A sikeres és sikertelen szabadulószobás csapatok viselkedése már tíz perc elteltével elkezd eltérni egymástól, a feszült kommunikáció minimális szintje pedig előnyös lehet egy probléma kollektív megoldásához – állapítja meg egy nemrégiben a Nature lapcsaládban megjelent tanulmány. A Budapesti Corvinus Egyetem hálózattudományi kutatójának vezetésével dolgozó szerzők szerint a társadalmi laborként is felfogható szabadulószobák hasznos helyszínek a csapatdinamika, a társas kapcsolatok és az együttműködő problémamegoldás vizsgálatához.
A kutatók két helyszínen, negyven, a szabadulószobákban tapasztalatlan, 4-5 fős magyar csapatot vizsgáltak. A szabadulószoba olyan élőszereplős társasjáték, szórakozási lehetőség, amelyben a résztvevőknek nem rutinszerű környezetben, csapatként kell időnyomás alatt együttműködniük különféle feladatok – nyomkeresés, zárnyitás, kódfejtés – megoldásában, hogy egy órán belül kijussanak a szobából. A társas interakciók videófelvételeinek elemzése kimutatta, hogy percenként átlagosan 30 rövid, kb. 3 másodperces interakció történt a csapattagok között. Ezeket időbeli hálózatokká képezték le, így rögzíteni tudták a csapattagok közötti kommunikáció vázszerkezetét.
Érzelmi dinamika és időbeni munkamegosztás
Az eredmények szerint, habár az érzelmileg töltött (pozitív vagy negatív) interakciók száma ugyanannyi volt a sikeres és a sikertelen csapatokban, a sikeres csoportok tagjai érzelmileg kiegyensúlyozottabban kommunikáltak egymás között. A sikertelen csoportokban viszont érzelmi polarizáció alakult ki, vagyis jellemzően csak egy vagy két szereplő kommunikált érzelmi töltettel. A sikertelen csapatok a játék kezdeti szakaszában vélhetően kevésbé összpontosítanak a feladatra, mert az átlagnál több érzelmi töltetű, pozitív interakciót kezdeményeztek. Ezek aránya azonban az idő elteltével gyorsan csökkent. Érdekes módon a sikeres csoportokban sok negatív interakció zajlott a játék végéig, ami arra utal, hogy a feszült kommunikáció minimális szintje előnyös lehet a kollektív problémamegoldáshoz. A csoportos interakciók az összes interakció mintegy ötödét tették ki, és negyedével voltak rövidebbek, mint a páros interakciók. A csapattagok a kezdeti, „bemelegítési szakaszt” jellemző csoportos interakciók után hajlamosak voltak kisebb csoportokban, munkamegosztásban dolgozni. Ugyanakkor, míg a csoportos interakciók száma már 10 perc után nőni kezdett a sikertelen csapatokban, addig az egyéni vagy kisebb csapatban zajló munkára utaló mintázat megmaradt a sikeres csoportoknál.
A sikeres csapatok a játék utolsó részében kommunikáltak egyre többet, ami az ünnepléssel és a felszabadultsággal lehet összefüggésben. Ugyancsak megfigyelhető volt a sikeres csapatokban a csoportos interakciók csúcsa a 30. perc körül. Ez egyfajta produktív félidei megbeszélésre utal, amely során a csoporttagok szintetizálják tudásukat, megvitatják az eredményeket, és megbeszélik a további feladatokat.
Társalgási mintázatok, nem, életkor, iskolázottság és ismeretségi fok szerinti különbségek
A csapatokban uralkodó társalgási mintázatok feltárása kimutatta, hogy a férfiak és a nők viselkedése eltér egymástól. A nőknek gyakran magukhoz kell ragadniuk a beszélgetés fonalát ahhoz, hogy véleményüket kifejezésre juttassák, mivel ritkán szólítják meg őket. Ez különösképp domináns mintázat azokban a csapatokban, amelyeknek csak egy nő tagja van.
Az eredmények azt mutatják, hogy a csapatok szociodemográfiai jellemzői is hatással vannak azok problémamegoldó kommunikációjára. Az idősebb és magasabb iskolai végzettséggel rendelkező csoporttagok jellemzően hosszabban és nagyobb arányban beszélnek a csoport egészéhez, ami a csapatokon belüli bizalom és tekintély egyenlőtlen eloszlására utal. Emellett a már meglévő kapcsolatok erőssége fokozza a szociális interakciókat a feladatmegoldás során. Az egymással gyakran (havonta többször) találkozó játékosok körülbelül másfélszer többet kommunikálnak a szabadulószobában, mint azok, akik ennél ritkábban találkoznak.
A kutatók a szabadulószobákat innovatív, beavatkozásmentes társas laboratóriumként kezelve, a sikeres kollektív problémamegoldás meghatározó tényezőinek feltárásához járultak hozzá. Ennek megértése fontos, hiszen az élet minden területén találkozhatunk együttműködésre épülő csapatokkal, amelyek célja, hogy az egyéni képességeket meghaladó, komplex problémákat oldjanak meg. A publikáció első szerzője O. Szabó Rebeka, a Budapesti Corvinus Egyetem NETI Lab-jának kutató munkatársa. Társszerzői Sandeep Chowdhary (Central European University [CEU]), David Deritei (Harvard Medical School) és Federico Battiston (CEU). A tanulmány június 22-én jelent meg a Nature lapcsalád Scientific Reports tudományos folyóiratában. Link a tanulmányhoz: https://www.nature.com/articles/s41598-022-13929-0