A kedvezőtlen időjárás ellenére is több mint ezerkétszáz építőipari szakember vett részt a 11. Országos Építőipari Szakember Találkozón szombaton Budapesten, ahol az ágazat aktuális kihívásai, technológiai újdonságai és szakmai együttműködései kerültek a középpontba. A rendezvényen magánlátogatást tett Lánszki Regő építészeti államtitkár is.
Az ország minden részéről érkeztek kivitelezők, burkolók, kőművesek és más építőipari szakemberek a 2026-os találkozóra. A résztvevők többek között megismerhették a legújabb építőipari megoldásokat, szerszámokat és anyagokat, amelyeket helyben ki is próbálhattak. A Mapei Kft. által szervezett program célja az volt, hogy a szakemberek naprakész tudáshoz juthassanak, bővítsék szakmai kapcsolataikat, és versenyképesebb vállalkozást építhessenek.
A rendezvény során számos szakmai előadás, workshop és interaktív bemutató várta a látogatókat. A kiállítók kedvezményes vásárlási lehetőségeket biztosítottak szerszámokra, gépekre és építőanyagokra, emellett a résztvevők ingyenes munkavédelmi és jogi tanácsadást is igénybe vehettek, ovábbá lehetőség nyílt az egyik legkedvezőbb feltételekkel elérhető szakmai csoportos felelősségbiztosítás megkötésére is.
Az idei találkozó egyik kiemelt programpontja az Influencer Café és workshop volt, ahol a látogatók közvetlenül találkozhattak a szakma ismert szakembereivel, és leshették el mesterfogásaikat. A kötetlen hangulatú programon tapasztalatcserére, közös fotózásra és gyakorlati bemutatókra is sor került.
Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője szerint az influencer szakembereknek egyre nagyobb szerepük van az építőipari szakmai kultúra fejlesztésében, valamint abban, hogy a szakmát vonzóvá tegyék a fiatalabb generációk számára.
„Olyan hiteles szakemberekről van szó, akik saját példájukkal, aktív online jelenlétükkel és megosztott tudásukkal nemcsak inspirálják a pályakezdőket, hanem hozzájárulnak a szakmai színvonal emeléséhez is. Ma már nem elég jól dolgozni – fontos, hogy ezt láthatóvá is tegyük. Az influencer szakemberek ebben kulcsszereplők" – hangsúlyozta az ügyvezető.
A Magyar Építőipari Szakemberek Közössége 2026-ban ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. A szervezet mára az építőipari szakemberek egyik legnagyobb szakmai közösségévé nőtte ki magát: 2025 decemberére a taglétszám meghaladta a 10 000 főt, és a 11. Országos Építőipari Szakember Találkozón is számos új szakember csatlakozott a közösséghez.
A tagok jelenleg összesen 34-féle kedvezményes szolgáltatást vehetnek igénybe, az építőanyag- és szerszámvásárlástól kezdve a szakmai képzéseken, weboldalkészítésen, prémium munkaruházaton és szaktanácsadáson át egészen az ingyenes jogi támogatásig. A közösség célja, hogy továbbra is aktív szakmai hátteret és fejlődési lehetőséget biztosítson tagjai számára, elősegítve ezzel az ágazat színvonalának és vonzerejének növelését.