okos otthonok: egy kis magyar startup világraszóló megoldásai

A járvány ellenére is hazai és nemzetközi sikereket ért el egy magyar startup, az ingatlanokba világújdonságként rendszerfüggetlen okosmegoldásokat kidolgozó és telepítő Chameleon Smart Home Zrt., amely az elmúlt pár évben megötszörözte, 2,5 milliárd forint fölé növelte cégértékét. A magyar cég több világújdonsága is áttörést hozott, technikai vívmányukkal a használt lakások is okosíthatók, rendszereik révén a világon elsőként jöhettek létre okosotthonokkal kommunikáló „okostársasházak” és ugyancsak úttörőként mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtési szabályozóval is megjelentek az okosotthonok piacán.

A cég alapító tulajdonosa Szarvas Péter elmondta, hogy robbanásszerű fejlődés előtt áll az okosotthonok, az otthoni „okoseszközök” piaca világszerte, ami Magyarországon is új távlatokat nyit az ingatlanfejlesztőknek, a szolgáltatások körét pedig egy teljesen új szakmával, a smart home-szerelővel bővítheti. A smart home egy komplex számítógépes rendszer, amely hatékonyan, saját igényeinkre szabva működteti otthonunk fűtési és hűtési rendszerét, a világítást, az árnyékolástechnikát, a biztonsági rendszereket, a kerti eszközöket, az audiovizuális eszközöket és számos más technikai eszközt. A cég több világújdonsága áttörést hozott az okos otthonok piacán, mert a terméket nem csak lakásokhoz, hanem nagyobb komplett okosotthon rendszerekkel integrálhatóan is kínálják, ezzel a világon elsőként jöhettek létre okosotthonokkal kommunikáló „okostársasházak” és „okoslakóparkok”.

Példaként említette, hogy a Chameleon Smart Home a világon elsőként a mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtési szabályozóval is megjelent a piacon, amihez a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán is nyertek el forrást. „Megkaptuk a szabadalmat az öntanuló fűtési algoritmusunkra, elindult a nemzetközi szabadalom” – tette hozzá. A cég egyedisége rendszerfüggetlenségéből fakad: a Chameleon a központi idegrendszer, a szinkrontolmács, ami fordít a gyártók rendszerei között és hidat képez az eddig zárt okos otthonok között; kompatibilis és bővíthető más márkák szoftvereivel és hardvereivel.

Szarvas Péter hangsúlyozta, hogy a versenyképes magyar termékek külpiaci hódítása nemzetgazdasági érdek is, a Chameleon részvényeibe pedig érdemes befektetni. Ezt tükrözi, hogy befektetési szerződést írtak alá a hazai startup és KKV szektor elsőszámú tőkefinanszírozó partnerével, az MFB csoporthoz tartozó Hiventuresszel. A vállalkozás 150 millió forint friss tőkét kapott a koronavírus miatt létrehozott startup mentő befektetési program keretében. 

Hirdetés átugrása →