Minden negyedik magyar már használta az elektronikus aláírást

A magyarok 86 százaléka hallott már az elektronikus aláírásról, és közel negyedük használta is – derül ki a FaceKom országos reprezentatív kutatásából. Sokan még az ismerethiány miatt nem alkalmazzák, ugyanakkor a szakértő szerint a technológia fejlődésével a következő időszakban az elektronikus aláírás további rohamos terjedése várható. A megkérdezettek elsősorban a közművek, távközlés és közigazgatás területén tartják fontosnak a digitális hitelesítést.

A jogszabályok szerint elektronikus aláírással ma már minden dokumentum hitelesíthető, amely így a kézzel írottal egyenértékű módon bizonyító erejűnek minősül. Ez a lehetőség sok területen teheti kényelmesebbé az életünket: legyen szó közművekkel vagy más szolgáltatókkal kötött szerződésről, adóhivatalhoz kerülő dokumentumokról vagy üzleti ügyekről, a távoli hitelesítést várakozás nélkül bárhonnan, bármikor elvégezhetjük. Az elektronikus aláírás a koronavírus-járvány hatására is népszerűbb lett, amit jól mutat, hogy 100 felnőttkorú magyarból 86-an már hallottak róla az ügyfélazonosítással foglalkozó, meghatározó piaci pozíciójú FaceKom országos reprezentatív kutatása alapján.[1] Bodnár Zsigmond, a FaceKom alapítója és ügyvezetője szerint a technológia fejlődése további lökést adhat az eljárás terjedésének, aminek jelenleg még a lakossági ismerethiány is az akadálya. A kutatási eredmények alapján ugyanis a válaszadók több mint harmada (34%) jelezte, hogy azért nem használta még az elektronikus aláírási lehetőséget, mert nem ismeri a kapcsolódó technológiai megoldásokat.[2]

 

Az eredmények alapján – hasonlóan más digitális kompetenciákhoz – komoly szakadék húzódik Budapest-vidék között: amíg a fővárosiaknak mindössze 4,4 százaléka nem hallott az elektronikus aláírásról, a nem budapestiek esetében már közel 16 százalék ez az arány (15,9). Hasonló nagyságrendű különbség látható az iskolázottság tekintetében (felsőfokú tanulmányokat végzetteknek 5 százaléka, alapfokúakat végzetteknek több mint 20 százaléka nem hallott az elektronikus aláírásról). Nincs viszont jelentős különbség az életkor alapján: úgy tűnik, a fiatalabbak és idősebbek is használják ezt a megoldást (a 18-40 közöttieknek egyaránt közel 25 százaléka használt már elektronikus aláírást).

A FaceKom kutatásában azt is vizsgálták, hogy mely területeken tartanák fontosnak az emberek, hogy a szolgáltató biztosítsa az elektronikus aláírás lehetőségét. A válaszokból kiderül, hogy a közműszolgáltatók (60%), a távközlési szolgáltatók, (59,4%) a közigazgatás (57,2%), a biztosítók (54,4%) és a bankok (51,6%) esetében jelezte a válaszadók többsége, hogy fontos lenne az elektronikus aláírás. Az ügyvédi irodáknál nincs többségi támogatás, itt 38,2 százalék jelezte, hogy fontosnak tartaná ezt a lehetőséget. Ez azt mutatja, hogy a többség az állammal, önkormányzatokkal, valamint a nagy szolgáltatókkal kapcsolatos ügyeik intézését már teljesen mértékben el tudja képzelni távoli, digitális megoldások használatával. Bodnár Zsigmond, a FaceKom ügyvezetője ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy hosszabb távon az olyan, ma még személyesebbnek, intimebbnek tekintett ügyeink egy részét is nagy valószínűséggel elektronikus aláírással intézzük majd, mint például az ingatlan-adásvétel vagy házassági szerződéskötés.

 

[1] A kutatás eredményei a 18-65 éves magyar népességre reprezentatívak. Az adatfelvétel standardizált módszerrel került lebonyolításra 2022. júliusban.

[2] Az adatok könnyebb érthetősége miatt a kutatásban szereplő kérdéseket, válaszokat bizonyos esetekben összevontuk, egyszerűsítettük.

Hirdetés átugrása →