Vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezetet alakítunk ki a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) számára - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Kárpát EXPOrt elnevezésű Kárpát-medencei Gazdasági Konferencián és Kiállításon.
Az innovációs és technológiai miniszter előadásában elmondta: a magyar gazdaság összességében nagyon jól teltesít, ezt a GDP idei első féléves bővülése is bizonyítja, az egész éves gazdasági növekedésre vonatkozó várakozások is biztatóak, a kkv-k teljesítményét azonban javítani kell. Erősíteni kell az innovációs tevékenységüket és a digitalizációhoz kapcsolódó teljesítményüket, ehhez a kormány még inkább javítja a vállalkozások üzleti környezetét.
Az elmúlt időszakban javult a kkv-k teljesítménye
A hazai kkv-knál dolgozik a magyarországi foglalkoztatottak kétharmada, addig a Magyarországon megtermelt hozzáadott értéknek alig több mint felét állítják elő a kis- és közepes cégek.
A hazai vállalkozások számára 2010 óta nagymértében javult az üzleti környezet, jelentősen csökkent például a kkv-k adóterhelése, 2010 óta a magyar GDP mintegy 24 százalékkal bővült, a kkv-k exportja 45 százalékkal emelkedett.
A magyarországi kis- és közepes cégek áru- és szolgáltatás-kivitelét tovább kell javítani, bővíteni, ösztönözni kell őket, hogy a nemzetközi piacra is kilépjenek. Ebben segítheti ezeket a vállalkozásokat a kormány magyar multikat támogató programja, mert a kkv-k egy-egy nagyobb magyar vállalat beszállító hálózatához kapcsolódva kiléphetnek a nemzetközi színtérre. Hozzátette: a hazai kkv-k tevékenységének erősítésére jelentős források állnak rendelkezésre 2019-ben, összesen 175,15 milliárd forint, amiből 98,45 milliárd forint vissza nem térítendő pénzösszeg.
A szakképzésbe be kellene kapcsolódniuk
A miniszter arról is szólt, hogy az is nagymértékben javítaná, növelhetné a kis cégek eredményességét, versenyképességét, ha a mostaninál jobban bekapcsolódnának a szakképzés folyamatába és a felnőttképzésbe. Erősíteni kell a jövőben a hazai kkv-k és egyetemek együttműködését, esetleg közös gazdasági programokat is ki lehetne dolgozni.
(forrás: autopro.hu)