A Continental márka már az 1900-as évek eleje óta jelen van Magyarországon, a Continental csoporthoz tartozó egyik hazai üzem idén ünnepli fennállásának 50. jubileumát. És „öreg rókának” számít Rábai Dániel is a cégnél, hiszen 16 éve kezdte itt a pályafutását. De a hosszú pályafutás egyébként is elég gyakori a cégcsoportnál, van, aki már 30-40 éve itt dolgozik, és bőven vannak második generációs Continental alkalmazottak is.

2000-ben friss diplomásként egyébként véletlenül került Rábai Dániel a Continental egyik leányvállalatához, ahol a sales és a marketing vonalon kezdett, majd a prémium szegmens autósház üzletágnál kötött ki. Az importőrökkel közvetlen kapcsolatot tartó cégnél hálás feladatköre volt, hiszen szabad kezet kapott a munkában, amivel természetesen a felelősség is együtt járt. 2004-ben került ide és 2007-ig gyors fejlődést értek el. Minden adva volt, hogy szép karriert fussak be – mondja Rábai Dániel, hozzátéve, hogy mindenkinek vannak álmai, neki pedig gyerekkora óta Ausztrália volt az álma, amit szeretett volna meg is valósítani. Előbb nyaralni utazott ki, majd alapos körbenézés után döntött úgy, hogy megpróbálja a kenguruk földjén az életet.

 

Várta Ausztrália

De persze ez egyáltalán nem volt egyszerű. Ausztrália már akkor is nagyon komoly feltételeket támasztott az érkezőkkel szemben. Olyan szakképzettségű fiatalokat vártak, amilyenből hiány volt Ausztráliában, és még meghatározott kezdőtőkét is fel kellett mutatni. Természetesen az angol nyelvtudás is alap volt. Ezeket a feltételeket Rábai ugyan teljesítette, de a kereskedelmi közgazdász munkakör telítettnek számított, így hát az angol-magyar szakfordító vizsgát letéve sikerült  a vízum követelményeknek megfelelnie. A vizsgát egyébként Európában két helyen lehetett akkoriban letenni, és a hosszú felkészülést követően is több mint egy évet várt a vízumra. Az egész procedúra majd négy évig tartott, de nem adta fel, és nem is bánta meg.

Amikor végül kijutott, egy amerikai tulajdonú multinál sikerült elhelyezkednie, üzletfejlesztési menedzserként. A munkakör ugyan ismerős volt, hiszen „eladni” kellett, de egy új területen (kereskedelmi nyomdaipar), a magyarországitól erősen különböző kultúrában kezdett el dolgozni. „A kezdet nem volt könnyű. Ha az ember Magyarországon dolgozik, egy kereskedelmi tárgyalást követően nagyjából lehet érezni, hogy lesz-e a végén üzlet. Ott kint azonban sokszor még csak sejteni sem lehetett” – magyarázza Rábai. „Ami például jelentős különbség, hogy a jómódból adódóan fogékonyabbak voltak a vevők a pluszszolgáltatásokra. Magyarország akkoriban különösen, de részben ma is sokkal árérzékenyebb.” Tapasztalatai szerint egyébként Ausztrália, hasonlóan más angolszász országokhoz, nyitott, befogadó. De mindez elsősorban a multinacionális környezetnek számító nagyvárosokra igaz, és ott is csak egy szintig. Ahogy haladunk északra, az egyre kisebb helyeken már korántsem, bár a barátságos segítőkészség és az összetartás az ország minden részén jellemző. Nem véletlen, hogy barátai többségükben külföldiek voltak, de több ausztrállal is sikerült életre szóló barátságot kötnie.

 

Búcsútúra

Aztán jött egy újabb nyaralás, ezúttal Magyarországra, ahol a korábbi régiós főnöke megkereste egy ajánlattal. Azzal, hogy vállalja el a Continental Hungaria Kft. ügyvezetői pozícióját. Ez egy olyan lehetőség, amit nem szabad visszautasítani, gondolta Rábai. Ilyen karrier nem lett volna reális Ausztráliában még jó pár évig, és fontos szempont volt az is, hogy ismerte a céget. 2009 végén foglalta el új pozícióját, miután Ausztráliától egy terepjárós túrával elbúcsúzott. Ez még kőkeményen a válság időszaka volt. Jól ismerte a csapatot, hiszen jó pár évet töltött már itt el munkatársként. Sok olyan idősebb kollégája is volt, akiknek akkor, 31 évesen a főnöke lett, ami igen erős empátiát, és odafigyelést kívánt.

De pár hónap alatt felállt a csapat, előéletéből adódóan pontosan tudta, mit kell fejleszteni, kiben milyen területen lehet tartalék. A nehéz időszakban a legfontosabb a megfelelő stratégia, Rábai a válság évei alatt sem a leépítésben látta a megoldást. Folyamatosan új lehetőségeket kerestek, és találtak is. Ahogy az autóipar kilábalt a válságból, évről évre dinamikusan fejlődtek. Öt év alatt megötszörözték árbevételüket, amiben ugyan benne van az átmenő forgalom (a mosonmagyaróvári régiós raktárjukból látják el az osztrák piacot), de a fejlődés így is impozáns. 2015-re árbevételük meghaladta az 52 milliárd forintot.

„Az üzlet egyébként nagyon átalakult az utóbbi öt évben. Ma már nemcsak klasszikus értelemben értékesítünk, inkább az üzletfejlesztésre helyeződött át a fókusz, partnerek, szolgáltatók is vagyunk. Sokkal inkább az üzleti partnereink fejével kell gondolkoznunk. Hosszú távra tervezünk, nálunk minimális a fluktuáció, erősségünk a kiszámíthatóság. Nem fordulhat elő, hogy rövid távú sikereket célozva egyik évről a másikra átalakítanánk a stratégiánkat, ezzel hátrányt okozva az ügyfeleinknek” – mondja Rábai.

Több mint 10 gumiabroncsmárkával foglalkoznak Magyarországon. A Continental mint fő márka mellett a történelminek számító Barum és Matador abroncsok is a cégcsoporthoz tartoznak. Összességében a budaörsi székhelyű Continental Hungaria mára egyébként eljutott oda, hogy a hazai személy-, teherautó és a motorkerékpár-abroncsok piacának is egyik meghatározó szereplője. A Continental csoportnak a budaörsi kereskedelmi központ mellett hat gyáregysége van szerte Magyarországon, Veszprémtől Vácon keresztül egészen Nyíregyházáig, ezzel a 25 legnagyobb cég között van hazánkban, és az egyik legnagyobb magyarországi autóipari beszállító. Ehhez kapcsolódik Rábai Dániel cégcsoport szintű koordinátori megbízatása is. Felel a konszern kormányzati, érdekképviseleti és társadalmi kapcsolataiért, a telephelyek közötti folyamatok összehangolásáért, valamint az egységes kommunikációért.

 

Harmonizált érdekek

Öt divíziót, hét telephelyet kell egy irányba terelni. Az ugyan fontos, hogy egy logó alatt van mindenki, de azért nem könnyű a különböző elképzeléseket, érdekeket összehangolni. Ehhez egyébként jó iskola volt a korábbi gumiipari elnökségi pozíciója a Magyar Gumiabroncs Szövetségben, ahol megtanulta a különböző érdekeket harmonizálni. Korábban inkább eseti volt a Continental cégek közötti együttműködés, így fel kellett építeni egy országos irányítási struktúrát, a kiemelt jelentőségű témákra munkacsoportokat hoztak létre, bevonva a telephelyek felelőseit. 2013-ban, amikor elvállata az új pozíciót, körbeutazta a gyáregységeket és együtt határozták meg a stratégiát. Ebből a szempontból fontos, hogy Magyarország a Continental csoporton belül fókusz országnak számít, és Rábai az anyacég igazgatótanácsában ülő egyik felsővezetőnek tartozik beszámolni a koordinátori munkájáról.

A munkaerőhiányt egyértelműen és egyre inkább jelentős kihívásként érzékeli a Continental csoport is. Ennek hátterében Rábai szerint részben az áll, hogy az utóbbi években nem volt megfelelő arányú szakemberképzés Magyarországon. A Continental komoly erőfeszítéseket tesz ezen a területen, részt vesznek duális képzésben, szoros kapcsolatokat alakítottak ki egyetemekkel, és sok különböző ösztöndíjprogramjuk is van. De természetesen az alapprobléma, a magyar és a nyugat-európai bérek közötti jelentős különbség ma is fennáll. „Sokan úgy tekintenek a kivándorlásra, mint visszafordíthatatlan dologra, szerintem azonban ebben is van egy jó lehetőség – mondja Rábai. – Ha a saját példámból indulok ki, azt kell mondanom, amikor hazajöttem három év külföldi tapasztalattal, sok minden hoztam magammal. Azt, hogy optimistább vagyok, szélesebb a világlátásom és az üzleti szemléletem, ami a cég számára is fontos előny.” Szerinte, ha a kivándoroltak közül sokan hazajönnek, az nagy lökést adhat egy-egy cégnek is. Elismeri, nem könnyű hazacsábítani őket. Mivel lenne elégedett három év múlva? Azzal, ha a Continental Magyarországon az öt legelismertebb cég között lenne a munkavállalók körében. A Continental Hungaria esetében pedig akkor, ha az új versenytársak megjelenése és a fokozódó verseny közepette is meg tudnák őrizni mai meghatározó piaci pozíciójukat.