A Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) által szervezett, a magyar e-kereskedők nemzetközi terjeszkedését támogató, szakmai program sikeresen befejeződött. Az ősszel indított, díjmentes és cégekre szabott úttörő Mentorprogram célja volt, hogy a Furbify, a Lumenet és a Vágyaim.hu vezetőségét támogassa a nemzetközi piacokon történő eredményes megjelenésben.
Alapítása óta a Digitális Kereskedelmi Szövetség célja a magyarországi e-kereskedelem kihívásainak pontos megismerése és ennek nyomán a magyar e-kereskedelem átalakulásának előmozdítása, a hazai szereplők megerősítése és az exporthajlandóság fellendítése. Ennek érdekében tagjaival és szakmai partnereivel összefogva 2023 őszén elindították azt az egyedülálló Mentorprogramot, melynek során a kiválasztásra kerülő cégek – a Lumenet, a Vágyaim.hu, valamint a Furbify – vezetőségét az e-kereskedelem területén elismert szakértők támogatták, hogy felkészülten léphessenek ki a nemzetközi piacokra, és sikeresen megbirkózzanak az új kihívásokkal.
A DKSZ és a GKID által közösen készített, korábbi Online Export Kutatás rávilágított arra, hogy a magyar e-kereskedők olyan nehézségekkel küzdenek, melyek nem csak a fejlődést, de a külpiaci terjeszkedést is jelentősen gátolják. Ezek közé tartozik a hosszú távú stratégia hiánya, a fejletlen logisztikai megoldások, a hely- és piacismeret hiányából fakadó problémák, a lokalizációs nehézségek, a kockázatkerülő vállalati kultúra, valamint az általános tévhitek. Ezeknek az akadályoknak a leküzdésében nyújtott személyre szabott segítséget a DKSZ Mentorprogramja, melynek keretében hazai és nemzetközi piacvezető cégek vezetése során tapasztalatot szerzett, elismert szakértők segítették a résztvevőket a növekedés következő szintjére lépni. Kelemen Kristián, a Furbify értékesítési vezetője elmondta: “A DKSZ Mentorprogram egy kivételes szakmai kezdeményezés, amely jelentős támogatást nyújt a külföldi terjeszkedéshez. Az iparági szakértőktől kapott szakmai segítség rendkívüli értéket jelentett a nemzetközi terjeszkedésben - a megfelelő előkészítéstől kezdve egészen a megvalósításig.”
A program keretén belül nyújtott tanácsadás kiemelten foglalkozott az alábbi kérdésekkel:
- Melyek a cég értékét növelő stratégiai képességek és melyek az értéket csökkentő üzleti kockázatok?
- Hogyan készíthető fel a szervezet a hatékony nemzetközi működésre?
- Milyen esélyekkel indulunk és hogyan szerezhetünk megfelelő információkat a külföldi piacokról?
- Hogyan juttathatjuk el termékeinket leghatékonyabban leendő vásárlóinkhoz az új piacokon?
- Hogyan szerezhetünk gyorsan és hatékonyan vásárlókat az új piacokon?
- Milyen, az üzleti növekedést támogató lehetőségek állnak rendelkezésre a fizetési megoldások területén és hogyan biztosíthatjuk vállalkozásunk online védelmét?
- Hogyan digitalizáljuk folyamatainkat a még nagyobb hatékonyság érdekében?
A Mentorprogram átfogó és személyre szabott tanácsadást nyújtott a résztvevők számára, hogy sikeresen léphessenek ki a nemzetközi piacokra és hosszú távon is fenntartható növekedést érjenek el. Ennek eredményeként 2024. júniusára
a Vágyaim.hu amellett, hogy létrehozta új főhadiszállását, folyamat-és szervezetfejlesztési átalakulása mellett 12 új országban megkezdte működését, kiemelt hangsúlyt fordítva munkaerő piaci helyzetének megerősítésére és munkavállalói motiválására,
a Furbify elindította angol nyelvű nemzetközi oldalát, a furbify.eu-t és megkezdte a felkészülést a teljes körű exportra,
a Lumenet a megfelelő szervezeti, marketing és logisztikai folyamatok átalakítását követően idén kilép a román piacra.
A DKSZ Mentorprogramja nem csak gyakorlati segítséget nyújtott a résztvevőknek, de a Furbify, Vágyaim.hu és Lumenet eredményei inspiráló példaként szolgálnak az e-kereskedőknek is, és megmutatják, hogy a külföldi terjeszkedés igenis elérhető cél. A Vágyaim.hu tulajdonosa, Pörzse Norbert a külföldi expanzió kapcsán kifejtette: “Bátornak kell lenni és merni kell kilépni a komfortzónából. Az első külföldi piac megnyitását követően pedig érezhetően egyre könnyebbé válik a terjeszkedés és skálázás.” Zabari István, a Lumenet alapító-tulajdonosa hozzátette: “A hosszú távú fejlődéshez és költséghatékony működéshez elengedhetetlen a külföldi piacra lépés. Bízunk benne, hogy a Mentorprogram segítségével elért eredmények motiválóan hatnak az e-commerce szektorra és egyre több sikertörténet íródik Magyarországon.”
A DKSZ elkötelezett a Mentorprogram további fejlesztése mellett, és a jövőben még több magyar e-kereskedőnek tervez segíteni a külföldi terjeszkedésben. A Mentorprogram sikeréről és eredményeiről a versenyképesség és digitalizáció lehetőségeit tárgyaló, nemzetközi Speeding up CEE Konferencián számoltak be a Digitális Kereskedelmi Szövetség elnökségének képviselői iparági vezetők és kormányzati képviselők körében. Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője, a Digitális Kereskedelmi Szövetség elnöke megjegyezte: “A jövőben célunk, hogy a Speeding up CEE Konferencián túl további szakmai rendezvények és oktatási programok keretében mutathassuk be az előttünk álló jó példákat; edukációval, online tartalmakkal és eseményeken keresztül erősítsük az export fontosságát és gazdasági jelentőségét. Bízunk benne, hogy a Mentorprogram résztvevői által elért eredmények példaértékűek lesznek a magyar e-kereskedelmi ökoszisztéma szereplői számára, és közös erővel hozzájárulhatunk a magyar online kereskedelem további fejlődéséhez és nemzetközi sikereihez.”