Újabb hét hazai cég kezdte meg a Londoni Tőzsdecsoport és a Budapesti Értéktőzsde együttműködésében megvalósuló, a középvállalkozások szintlépését elősegítő, nemzetközi vállalkozásfejlesztési képzést, az ELITE Programot. Az újonnan csatlakozó cégekkel együtt 24 magyar vállalat vesz részt a globálisan több mint 1100 résztvevő céget jegyző program képzéssorozatában.
Április végén, ünnepélyes kereskedésindító ceremónia keretében megkezdődött az ELITE Program tavaszi köre Londonban, amelyhez ezúttal 7 hazai cég csatlakozott. Az új vállalkozásokkal együtt, az ELITE International csoporton belül kiemelkedő számban, összesen 24 magyar cég veszi igénybe a nemzetközi best practice-ek átadására és a hazai sajátosságok megismerésére egyaránt alkalmas, világszinten 42 országból és 36 szektorból több mint 1100 vállalatot jegyző vállalkozásfejlesztési programot. A korábban csatlakozott vállalkozásokhoz hasonlóan az újonnan belépő cégek tevékenysége is szerteágazó: többek között az agrár- és élelmiszeripart, az információ- és kommunikációtechnológiát, az ipari termékek és szolgáltatások szektorát, valamint az ingatlan- és építőipart képviselik.
A Budapesti Értéktőzsde az ELITE Program meghonosításával nemcsak nemzetközi példákon és módszereken keresztül biztosít friss, naprakész és gyakorlatorientált tudást a résztvevő cégek számára, hanem kiegészítő magyar modulok révén a Magyarországra jellemző sajátosságokra is felkészítik őket, például a befektetők elvárásai, a piaci környezet, az adózás vagy a jogi ismeretek vonatkozásában.
A BÉT egyébként az alkalmas vállalatok számára költségtérítést biztosít európai uniós pályázati forrásból.
A BÉT, együttműködésben többek között az UniCredit Bankkal, a Budapest Bankkal, valamint a CIB Bankkal, rendszeresen tartott előadásokat az érdeklődő vállalkozások számára az ELITE Program jelentkezési időszakában.
Az érdeklődés nagy a program iránt, idén ősszel indul majd újabb csoport, ahová már fogadja a BÉT a jelentkezéseket. Aki fontolgatja a részvételt a Tőzsde honlapján teljeskörűen tájékozódhat, illetve aki már döntött a képzési program mellett, az jelentkezhet az elite@bse.hu email címen.
„Fontos célunk az ELITE Programmal, hogy minél több hazai középvállalkozás számára biztosítsunk hozzáférést egy nemzetközi, magas színvonalú vállalatvezetési és finanszírozási képzéshez, s így emeljük ezeknek a vállalatoknak a versenyképességét. Az újonnan csatlakozott cégek gyorsan növekvő, innovatív vállalatok, akik véleményünk szerint a Program elvégzésével fejlődésük következő szintjére lépnek majd.” – mondta el Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese.
Az újonnan csatlakozó vállalatok:
CoreComm SI Kft.
A cég az Egyesült Államokban alakult CoreComm Solution Inc. néven, 2001 óta pedig a CoreComm SI képében magyarországi képviseletet is működtet. A hazai leányvállalat két üzletágra specializálódott: az egyik védelmi megoldásokkal és kapcsolódó berendezésekkel, a másik biztonságos szünetmentes energiaellátással foglalkozik.
Kométa 99 Zrt.
Hazánk egyik legnagyobb húsipari cége, amely amellett, hogy évről évre növeli az árbevételét, kiemelt figyelmet fordít termékei minőségére, az egészséges táplálkozás irányelveinek való megfelelésre és a környezettudatosságra is: a szennyezőanyag kibocsátás minimalizálása érdekében a termeléshez és az infrastrukturális ellátáshoz használt berendezéseik megfelelnek az elérhető legjobb technika (BAT) követelményeinek.
ELME Automatika Kft.
Az ELME Automatika Kft. nagy tapasztalattal rendelkezik termék specifikus készülékek, célgépek, szerelősorok, tesztelő berendezések tervezése és gyártása terén. Projektjeik terjedelme széles: a vevői igényeknek megfelelő technológia kidolgozásától a kulcsrakész rendszerek átadásáig tart.
Via Bérautó Kft.
A cég haszongépjárművek bérbeadásával foglalkozik: gépparkjuk mintegy 1200 járművet számlál, kisteherautóktól kezdve hagyományos teherautókon át a pótkocsis kamionokig. A széles választék mellett rugalmas bérleti konstrukciókkal, teljes körű ügyintézéssel, rövid szervizidővel szolgálják ki a bérlői igényeket.
Somogyi Elektronic Kft.
A győri Somogyi család cége az ország egyik legnagyobb elektronikai cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalata. Értékesítési stratégiájuk fókuszában a felhasználók kiskereskedőkön keresztül történő megközelítése áll: mintegy 2000 partnerrel működnek együtt országszerte és külföldön is.
Gulyás Tüzép – GSV Kft.
Az ország egyik vezető építőanyag és kerámia piaci vállalata, több mint 27 éves tapasztalattal. Komplex, magas minőségű szolgáltatási csomagjaikkal a tervezéstől a megvalósításig professzionálisan támogatják az építkezők, felújítók igényeit. Tevékenységük kiterjed a legújabb trendeknek megfelelő építőipari anyagok, tapéták és festékek, burkolatok, kádak, zuhanykabinok, szaniterek, csaptelepek, fürdőszobabútorok és kiegészítők széles skálájának kis- és nagykereskedelmére.
Mortoff Kft.
Elismert informatikai tanácsadó és szolgáltató vállalkozás. Tevékenységük a tanácsadástól a fejlesztésen és tesztelésen keresztül a teljes projektmenedzsmentig húzódik, megoldásaikkal minden esetben túlmutatnak meghatározott igényeken annak érdekében, hogy partnereik számára új üzleti lehetőségeket tárjanak fel.