Beruházó kkv-k

A Via Credit több száz fős kutatása aktuálisan azt vizsgálta, hogy a koronavírus okozta gazdasági helyzetben a KKV-szektor szereplői tapasztalnak-e gazdasági visszaesést saját iparágukban, elégedettek-e az eddig bejelentett válságkezelő intézkedésekkel, illetve saját vállalkozásukon belül milyen intézkedéseket hoztak vagy terveznek hozni. A pályázati tanácsadó rákérdezett költségcsökkentési, hatékonyságjavítási tervekre, a kormány válságkezelési program részeként bevezetett bértámogatási, illetve egyéb programjaira is, valamint a felmerült nehézségekre.

 

Az eddig bejelentett válságkezelő intézkedésekkel kapcsolatban a válaszadók egyharmada (33 százalék) egyértelműen elégedett. Részben elégedett 36 százalékuk, az okok között a következőket sorolták fel: számukra a támogatások nem elérhetőek vagy az ő tevékenységüket a támogatások nem fedik le. Az elégedetlenek aránya 25 százalék, ők úgy gondolják, hogy a jelenlegi támogatások mértéke alacsony, a támogatási folyamat lassú, adminisztrációja bonyolult, illetve a bevételüket teljesen elvesztett vállalkozásokat nem segíti.
 
-A vállalkozások több, mint fele (55 százalék) igénybe kívánja venni a munkahelyvédelmi bértámogatási programot, mert ezzel munkaerőt tudnak megtartani, ami mind a rövidtávú, mind a középtávú működéshez elengedhetetlen.
-A hitelfizetési moratóriummal már más a helyzet, ezt a vállalkozások 60 százaléka nem tartja produktív megoldásnak, hiszen, az csak a rövidtávú likviditási problémákon tudja részben átsegíteni a vállalkozásokat.
-Az elmúlt időszakban meghirdetett támogatott hitelkonstrukciók (pl. az NHP fix kamatozású hitelprogram) annak ellenére sem népszerűek a vállalkozásoknál (60 százaléka nem veszi igénybe), hogy az MNB április 20-án az egyik programot kibővítette (NHP Hajrá).
-A K+F támogatással csupán 36 százalék nem tud élni a kényszerű bércsökkentés miatt, 61 százalék ugyanakkor igen.

Bérek, munkavállalók

Többen elhúzódó (2-4 éves) válsággal számolnak, ahol a 2020 első félévben elmaradt beruházásoknak, fejlesztések következtében az elkövetkezendő években várható erőteljes negatív hatás.

Papadimitropulosz Alex a Via Credit ügyvezetője szerint a mai helyzetben a vállalkozásoknak különösen nagy figyelmet kell fordítaniuk a rendkívül költséghatékony működésre és általában a hatékonyság növelésére. A vállalkozásoknak folyamatosan monitorozniuk kell a költségek szintjét, összetételét, és rendszeresen meg kell vizsgálniuk, hogy milyen intézkedésekkel tudják a hatékonyságot növelni. A cégek nagyobb része (75 százalék) is ezt az utat követi, jellemző a létszám-optimalizálás, az állandó és változó költségek felülvizsgálata (ezen belül bérköltség és pl. külső szolgáltatások igénybevétele), valamint a termeléssel kapcsolatos költségek elemzése, optimalizálása.

Sajnos több esetben megjelent a bérek csökkentése, illetve az elbocsátások: mindkét esetben a cégek 22-22 százaléka válaszolt igennel. Ugyanakkor a felmérésben részt vett vállalkozások több, mint fele, nagyságrendileg 60 százalék béremelést, illetve létszámbővítést tervez.

(forrás: profitline.hu)

Hirdetés átugrása →