Kutatják a családi vállalkozásokat

Nemzetközi és nemzeti kutatások egyaránt mutatják a generációváltás problematikájának fontosságát a kis- és középvállalkozások tulajdonlásában és menedzsmentjében. Egy EU-tanulmány szerint az elkövetkező 10 évben az európai magánvállalkozások egyharmadának szembe kell néznie ezzel a problémával.

 

A Budapesti Gazdasági Egyetem - alkalmazott tudományok egyetemeként – idén immár harmadik alkalommal rendezte meg az Alkalmazott Tudományok Fóruma nemzetközi tudományos konferenciát 2016. március 10-11. között a Budapesti Gazdasági Egyetem, Pénzügyi és Számviteli Karán, ahol e témát járták körül kutatók és gyakorlati szakemberek.

A kis- és középvállalkozókat célozó kutatásai és projektjei során a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) törvényszerűen ütközött a generációváltás problémakörébe. A nemzetközi kitekintés megmutatta, hogy a generációváltás a családi vállalkozásoknál egy intenzíven kutatott terület, amit a vállalkozásokat régebben fejlesztő országoknál a konkrét vállalkozói igény serkentett. Ebből kiindulva választott és hívott partnereket a BGE nagy, vállalkozói hagyománnyal rendelkező országokból (Anglia, Franciaország, Belgium) és új tagországokból (Lengyelország és Magyarország). Az INSIST (INtergenerational Succession in SMEs' Transition) program fókuszában a generációváltás általános stratégiai, jogi és financiális, szociális és kulturális és végül mentorálási kérdései állnak.

A félidejénél tartó projekt eddig elért eredményei reménykeltőek. Egy nemzeti kutatásokon és esetfeldolgozásokon alapuló összehasonlító tanulmány készült a részvevő országok generációváltási gyakorlatának, tapasztalatainak feldolgozásával, melynek eredményeképpen a projektvezetők úgy döntöttek, hogy a vizsgálatok fókuszát a családi vállalkozásokra helyezik. (Ezek EU-átlagban az egyes GDP-k 60-70%- át adják.)

A megjelent érdeklődők (cégtulajdonosok, vezetők, oktatók, kutatók és hallgatók) jelenlétében a kutatók rövid, 20 perces előadások keretében járták körül a témát: Makó Csaba (BGE): A nem anyagi javak átadása a családi vállalkozásokban (Különös tekintettel a vállalkozói beállítottságokra), Heidrich Balázs (BGE): A vezetésátadás paternalizmus és testvéri rivalizálás okozta korlátai a családi vállalkozásokban, Csizmadia Péter (MTA Szociológiai Intézet): Szervezeti tanulás a családi vállalkozásokban, Filep Judit (BCE): A családi vállalkozások pénzügyi műveltségének fejlesztési lehetőségei és korlátai, Németh Krisztina (BGE): Generációváltás = Stratégiai megújulás? A familiness érvényesülése a Dudits Hotels működtetésében.

Az előadásokat követően a gyakorlati szakemberek kerültek a reflektorfénybe, hiszen több mint egyórás moderált (Németh Tamás, docens, BGE) kerekasztal-beszélgetés kezdődött. A beszélgetés résztvevői (Dr. Rudas László, CSVOE elnök, Dr. Karmazin György tulajdonos, BI-KA, Szécsi Gabriella ügyvezető, BI-KA, Kelényi Ádám tulajdonos, Szamos Marcipán, Nyomárkay Kázmér főszerkesztő, K&K magazin, Szabó László tulajdonos, Simple3) alaposan körbejárták a családi vállalkozások esetleges generációváltása során tapasztalható, tapasztalt kérdéseit, különös tekintettel a generációs különbségekre, valamint a jogi és vezetés-módszertani aspektusokra.

 

Hozzászólások

Hirdetés átugrása →