Úton az újabb kkv-támogatás

Egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a Professzionális felkészítés a tudatos külpiacra lépéshez kis- és középvállalkozások (kkv) számára elnevezésű kiemelt pályázati felhívás - jelentette be a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Rákossy Balázs hangsúlyozta: a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében megjelent pályázat célja a hazai vállalkozások nemzetközi piacokon való megjelenésének előkészítése, támogatása célzott, cégre szabott tanácsadással, képzéssel és egyéni felkészítéssel.

A felhívás célcsoportjába tartoznak a „GINOP-1.1.4-16 Magyar Multi Program I. - A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások azonosítása, felmérése, motiválása, fejlesztési igényeik meghatározása" című kiemelt projekt keretében azonosított hazai, konvergenciarégióban székhellyel vagy telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások. Továbbá azok az esetileg, vagy még nem exportáló, ugyanakkor exportképes saját termékkel vagy szolgáltatással rendelkező vállalkozások, amelyek hozzáadottérték-növekedési lehetőségekkel bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik - tette hozzá az államtitkár.

A HEPA nyújthat be kérelmet

A korábbi, hasonló célú támogatási konstrukciókhoz képest jelen program keretében célzott tanácsadás, képzés és felkészítés előzi meg a külpiacra lépést, amelynek eredménye, hogy a vállalkozások tudatosan, piaci információk és saját külpiacra lépési és értékesítési stratégia birtokában tervezik meg exporttevékenységüket és nemzetközi piacra lépésüket.

Rákossy Balázs közlése szerint az export érettségi felmérési rendszer kialakításával és bevezetésével egyfajta „önminősítést" végezhetnek a vállalkozások, megalapozva ezzel a tervezett exporttevékenységüket és jövőbeni fejlesztéseik irányát.

A felhívásra a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. jogosult támogatási kérelmet benyújtani.

(forrás: autopro.hu)

Hirdetés átugrása →