A Supp.li ötlete : helyi termékeket köt össze séfekkel, éttermekkel . Azt ígérik, hogy hamarosan mindenki számára megnyílik az online piactér.
Az alapító, Balog Zsolt korábban is szerette a kihívásokat – ügyvezetőként dolgozott Varsóban egy vállalkozás élén, melynek fő profilja az volt, hogy élelmiszeripari termékeket mozgasson Európa és Kína között. A dolgos hétköznapok és az egészségtudatosság iránti elkötelezettsége azonban egy mellékvágány építgetésére sarkallta: szerette volna, ha a kistermelők és az általuk készített és termelt élelmiszerek is felkerülnek az élelmiszeripar térképére – így többedmagával elkezdte ennek a missziónak szentelni a szabad ideje egy részét.
Balog Zsolt elmesélte, hogy az alapító csapat korábban együtt dolgozott az említett élelmiszeripari cégnél, és közös volt bennük az, hogy mindannyian elkötelezett hívei voltak a fenntartható és tudatos fogyasztói magatartásnak. Otthonukban, saját háztartásukban máig igyekeznek a helyi termelők által előállított élelmiszereket előnyben részesíteni – tulajdonképpen ennek a közös érdeklődésnek a nyomán született a Supp.li vállalkozás, melynek célja összekötni a jó minőségű, helyi alapanyagokat vadászó éttermeket a termelőkkel úgy, hogy minden logisztikai terhet levesz mindkét oldal válláról.
„Nem egyszerű és még ma is időigényes egészségesen és fenntartható módon táplálkozni. Azt láttuk korábbi munkatapasztalataink során, hogy épp ilyen nehéz megtalálni az igényes éttermek számára a jó beszállítókat, a háztáji termékeket. Hiszen mint a kereskedelemben mindenhol, az élelmiszeripar is a nagy mennyiségekre rendezkedett be. Sokkal könnyebb elérni a monokultúrás gazdaságokat, mint a gazdák magas minőségű termékeit – ez rengeteg telefonálgatásba és tesztelésbe kerül a séfeknek.”…
Cikkünk teljes terjedelmében a K&K Magazin októberi számában jelent meg. Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy fizessen elő! Ha kérdése van, írjon nekünk!