Gazdaságtörténelmi pillanat: a Számlázz.hu rendszerében kiállították az 500 milliomodik számlát. Magyarország egyik legjelentősebb fintech vállalatának platformján 2005 nyarán keletkezett az első számla. Ha képzeletben kinyomtatnánk és egymás mellé raknánk a félmilliárd számlát, akkor hét és félszer érné körbe a Földet az Egyenlítő mentén.
A Számlázz.hu-t három magyar szakember garázscégként indította útjára. 2005. augusztus 11-én 12 óra 8 perckor személyesen az egyik alapító állította ki a cég történetének első számláját - érdekesség, hogy ő ma is a vállalat egyik tanácsadója. A százezredik számlát 2011 végén hozták létre, majd 2013-ban jött az újabb mérföldkő, az egymilliomodik számla. Három évvel később, 2016 nyarán megszületett a tízmilliomodik, 2020 őszén pedig a százmilliomodik számla. Innen felgyorsultak az események, 2024 augusztusában már az 500 milliomodik számlát ünneplik a fintech cégnél.
„Évről évre átlagosan közel 50%-os a bővülés. Mindez azt jelenti, hogy nemcsak az ügyfelek száma növekedik folyamatosan, hanem az átlagosan kibocsátott számlák száma is. Az e-kereskedelem volumene az elmúlt 10 évben óriási növekedésen ment keresztül, amelyhez hozzájárult a covid járvány is” - mondta Ángyán Balázs, a Számlázz.hu ügyvezetője. Ma már a kisvállalkozókon kívül olyan cégek is a Számlázz.hu-n keresztül intézik a pénzügyi adminisztrációjukat, amelyek naponta több ezer számlát és bizonylatot is kiállítanak.
„Az elmúlt 19 év és az 500 millió számla sok érdekes helyzetet is okozott. Egyik ügyfelünk egy gombnyomással kiszámlázta a teljes éves magyar GDP másfélszeresét. Nyilvánvalóan egy téves számla volt, amelyet természetesen sztornózott is” - mondta Ángyán Balázs, aki hozzátette: a milliárdos számlák egyáltalán nem ritkák a Számlázz.hu rendszerében, azonban inkább a kisebb értékű számlák a jellemzőek.
Az 500 millió számlát fizikai valójában elképzelni is nehéz. Amennyiben ennyi számlát két példányban ki kellett volna nyomtatni, akkor egy akkora erdő tűnt volna el a Föld felszínéről, amekkorát egy kisebb falu foglal el. Ha ennyi papírt a rövidebb oldala mentén egymás mellé tennénk, akkor kb. 800-szor érne fel a Nemzetközi Űrállomásig, és nagyjából 7,5-szer érné körbe a Földet az Egyenlítő mentén. A számlaadatok tárolásához pedig akkora tárhelyre lenne szükség, ahol akár a világ legnagyobb könyvtárának, az amerikai Kongresszusi Könyvtárnak az összes kötete is elférne digitalizáltan.
„A következő hónapokban és években további növekedésre számítunk. Sokat elmond a helyzetről, hogy ma egyetlen hónap alatt állítanak ki annyi számlát a Számlázz.hu ügyfelei, mint a cég első tíz évében összesen. Sok sikert és nagyértékű számlákat kívánunk minden vállalkozónak a következő 500 millióhoz” - tette hozzá Ángyán Balázs.