Növekvő nyereségre számítanak, de kivárnak a hazai kkv-k

A hazai kkv szegmens meglehetősen visszafogott pénzügyi várakozásokkal számol a következő egy évre – derült ki a K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves adataiból. Míg árbevételt érintő várakozásuk stagnál (7 pont), addig nyereség vonatkozásában egy mérsékelt, egypontos emelkedést prognosztizálnak, amivel az index eléri a 4 pontot. Látható, hogy a kis- és középvállalkozások kivárásra játszanak, ezt mutatja, hogy a beruházási hajlandóságuk 4 százalékpontos csökkenéssel 56 pontra mérséklődött.

növekvő nyereség változatlan árbevétel mellett

Továbbra is 7 ponton stagnál a magyar kkv szegmens árbevételét mutató index – derült ki a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő 12 hónapos várakozásait bemutató K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves adataiból. Cégméret szerint a legkisebbek, vagyis a 20-100 millió forintos árbevétellel rendelkezőknél egy pontos emelkedés látható, így most már 8 ponton áll a mutató. Velük szemben a 100-300 millió forintos árbevételi sávban elhelyezkedő cégek várakozása 6 pontra mérséklődött, ami mínusz egy pontot jelent az előző negyedévhez képest. A 300 millió forintot meghaladó árbevételű kkv-k továbbra is stabilan 5 ponton állnak.

A nyereségességet érintő várakozásokat bemutató skála ugyanakkor egy kisebb hullámvölgy után ismét emelkedni kezdett. Árbevétel szerint a legkisebb és a közepes méretű kkv-k egy-egy ponttal emelkedtek, így a mutató mindkét esetben 4 ponton áll, a nagyok esetében nincs változás az előző negyedévhez képest, továbbra is 3 ponton állnak.

megtorpanó beruházási hajlandóság

A kkv-k úgy tűnik, egyelőre kivárnak, mert a K&H kkv bizalmi index beruházási hajlandóságot vizsgáló részindexe 4 pontot csökkenve a harmadik negyedévre 56 pontra mérséklődött. A gépek vásárlását mutató görbe 4 pontot esett, jelenleg 17 ponton áll. Emellett a minőségbiztosítási célú beruházásoknál tapasztalható jelentős csökkenés, 4 pontról 1 pontra módosult a mutató. Az informatikai fejlesztésekre, valamint a vállalkozásindításra való hajlandóság is mérséklődött, előbbi 2 ponttal 27 pontra, utóbbi 2 pontról 1 pontra változott. Ezzel szemben az ingatlancélú fejlesztések 8 ponton állnak, a gépjárműparkot érintő fejlesztések pedig 20 ponton, vagyis egy-egy ponttal emelkedtek az előző negyedévhez képest.

„Bizonytalanság jellemi a hazai kkv-kat a jövőt illetően, ezért most kivárnak. Nagyon sok olyan váratlan tényező befolyásolhatja a jövőbeli terveiket, amire nincs ráhatásuk, így még ha kissé nőtt is a nyereséget érintő várakozásuk, úgy látszik, egyelőre inkább tartalékot próbálnak képezni belőle, hogy felkészülten tudjanak reagálni az előttük álló gazdasági kihívásokra” – mondta el Oraveczné Németh Ildikó, a K&H Lakossági és kkv szegmens marketing vezetője.

Hirdetés átugrása →