Keressük a legsikeresebb magyar vállalkozásokat! Még lehet Jelentkezni!

Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők. Hogyan lettek milliárdos vállalkozássá? A K&K Magazin 2024-ben is kiadja a Legsikeresebb magyar vállalkozások című könyvet. Jelentkezzen, ha megfelel a feltételeknek és szeretné, hogy az Ön cége is bekerüljön a könyvbe.

Missziónknak tekintjük, hogy megmutassuk a magyar sikertörténeteket. Hogy hogyan lettek induló vállalkozásból jó pár év alatt sikeres vállalattá. Igyekszünk megmutatni a cégek mögött az alapítókat, hiszen a személyiségük, jövőképük mindig meghatározó. De persze ma már nemcsak ők, illetve a stafétát tőlük átvevő utódaik a főszereplők. Sok olyan fiatal vállalkozók is ismerünk, akik 10 éven belül indultak, és ma már bőven a milliárdos bevételű cégeket irányítanak.

2021-től kezdődően minden évben egy könyvben gyűjtöttük össze közel 50 érdekes és inspiráló történetet. Idén folytatjuk a hagyományt. De természetesen minden vállalkozást mi sem ismerhetünk. Éppen ezért most nyilvánossá tesszük a jelentkezést, illetve ajánlást. Ha úgy érzi megfelel a feltételeknek, és szívesen szerepelne 2024 decemberében megjelenő könyvünkben jelentkezzen.

A feltételek a következők:

Legalább 1 milliárd forintos árbevétel.

Legalább három teljes éves működés.

Nyereséges 2023-as év.

Saját piacán meghatározó pozíció.

Jelentkezni itt lehet    vagy írjanak nekünk: office@kkvmagazin.com

Kérjük küldjék el pontos cégnevüket 5-10 mondatos cégbemutató anyagukat, és a 2023-es árbevétel adatukat.

Hirdetés átugrása →