A magyar kis- és közepes vállalkozások tisztában vannak a digitalizáció előnyeivel és ismerik azokat a módszereket, amelyekkel vállalkozásuk működését rugalmasabbá és hatékonyabbá tehetik – derül ki a Microsoft felméréséből. Azonban sokat kell még tennie a szektornak a sikeres digitális átállásért. A kkv-k eszközparkja elavult, kevés a hozzáértő szakember. Az új uniós szabályozás (GDPR) bevezetése miatt azonban az európai vállalkozásoknak egy éven belül meg kell lépniük a szükséges fejlesztéseket.
„Kulcsfontosságú a digitális átalakulás kimenetele a kis- és közepes vállalkozásoknál, hiszen ezek tevékenysége meghatározó az európai gazdaságban. Az európai, köztük a magyar kkv-k elsősorban rugalmasságot várnak a digitalizációtól, valamint azt, hogy a segítségével több idejük marad. Fontos számunkra az a trend is, hogy a következő egy évben a magyar kkv-k az európai átlagnál jóval magasabb arányban tervezik növelni informatikai kiadásaikat” – mondta Vass Gábor igazgató, a Microsoft vállalati és partnerkapcsolati üzletágának vezetője.
A kutatásból kiderül, hogy egész Európára, a kelet-közép-európai régióra, valamint a magyar kkv-ra is az jellemző, hogy a digitalizációtól elsősorban rugalmasságot (77%) várnak és azt, hogy használatával több idejük marad (78%). A digitalizáció előnyei közül az adminisztrációra fordított munka csökkentése a legfontosabb a kkv szektor számára. A magyar cégek 48%-a papírmunkát spórolna a technológia segítségével.
Magyarországon és a régióban az európai átlagnál nagyobb a nyitottság a korszerű cégvezetési és munkamódszerekre. Az ügyfélmenedzsmentet digitális alapokra helyező vállalkozások száma Magyarországon 27%, szemben a 24%-os európai átlaggal. Ugyanez igaz a távmunkára is. Ezt a digitalizációs vívmányt az európai kkv-k 24%-a emelte ki, miközben a magyar kkv-k 31%-a említette.
A digitalizáció nyújtotta előnyök megragadására a kkv-k hajlandók többet költeni. A magyarok a 35%-os európai átlagnál jóval magasabb, 45%-os arányban mondták azt, hogy a következő egy évben növelni szeretnék informatikai kiadásaikat. A régiós versenyben a románok (55%) és lengyelek (50%) terveznek leginkább fejlesztést.
Bőven van tennivaló!
A kis- és közepes vállalkozások sikeres digitális átalakulása kulcsfontosságú, hiszen tevékenységük meghatározó jelentőségű az európai gazdaságban. A 10 főnél kevesebbet foglalkoztató kkv-k alkalmazzák az európai munkavállalók 85%-át és évente 3900 milliárd euró értékű terméket vagy szolgáltatást állítanak elő.
A kkv-k eszközparkja Magyarországon eléggé elavult. Míg Európában 18% az ötévesnél idősebb géppel dolgozó vállalkozások aránya, nálunk ez 29%. Eddig a kisebb cégek nem is nagyon áldoztak technológiai színvonaluk emelésére. Amíg az európai kkv 36%-a ítélte meg úgy, hogy a szükségesnél kevesebbet fordít ilyen célokra, a magyar cégek 46%-a vélekedett így. A régióban még ennél is rosszabb a helyzet. A lengyel cégek 47, a szlovákok 43, a románok 55%-a látja úgy, hogy fejlesztenie kéne.
A szakemberhiány sem könnyíti meg a kkv szektor digitális transzformációját, hiszen az európai 33%-kal szemben a magyar kkv-knak kevesebb mint negyede alkalmaz IT szakértőt. Ez a legrosszabb mutató a régióban, hiszen a lengyeleknél 38, a cseheknél 44, a szlovákoknál 43, a románoknál pedig a cégek 29%-a rendelkezik rendszergazdával. Külső szolgáltatót csak az európai kkv-k 9%-a használ, a magyaroknál 11% alkalmazza ezt a megoldást, ami regionális szinten a legmagasabb érték.
Egy éven belül lépni kell
Jövőre komoly szabályozói változás jön a vállalatok – köztük a kkv-k – életében, hiszen 2018. május 25-én életbe lép a General Data Protection Regulation (GDPR). Az uniós rendelet értelmében a személyes adatok védelme alapjog, azt a szolgáltatóknak mindenki számára garantálniuk kell. A Microsoft már most úgy alakította felhőalapú megoldásait (Windows 10, Office 365, Azure és Dynamics), hogy azok hozzásegítsék a kkv-kat ahhoz, hogy megfeleljenek a negyedik ipari forradalom kihívásainak, segítve a digitális átalakulást és a szabályozói elvárásokhoz történő igazodást.
A Microsoft felhőalapú technológiáival a kkv-k időt spórolhatnak és rugalmasabban alkalmazkodhatnak a piaci változásokhoz. Így arra koncentrálhatnak, amihez valóban értenek, amiben valóban a legjobbak: a termékeikre és a fogyasztóikra. A felhőalapú megoldásoknál is megkerülhetetlen tényező a biztonság és az adatvédelem: a Microsoft a világon elsőként kapta meg az unió adatvédelmi hatóságainak igazolását arról, hogy vállalati felhőszolgáltatásai az EU-n kívülre történő adattovábbítás esetében is megfelelnek a legszigorúbb európai előírásoknak.