Bankmonitor: kis startupból piacvezető online hitelközvetítő

Kitartó érdeklődés, rengeteg állhatatos munka, egy évtizednyi folyamatos tanulás és a piac előtt járó fejlesztések. Leginkább ezek alapozzák meg a 2013 tavaszán startupként indult, ma a vezető fintechcégek egyikének számító Bankmonitor sikereit. A vállalat 2022-ben mintegy 3,4 milliárd forintos konszolidált árbevételt ért el, 50 saját munkavállalót és 250 szerződéses hitel-, valamint biztosításértékesítő partnert foglalkoztat. A tanulság: egy vállalatot mindig a kihívások sikeres legyőzése tesz igazán erőssé.

Ez a cikk a Legsikeresebb magyar vállalkozás című könyvünkben jelent meg. Ha kíváncsi mind a 45 cég történetére vásárolja meg a könyvet.

Sokan, az ügyfelek és a partnerek gyakran csak a siker végeredményét, egy-egy prosperáló vállalkozást látnak, ha megnéznek egy olyan innovatív, technológiai vállalatot, mint a Bankmonitor Kft. Elegáns óbudai iroda, sok millió online látogató, több ezer elégedett ügyfél. Ám egy pénzügytechnológiai startupként indult, az itthon is elterjed angol kifejezéssel fintechvállalatot elsősorban az határoz meg, hogy a különféle kihívásokra mennyire rugalmasan és hatékonyan tudott reagálni, mennyire megerősödve jött ki ezekből a helyzetekből, „viharos tengeren” hajózva. Ehhez azonban szükséges egy hozzáértő, elhivatott kapitány.

Az esetünkben ő Sándorfi Balázs alapító, aki lassan három évtizede pénzügyi szakértő. A Pénzügyi és Számviteli főiskolán szerzett közgazdászoklevéllel a kezében lépett ki a nagybetűs életbe. Karrierjét a kilencvenes évek közepén, a budapesti bankvilágban, a mai UniCredit Bank jogelődjeinél befektetési, majd hitelkockázat elemzőként kezdte. Ott volt a pesti tőzsde kezdeteinél, ám az 1998-as orosz válság átalakította a piacot, így váltott, és néhány pénzügyi szakértő társával megalapította a ma már a gazdasági híroldalak legjobbikának számító portfolio.hu pénzügyi-gazdasági portált. Ezt 2009-ben szakmai befektetőnek értékesítették, és ott Balázs irányította és fejlesztette a weboldal tartalmi csapatát és koncepcióját.

Az ekkor már banki és tartalomgyártói tapasztalattal is felvértezett szakember – elmondása szerint – hobbiprojektbe fogott, és 2012 végére már működött is a Bankmonitor.hu oldal. Hivatalosan 2013 tavaszán alakultak céggé, aminek az adta a lökést, hogy az Euroventures nevű kockázati alappal mintegy egymillió dolláros, természetesen kemény feltételekhez kötött és több évre elosztott tőkebevonásról állapodtak meg. Mégpedig az akkortájt indult, hazai startupokat támogató Jeremie tőkeprogram első körének keretében. „A jóval száz feletti Jeremie-befektetés közül azon kevesek közé tartozunk, amelyek nemcsak túlélték az első éveket, de azóta is ütemesen növekednek” – fejti ki Sándorfi Balázs.

A Bankmonitor.hu fő célja kezdetben is az volt, hogy érthetővé és összehasonlíthatóvá tegyék az emberek mindennapi pénzügyi döntéseihez szükséges információkat. Ugyanakkor az első években az üzleti modellnek is változnia kellett. Bő egy évtizede még az online vásárlás és tanácsadás sem volt annyira elterjedt, mint ma, illetve a pénzintézetek sem voltak eléggé felkészülve arra, hogy egy-egy olyan nagy hitelközvetítő partnert hatékonyan és flottul kezeljenek, mint amilyenné a Bankmonitor néhány év alatt kiforrta magát.

Komoly kihívást jelentetek a szabályozás és a piac változásai is. Sándorfi Balázs a mai napig emlékszik arra a 2016-os tavaszi napra, amikor bejelentették: a hitelközvetítők legfeljebb kétszázalékos jutalékot kaphatnak a bankoktól. Ez igen jelentősen csökkentette a hitelközvetítők bevételét, miközben a munkájuk, a feladataik nem lettek kevesebbek. A portál és a mögöttes szolgáltatások folyamatos fejlesztése azonban hamar piacvezetővé tette az online megoldások közt a Bankmonitort, így végül átvészelték ezt a nehéz időszakot. Segített az is, hogy a legfontosabb bevételi forrásaik a lakáshitelek voltak, ezek piaca pedig alapvetően élénkült akkoriban. A nehézségre az volt a Bankmonitor válasza, hogy gőzerővel elkezdte kiépíteni a saját szakértőkből álló szerződéses hitelközvetítői hálózatát.

A következő „próbatétellel” 2018 októberében kellett szembesülniük, amikor egy tollvonással megvonták a lakás-takarékpénztárak korábban eléggé bőkezű állami támogatását. „Újra térden lőttek bennünket, hitelközvetítőket” – fogalmaz Sándorfi Balázs. Ráadásul így jó néhány nagyobb hitelkihelyezésnél az önerő megléte is kérdésessé vált, és a lakosság szélesebb rétegei egy-egy ingatlanvásárlás során mind nehezebb helyzetbe kerültek.

A piaci ismertség, a rendkívül minőségi saját szakértői tartalmak és a több területre kifejlesztett és finomhangolt online kalkulátorok azonban már olyan erőt adtak a cégnek, hogy a lakástakarékok háttérbe szorulása dacára 2019-re növelni is tudták nemcsak a bevételeiket, de a nyereségüket is. Ekkoriban erősödött meg – a több lábon állás jegyében – a kisvállalati hitelezés, illetve elindult a biztosításközvetítési részleg kialakítása. A lakáskölcsönökhöz már korábban is szükséges volt hitelfedezeti, illetve lakásbiztosítás kötése, emiatt úgy döntöttek, hogy ezeket az igényeket is igyekeznek „házon belül” kiszolgálni.

Egy meglehetősen prosperáló időszak alatt, majd szinte a derült égből érkezett a Covid-járvány első hulláma 2020 tavaszán. „Utólag már látjuk, hogy jól jöttünk ki belőle, hiszen jelentősen növelték az online szolgáltatások népszerűségét a lezárások, és a banki háttérfolyamatok sem álltak le, de ezt akkor még senki sem tudta, így óriási volt akkoriban a bizonytalanság a piacon” – emlékszik vissza az alapító. Bár hamar visszaállt a rend, folytatódott az élet, a következő nagyobb kihívásra nem kellett sokáig várni: 2021 nyarától egyre kézzelfoghatóbbak lettek a kamatemelések, így csökkenni kezdett a kölcsönfelvételi kedv. Arról nem is szólva, hogy jó néhány edukáció és marketingakció ellenére évek óta tartósan alacsony a magyarok hitelkiváltási kedve. Így ezen a területen nem igazán tudott tömegeket megmozgatni az elmúlt években a piacvezető Bankmonitor sem. Sándorfi Balázs most azt kérdezi, mi lesz akkor, ha a Covid idején bevezetett kamatstop kifut, lejár a meghosszabbított türelmi idő, és az ügyfelek tömegesen szembesülnek a magasabb alapkamatokból adódó megnövekedett terhekkel.

Több újítást terveznek a jövőben is. Az egyik ilyen „nagy durranás” a mai napig erősen papíralapú jelzálog-hitelezési folyamat teljes digitalizálása. A Bankmonitor tanácsadói már a Covid előtt is a legtöbb területen technológiai és humánoldalról is képesek voltak nagyarányban elektronikus, akár személyes jelenlét nélküli banki szerződés-előkészítésre. Ugyanakkor a jelzáloghitel-igénylési folyamat összetettsége és szabályozottsága miatt ennek a digitalizálása igen nagy falat. Piacvezető online kölcsönközvetítő lévén azonban a Bankmonitornak már az OTP Bankot és a CIB Bankot is sikerült megnyernie, hiszen a digitalizálás a pénzintézeteknek is jelentősen megkönnyíti a dolgát. Hosszabb távon pedig felmerül a nemzetközi terjeszkedés lehetősége is.

Ez a cikk a Legsikeresebb magyar vállalkozás című könyvünkben jelent meg. Ha kíváncsi mind a 45 cég történetére vásárolja meg a könyvet.


Hirdetés átugrása →