hogy a fuvarozók ebben a digitalizált világban nem tudnak megfelelni az ügyfélszerzés, a kapcsolattartás és a járattervezés optimalizálásának. Vagy vezetnek, vagy ezeket csinálják. Erre a problémára próbáltak új megoldást találni, ők végzik az ügyfélszerzés, illetve a kapcsolattartás mellett a járat tervezést is. Kicsit olyan modellre állnak át, mint az Uber a maga területén. Fontos piac a kkv-k és a webshopok, és amit nem tudnak a fuvarozóikkal megoldani, azt megoldják a nagy partnerekkel, a Magyar Postával, a GLS-sel vagy a TNT-vel.
A webshoplogisztika üzletáguk gyorsan növekedett az elmúlt években. Az idén várhatóan 150 ezer küldeményt juttatnak majd el több mint 380 ügyfelük számára országosan.
A gyorsabb növekedés és a nemzetközi terjeszkedés lehetősége miatt 2021-től a figyelmüket és a fejlesztői kapacitásaikat a nagyvállalatok last-mile delivery problémáira fordítják. Furgon- és sofőrkapacitást, valamint járattervezési és kézbesítéstámogatási szoftvert fejlesztenek. Több nagy piaci szereplővel dolgoznak már együtt, és egyre több tenderre is meghívják őket.
„Naponta több mint 50 furgont küldünk nagyvállalati logisztikai partnereinknek, és az innovatív járattervezési, illetve kézbesítéstámogatási rendszerünket az MPL-lel teszteljük. Ez a SaaS-megoldás új lehetőségeket nyit meg előttünk, mert szoftverszolgáltatóként lényegesen gyorsabban tudunk nemzetközi terjeszkedésben gondolkozni. A versenytársakhoz képest a legnagyobb előnyünk a gépi tanulást alkalmazó járatoptimalizálási algoritmusunk, a SolverSX, a modern, térképalapú trackingmegoldásunk és a szállítási kapacitás rendelésének lehetősége a szoftveren keresztül” – mondja Szucsányi-Borza Sebestyén.
Nem véletlen, hogy a Hiventurestől újabb, a korábbaiknál kategóriákkal nagyobb magvetőbefektetést kaptak, 150 millió forintnyi értékben. Ebben a körben egyébként már nemcsak a pénzt adja a Hiventrures, hanem komoly szakmai segítséget is. Az idén a bevételük már közelítheti a 400 millió forintot, ami 75 százalékos növekedés.
Cikkünk a Legsikeresebb magyar vállalkozások című könyvben jelent meg. Ha kíváncsi a több közel félszáz történetre rendelje meg most a könyvet.