Új uniós pénzügyi alap jöhet

Új pénzügyi alap létrehozását fogja javasolni a kis- és középvállalkozások (kkv-k) piaci megjelenésének elősegítésére az új összetételű Európai Bizottságban az emberközpontú gazdasággal kapcsolatos tevékenységekért felelős portfólió élére jelölt Valdis Dombrovskis, aki erről a brüsszeli meghallgatásán beszélt.

Az ügyvezető alelnöknek jelölt Dombrovskis, aki a pénzügyi szolgáltatásokért felelős biztosi pozíciót is betölti majd, azzal indokolta tervét az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyekkel (ECON), valamint a foglalkoztatási és szociális ügyekkel (EMPL) foglalkozó szakbizottságai előtti meghallgatásán, hogy Európának szüksége van a kkv-k innovatív képességére és tehetségére.

Dombrovskis hangsúlyozta, hogy megfelelő pénzügyi alapok révén meg kell akadályozni, hogy a kkv-k, “a jövő gazdasági bajnokai” távozzanak az Európai Unióból amiatt, hogy nehezen tudnak piaci finanszírozást szerezni. “Támogatni kell tevékenységüket a tőkéhez jutás segítésével, könnyíteni kell számukra a banki hitelezést, illetve a tőzsdére jutásukat is segíteni kell. Ehhez jól működő tőkepiaci unióra van szükség” – emelte ki a lett politikus.

Emellett azt is aláhúzta, hogy a pénzügyi stabilitás és a befektetések védelme érdekében új európai szintű szabályozásra van szükség a digitális vagy virtuális valuták – például a Facebook tervezett kriptodevizája, a Libra – megjelenését és használatát illetően. “Az Európai Uniónak a virtuális valuták szabályozása révén kell küzdenie a tisztességtelen verseny és a pénzügyi stabilitást fenyegető veszélyek ellen, a kiberbiztonság megteremtése érdekében” – tette hozzá.

Kiemelte, hogy az uniónak a hatékonyság növelése érdekében újra kell gondolnia a pénzmosás elleni fellépés kereteit. “Nemzetközi partnerekkel együttműködve kell erősíteni a felügyeletet, az ellenőrzést és a végrehajtást határokon átnyúló módon is” – mondta. Fontosnak nevezte továbbá, hogy a pénzmosás elleni feladatok felügyeletét és koordinációját egy uniós testület vállalja fel.

Az adóparadicsomok elleni fellépést illetően azt hangsúlyozta, hogy átláthatóságra, a küzdelem kritériumainak bővítésére, és az elszámoltatás szigorítására van szükség. “Már az Európai Bizottság által javasolt eddigi fellépések is érzékelhető változást eredményeztek a szürke zónába tartozó országokban, ahogy Európán belül is” – fűzte hozzá.

Dombrovskis kijelentette, hogy Európa évtizedek óta globális ipari vezető szerepet tölt be. “Ennek fenntartása érdekében meg kell őriznünk az erős termelékenységet és versenyképességet, amelyhez hosszú távú stratégia kidolgozására van szükség egész Európa számára, hogy továbbra is az egyik legnagyobb ipari hatalom maradjon” – fogalmazott.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a világban és Európában jelentkező bizonytalanságok jelentős veszélyeket rejtenek az unió gazdaságára. “Annak érdekében, hogy Európa gazdasága versenyképes maradhasson, egyebek mellett a digitalizálás és az innováció terén van szükség előrelépésre. Erős gazdasággal meg lehet őrizni Európa vezető szerepét a rendalapú társadalmak kialakítása terén a világban” – tette hozzá.

A társadalmi felzárkóztatással és az esélyegyenlőséggel összefüggésben elmondta, hogy a migrációs hátterű emberek csoportját illetően nagyobb hangsúlyt kell fektetni egyebek mellett az oktatásra, mégpedig az integráció javítása, valamint gazdasági becsatornázásuk érdekében.

Céljának nevezte továbbá, hogy költségvetési és gazdasági eszközökkel támogassa a zöld és digitális átállást, amely területekért az Ursula von der Leyen vezette, új uniós bizottságban Frans Timmermans és Margrethe Vestager ügyvezető alelnökök lesznek felelősek.

(forrás: kitekinto.hu)

 

Hirdetés átugrása →