Jobb, ha nem a barátodra hallgatsz ha vállalkozást indítasz

Fokozatosan romlik Magyarországon az újonnan létrejövő vállalkozások túlélési aránya, közel minden harmadik cég az első öt évben elbukik. Ennek sokszor az az oka, hogy bár a fiatal vállalkozójelölteknek még nincs elegendő piaci tapasztalata, kapcsolatrendszere és vevői ismerete, a szakemberek segítsége helyett mégis legtöbben barátaik, ismerőseik véleményét kérik ki az üzleti jellegű kérdésekben. 

Az Opten 2020-as adatai alapján Magyarországon fokozatosan emelkedik a kezdeti években elbukó vállalkozások aránya: jelenleg 70 százalékuk éri el a cégszempontból kritikus ötéves működési kort. Sok múlik ezért a megfelelő induláson. Balogh Péter, a Cápák között üzleti show-műsor egyik tapasztalt befektetője úgy véli, hogy egy vállalkozó első, kulcsfontosságú feladata megtalálni és megismerni az ügyfelet, hogy kiderüljön, mi az, amire valóban szüksége van. Ez alapján lehet ugyanis reálisan megtervezni, milyen irányba érdemes tovább haladni a termék vagy szolgáltatás fejlesztésével és megvalósításával. A ma már sikeres angyalbefektető emellett a saját korlátok felismerését hangsúlyozza: „Az első három ötlet, amikbe fiatalon vágtam bele, más-más okok miatt, de kudarcba fulladt. Ezeknek a tanulságaiból kiindulva viszont mindig egyre jobban meg tudtam valósítani azt, amit akartam. Meggyőződésem, hogy a fiatal vállalkozók sikerének kulcsa abban is rejlik, hogy mihez kezdenek a kudarccal, az első sikertelenségből felállva ugyanis a második ötletnek már sokkal nagyobb esélye van arra, hogy befusson. Ezt a – hiányosságainkat felismerni, másoktól tanulni és a kudarcból sikert kovácsolni – folyamatot tudják ma már nagymértékben felgyorsítani az induló vállalkozásokat és ifjú tehetségeket segítő mentorok.” 

A gyakorlat azonban egyelőre azt mutatja, hogy van még hova fejlődni a szakmai segítség elfogadásában. A műsor harmadik évadjába jelentkező vállalkozók 60 százaléka jelezte ugyanis azt, hogy az ötlete megvalósításakor kikérte barátai véleményét, de alig több mint negyedük (28 százalék) fordult üzleti tanácsadóhoz. Csupán a barátok véleményére alapozni a kezdő vállalkozás jövőjét azonban nem a legjobb stratégia, hiszen ők nem minden esetben tudnak és akarnak objektív meglátásokkal, kritikával szolgálni. Érdemes kikérni a szakemberek véleményét tehát, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb módját a hasznos, építő és elfogulatlan visszajelzéseknek. „Számos ingyenes és jól működő lehetőség van az ügyféligények felmérésére. Ilyenek például az online kérdőívek, a szolgáltatás vagy termék prototípusának tesztelése valós ügyfelek által, valamint ma már mobiltelefonos alkalmazások is rendelkezésre állnak. Tudjuk, hogy kezdő vállalkozóként nem könnyű feladat megtalálni a legoptimálisabb megoldásokat, ezért is hoztuk létre az uzletetide.hu oldalt, ahol számos tartalom segít a vállalkozásindítás kezdő lépéseiben. Mindemellett bátran fordulhatnak szakértőinkhez az ügyféligények felmérésével, az ötlet validálásával és az üzleti terv elkészítésével kapcsolatos kérdéseikkel is a vállalkozók” – árulta el Kökény Roland, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

Az üzleti műsorba jelentkezők 60 százaléka gondolja azt, hogy különleges ötlete van, mégis sokan befektetés nélkül távoznak. Ez a való életben sincs másként. „Azt látjuk, hogy azok a fiatal cégek tudnak hosszú távon fennmaradni, amelyek jól átlátható üzleti tervvel rendelkeznek, ami magába foglalja a potenciális vevőkör megismerését és igényeinek folyamatos monitorozását, illetve pénzügyileg átgondolt, jövedelmező tevékenységet készülnek megvalósítani. Az innovatív ötlet kelti fel az érdeklődést a vállalkozás iránt, de a szakmai tudás és tervezés az, ami hosszú távon fenntartja a sikeres működést. Egyik sem élhet tehát a másik nélkül” – foglalta össze a tanulságokat Kökény Roland.

Hirdetés átugrása →