Gyorsítósáv

Míg az elmúlt két évben elsősorban a „Földet a gazdáknak” program pörgette az agrárhitelezést, addig a jövőben egyre inkább a vidékfejlesztési programhoz kapcsolódó pályázatok és ezek forrásigénye veszi át ezt a szerepet. Szabó István, az OTP Bank Agrárágazati Igazgatóságának ügyvezető igazgatóhelyettese szerint az új helyzetben a „Zöld folyosó” modell minimális önerővel, jól ütemezhető és gyors megoldást jelenthet a beruházások finanszírozásához.

Milyen tendenciák jellemzik az idei évben az agrárhitelezést? Mennyire bővül ez a piac, és mire lehet számítani az év hátralévő részében?

 

Az elmúlt két évben a „Földet a gazdáknak” program mozgatta meg elsősorban a piacot. Az MNB növekedési hitelprogramjának köszönhetően, a teljes agrárhitel-volumen – összehasonlítva 2017 és 2016 első negyedévét – 16,6 százalékkal gyarapodott. A legnagyobb hitelkihelyező természetesen az MFB volt, de az OTP Bank, megelőzve a többi kereskedelmi bankot, egyértelműen a második helyet birtokolta ezen a piacon. Ráadásul piaci pozíciónkat is sikerült növelni, mivel 32 százalékkal bővült a hitelállományunk a két negyedévet összehasonlítva. Ez a teljes agrár-hitelállomány növekedésének duplája. A Növekedési Hitel Program, mint ismeretes, az idei év márciusában befejeződött, így azóta nincs a piacon az extra „olcsó”, fix kamatozású hitel. Jól láthatóan azonban a piac igényel ehhez hasonló konstrukciót, így mi is ebbe az irányba mozdultunk el. Az idei év hátralévő részében a vidékfejlesztési programhoz kapcsolódó pályázatok lesznek a legfontosabbak az agrárhitelezés szempontjából. Úgy számolunk, mintegy 600 milliárd forintnyi beruházási hitelre lesz igény ehhez kapcsolódóan, de ennek döntő többsége a pályázatok hosszabb átfutási ideje miatt csak jövőre jelenik meg hitelkeresletként.

 

Sokan azt mondják, az agrárcégek az átlagnál megbízhatóbb banki ügyfelek, mégis sok esetben technikai és fedezeti okok miatt nehezebben jutnak hitelhez. Mennyire ért egyet az állítás első és második részével?

 

A bankok általában szívesen finanszírozták a mezőgazdasági cégeket, hiszen a statisztikák alapján egyértelmű: az átlagnál jobb adósok, sokkal kevésbé jellemző körükben a „bedőlés”. Nem véletlen, hogy az OTP-ben tavaly a Növekedési Hitel Program forrásainak mintegy 60-65 százaléka került agrár- és élelmiszeripari cégekhez. Ez számunkra jó piac, mind az éven belüli, illetve azon túli, mind pedig a pályázatokhoz vagy a terület alapú támogatáshoz kapcsolódó hitelfelvétel esetén. A Vidékfejlesztési Program 80-20-as szabályának bevezetésével (a támogatások 80 százaléka az alacsonyabb standard termelési értékkel rendelkező vállalkozásoknál jelenik meg) előtérbe kerül a kisebb vállalkozások finanszírozása, ami növelheti a finanszírozás kockázatát. Ez érthető, hiszen a kisebb cégek kevésbé transzparens módon működnek, gazdálkodásuk kevésbé kiszámítható. Ezekhez a piaci változásokhoz a bankoknak alkalmazkodniuk kellett, így az agrárgarancia intézmény szerepe előtérbe került.

 

Milyen új eszközökkel és megoldásokkal igyekszik az OTP Bank ezen a területen az eddigieknél is hatékonyabban kiszolgálni az ügyfeleket?

 

Szem előtt tartva, hogy a mikro- és kisvállalkozások is könnyebben jussanak forrásokhoz a Vidékfejlesztési Program keretében, elindítottuk a „Zöld folyosó” folyamatunkat. Mindez az OTP Agrár, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) és az OTP Hungaro-Projekt Kft. (OTP HP) együttműködése keretében valósul meg. Szakértői csapatunk tisztában van azzal, hogy a kisebb vállalkozások jellemzően nehezebb helyzetben vannak a hitelfedezet szempontjából. A „Zöld folyosó” 500 millió forint hitelösszegig egyszerűsített hitelbírálatot, valamint a támogatáselőleg lehívásához szükséges bankgaranciát kínál a hitelfelvételhez, tehát komplex megoldást jelent. A konstrukció egyedülálló abból a szempontból is, hogy a hitelfelvételhez minimum 5 százalékos saját erő is elegendő. A program keretében az AVHGA egyedi, kedvező feltételeket biztosít a fedezeti kör szélesítéséhez, az OTP HP pedig szakmai támogatással, hitelezési kockázatok csökkentésével, valamint teljes körű pályázatmenedzsmenttel járul hozzá a beruházások gyorsított finanszírozásához. A „Zöld folyosó” komplex megoldást kínál, a beruházás és a támogatásmegelőlegezés finanszírozására, valamint az előleg-kifizetésekhez szükséges bankgarancia igénybevételére is lehetőség van. A pénzügyi ütemezés pedig teljes mértékben igazodik a pályázati és beruházási lépésekhez.

 

Milyen lehet a finanszírozás összetétele, és milyen keretösszegekkel kell számolni?

 

Lehetőség van támogatási előleg igénybevételére, bankgarancia-fedezet mellett a megnyert támogatás 50 százalékáig. Emellett igénybe vehető beruházási hitel az önerő finanszírozására, illetve kiegészítő forgóeszközhitel a beruházás működtetéséhez. Hogy elsősorban kkv-kat célzunk meg, azt jól mutatja a projektméret is, hiszen ezt 770 millió forintban maximáltuk. Ehhez illeszkedve a bankgarancia maximumösszege 200 millió forint lehet, a hitel maximumösszege pedig (beruházási és támogatásmegelőlegező hitel együttesen) 500 millió forint. Ezt egészítheti ki a forgóeszközhitel melynek maximuma 184 millió forint. A konstrukció nemcsak rugalmas és testre szabható finanszírozást jelenthet a kisebb agrárvállalkozásoknak, hanem gyors ügyintézést és finanszírozást is.

 

Hogyan számolnak, mi valósulhat meg ebből idén, és milyen problémákat, kockázatokat lát ezen a piacon?

 

Úgy látom, sok olyan projekt lesz, ahol a pályázati döntés ugyan már idén megszületik, de a közbeszerzési eljárás miatt a tényleges finanszírozás áthúzódik jövőre. A másik, ami problémát okozhat, hogy a pályázati döntések nagyon koncentráltan jelennek meg, és egyre inkább számolni kell a kivitelezők leterheltségével. Elsősorban a munkaerő drágult meg az utóbbi időben, és egyre inkább úgy tűnik, hogy az építőipari kapacitás is korlátot jelent. Erre tekintettel mi egy 10 százalékos költségtúllépést az eredeti pályázathoz képest még tolerálni tudunk. Összességében azt gondolom, a Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolódó hitelezési felfutás elsősorban 2018-ban lesz jellemző. Mi azonban már jó előre igyekeztünk felkészülni erre.

Hirdetés átugrása →