2008-as sokk kontra koronavírus-járvány

Bár sokszor hasonlítják gazdasági szempontból a jelenlegi koronavírusjárvány-helyzetet a 2008-as válsághoz, a családi vállalatoknál az látható, hogy az akkori, illetve a jelenlegi krízis lényegesen más helyzetben érte a cégeket. Mennyire voltak felkészülve a mostani pandémia és a 12 évvel ezelőtti kihívásokra? Mit érdemes egy vállalkozásnak szem előtt tartania stratégiája megalkotásakor, hogy egy következő válsághelyzetben is sikeresen tudjon működni? A K&H családi vállalatok szakértői ezekre a kérdésekre keresték a választ, a legutóbbi recesszió tapasztalatainak felidézése alapján pedig három fő „összetevőjét” határozták meg a válságálló cégnek.   

„A rendszerváltás óta nem volt komoly sokk a gazdaságban, így a 2008-as recesszió szinte a semmiből jött. A cégvezetők sem tervezés, sem megtakarítás szempontjából nem voltak felkészülve, ezért az akkori válság igen komoly piactisztitással járt, aki viszont túlélte, az utána beleépítette a cégébe a tanulságokat. A jelenlegi válság során ezért nemcsak az elmúlt években félretett családi vagyon volt elérhető, hanem a felelős vezetők a cégben is raktak félre tartalékot” – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

 

nem maradtak magukra

A hitelezési aktivitás is komoly különbséget mutat a több mint 10 évvel ezelőtti helyzethez képest, ugyanis az elmúlt időszakban likviditásbőség jellemezte a piacot, amit a cégek fejlesztésekre fordíthattak a saját tartalék felhasználása helyett. Emellett a fix lejáratú lekötött hitelkeret, ami „békeidőben” akár felesleges kiadásnak tűnhetett, most remek lehetőséget biztosított a likviditási problémák villámgyors kezelésére. Továbbá az is komoly eltérés, hogy 2008-ban a vállalatok sokkal jobban magukra voltak utalva, nem voltak szinte azonnal rendelkezésre álló, államilag támogatott hitelek. Most azonban a banki és az állami rendszer is készen állt, hogy támogassa és segítse a cégek működését, a gazdaság felélénkítését.

 

a válságálló cégnek három fő „összetevője”

Az elmúlt több mint tíz évben a tulajdonosok számára jóval több lehetőség adódott, hogy kifejezetten családi vállalatoknak rendezett fórumokon megoszthassák egymással problémáikat és megoldásaikat, melynek hatására még szorosabb közösség és kapcsolatrendszer alakul ki köztük. „A tavaly szeptemberi K&H családi vállalatok klubunk témája éppen a krízisre való felkészülés volt, habár akkor még nem a koronavírus-járvány hatásaira készültünk. A családi vállalat tulajdonosok megosztották tapasztalataikat arról, hogy hogyan élték át sikeresen a válságot és hogyan készülnek a következőre, miközben meghatározták a válságálló cégek három fontos „összetevőjét”: egy válság során az marad fenn, aki tudatosan, hosszú távra tervez, félretesz egy nehezebb időszakra is, valamint felkészül az állandó és gyors változásra, reagálásra” – tájékoztatott a szakember.

 

elismerik a példamutató megoldásokat

Az idén öt éves K&H családi vállalatok kiválósági díjjal éppen ezért a vírusjárvány kihívásaira adott kiemelkedő megoldásokat ismeri el a pénzintézet, hogy a sikertörténetek által egymás példájából tanuljanak, inspirálójának a cégek. A pályázatokat 2020. augusztus 31-ig lehet benyújtani.

(forrás: K&K Magazin)

Hirdetés átugrása →