Meghódíthatja Portugáliát a magyar energetikai startup

A mínusz 30Celsius-foktól akár 120 Celsius-fokig tartó tartományban működtethető, hőakkumulátoros energiatároló, a HeatTank iránt az utóbbi időben jelentősen meglódult a nemzetközi érdeklődés. A fejlesztést megvalósító HeatVentors vezetői, Andrássyné Farkas Rita és Andrássy Zoltán a közelmúltban kötöttek megállapodást a portugáliai piacra lépésről. A HeatTanket mostantól az egyik legnagyobb helyi energetikai szolgáltató, a Pinto & Cruz - Energia e Sistemas is forgalmazza. A HeatTank legfőbb vonzereje az, hogy, ahol megfelelően integrálható, ott akár 20-50 százalékkal is lecsökkenthető az adott rendszer energiafogyasztása.

„Folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyek révén bemutathatjuk, hogyan lehet a hőtárolási innovációnkkal megtakarítást elérni. Elsősorban az adatközpontok, telekommunikációs bázisállomások, irodaházak, gyárcsarnokok és hűtőházak hűtésének megoldására fókuszálunk, bár adtunk már tanácsot Helsinki távfűtésének zöld fejlesztésére is” – hangsúlyozta a HeatVentors egyik alapítója, Andrássyné Farkas Rita, aki elmondta, hogy rugalmasan állnak hozzá a leendő partnereikhez. Arra törekednek, hogy mindenkinek a saját igényeihez, elvárásaihoz, valamint a vállalkozása által képviselt szektor jellemzőihez, lehetőségeihez alkalmazkodva valósítsák meg a megbízásaikat. A HeatTank már az MVM NET, az Antenna Hungária és az E.ON telephelyein is hibátlanul működik.

A Heatventors előremenetelét az InNow Interreg Central Europe program, továbbá az EIT InnoEnergy hazai képviselete, a Green Brother segíti.

###

A Green Brother regionális innovációs - és oktatóközpontban a zöld technológiára, az energiahatékonyságra, a körforgásos gazdaságra, az intelligens városokra és mobilitásra, valamint a környezetvédelemre fókuszáló fejlesztésekkel foglalkoznak. A felkarolt innovációk piacra juttatásának támogatásával a globális környezeti kihívásokra szeretnének helyben, illetve a határokon túl hathatós megoldásokat biztosítani.

Hirdetés átugrása →